Jónai Éva Hava

Meghívó

Régóta készülök rá, hogy leírjam azt a sok megtapasztalást, ihletett gondolatot, ötletet, ami az évek során felgyűlt bennem. Mindig volt fontosabb dolgom “kívül” is, “belül” is. Most, úgy látszik, eljött az ideje, hogy — ennek a megújult honlapnak első nagy lendületével — elinduljak ezen az úton, és aztán folyamatosan, apró lépésekben…

Remélem, hogy sikerül ezen a fórumon keresztül megosztani másokkal is élmény szintű felismeréseimet, életbe vetett hitemet. Köszönöm minden kedves Olvasónak, hogy velem tart!

2011. január 24-én megjelent rólam egy cikk, ami életrajzinak is mondható.

Szeretettel ajánlom: http://edesviz.hu/hu/magazin/cikk/evezos-az-oceanon

Hogyan indultam el szakmai utamon

Az iskolai éveimben boldogtalannak éreztem magam, és közben fűtött a vágy és valami belső tudás, hogy a tanulás másról szól, mint amit én tapasztaltam: emberi méltóságról, együttérzésről, kreativitásról, ihletről, az alkotás öröméről, csapatmunkáról…  17 évesen autodidakta módon tanultam meg angolul, majd az egyetem elvégzése után az angol tanításban találtam meg a hivatásom és alkotó örömem. Angol tanárként, módszertani trénerként működtem 1972-1995 között itthon és külföldön. Nagy gyönyörűséget leltem olyan módszerek kifejlesztésében, amik játékká és élménnyé teszik a tanulást. Két könyv és egy 45-perces videó mutatja be a módszert, amit kidolgoztam (1998-ban jelent meg a “Jonai Silhouetttes” című könyv és 45 perces videó, az OM, az ILS Nyelviskola és a Pannónia Filmstudió kiadásában, majd 1993-ban “Playful Learning and Teaching” a Bok Kft. kiadásában). 1989-2000 között alkalmam volt megfordulni Európa, Észak- és Dél Amerika valamint a Közel-kelet számos országában, ahol tréningeket és tanfolyamokat tartottam. Hivatásom mindig játék és ihlet forrása volt számomra.

Önismereti, spirituális utamról

Az 1980-as évek elején indultam el azon az önismereti, spirituális úton, amit ma is járok. Eleinte „másokért” láttam ennek értelmét – gyerekeimért, tanítványaimért, a körülöttem élőkért – aztán csak lassacskán „esett le a tantusz”, hogy ez az út rólam szól… személyesen nekem szól! Valamikor féltem a dühtől, akár felém jött, akár magamban engedtem felrémleni. Ma Erővé alakul át bennem a düh, amivel szembenézek!

1986-ban, amikor Carl Rogers Magyarországon (Szegeden) járt, “becsöppentem” az általa tartott egyhetes konferenciába. Sok évvel később hálás szívvel gondoltam Rogersre, amikor rádöbbentem, hogy ezek a napok indítottak el belső utamon. Számos önfejlesztő módszerben töltöttem el lelkes, elkötelezett éveket… és mindig tovább léptem egyet-egyet. Utam során csúcspontok voltak, amikor megtapasztaltam magamban a teremtő erőt: könyveket írtam, tréningeket tartottam, nemzetközi konferenciákat álmodtam és szerveztem meg Budapesten. És a mélypontok – a kisebb-nagyobb krízisek, amikor újra és újra az életet választottam — „álruhás áldássá” váltak: egyre nagyobb bizalmat, középpontom tudatát, belső csendet, nyugalmat, rálátást, erőt merítettem belőlük. Tánc, dráma, játék, meditáció, családfelállítás, Reiki, Prána, NLP, EFT, Kineziológia, masszázs, Spirituális Választerápia, EMK – jól megférnek bennem, és szerves részei mindennapjaimnak. Élvezem, ahogy sok ember bölcsessége, kreativitása egymásra talál bennem, felismerésekre ihlet, folyamatosan az utamon tart, és további kutatásra ösztönöz. Gyönyörűség a számomra, hogy vannak társaim ezen az úton… vannak, akik előttem járnak… és vannak, akik utánam jönnek…

Az EMK szerepe az életemben

Az EMK való megismerkedésem 1995 tavaszán, egy angliai konferencián, katartikus volt. Ennek az élménynek a hatása késztetett arra, hogy Popper Péter professzor támogatásával létrehozzam a SEAL-Hungary Alapítványt, és megálmodjam, megszervezzem annak első rendezvényét, a “Keresztutak” konferenciát, 1996 májusában. Erre a konferenciára nemcsak Magyarországról “kürtöltem össze” az alternatív módszerek felé nyitott iskolák, módszerek képviselőit, hanem 30 országból látogattak ide különféle kutatók, előadók és művészek. A konferencia főelőadója Marshall Rosenberg volt. Nyolc évvel később, 2004-ben hasonló nemzetközi konferenciát szerveztem “Utak a békéhez – lélek a nevelésben” címmel.

Az EMK a “Keresztutak” konferenciával kezdte meg magyarországi útját. A konferencia szervezésében részt vett csapat szerda esti rendszeres találkozója EMK gyakorló körré alakult, amely a mai napig működik. 2000-ben megkaptam a nemzetközi EMK központ akkreditációját. Egyike vagyok azoknak, akik éppen azt tanítják, amit legjobban szeretnének megtanulni. Éveken keresztül kutattam, tanultam az elméletet, “mindent” szerettem volna tudni róla, mint valamikor huszonévesen az angol nyelvtanról. Aztán egyre inkább az élmények váltak fontossá. A tanításon keresztül folyamatosan éberen tartom a tudatomban, hogy semmi nem olyan érték az életben, mint az összekapcsolódás önmagammal és másokkal! Miért? — Élmény szinten a válaszom, hogy a hétköznapi életben semmi másban nem élek meg olyan valódi, tapintható életteliséget, az életerő áramlását, mint egy-egy összekapcsolódásban. Ilyenkor a bizonytalanságból, zavarodottságból kilépve, végre igazán találkozom magammal vagy egy másikkal, és egyszerre csak mindent új színekben LÁTOK… új hangokat HALLOK… ízeket ÉRZEK!

2003-ban egyszer, amikor meghívtam egy tréningemre a lányomat, azt válaszolta nekem: “Majd akkor megyek, ha látom rajtad a változást!” Néhány hónappal később, férjével és barátaival együtt bejelentkezett a következő tréningre. Azóta végigjárta a társtrénerképzést, és ma már egyik legközelebbi munkatársam! Ez valóságos csoda az életemben. Gyerekeimmel, anyámmal, apámmal való kapcsolatom élettelisége után a következő mérföldkő az életemben a radikális őszinteség és együttérzés működése spontán hétköznapi pillanatokban, és olyan kapcsolataimban, amik a mai napig is kihívások számomra. Van még dolgom!

Jövőképem

A legutóbbi időkig erősebben volt velem hétköznapjaimban a “múlt képem” mint a jövő. Voltak kiemelkedő időszakok életemben, amikor az életbe, a jövőbe vetett hit olyan tettekre ösztönzött, amiket “racionális fejjel”, elképzelni sem tudtam volna előre. Nagy kihívások, tettek vonzottak, lelkesen oldottam meg a magamnál jóval nagyobb összefogást igénylő feladatokat.

Ma a jelenben lét, a hitelesség igénye és egyre igazabb megélésének öröme bíztat pillanatról-pillanatra. Mostanság ezek a szavak csengenek igaznak: “Ebben a világban nem tehetünk nagy dolgokat, csak kicsiket, nagy szeretettel.” (Teréz anya)

Járom az utam. Egyre nagyobb hálával tapasztalom meg az olyan áldott pillanatokat, amikor indulatok helyett erőt és nyugalmat találok magamban… régi függőségek helyett szabadságot…  a hibától, “rossz”-tól való félelem helyett elfogadást, rugalmasságot… önbizalom-hiány helyett kreativitást, játékosságot, spontaneitást, intuíciót… és az összekapcsolódás csendjét.

És végül, álljon itt még egy idézet Müller Péter “Jóskönyv”-éből, ami hűen tükrözi jövőképemet. “Minden csoda a tiéd lehet, a legmerészebb álmaidat is megépítheted — de csak lassan. Téglánként. Minden tégla lerakásához türelem kell, kitartó szorgalom, s főleg hit, hogy ebből végül ház lesz. Minden egyes téglánál látni kell a Házat! Ez a hit.” (292. old. “Feltörekvés”)

Akiknek hálás vagyok — akiktől tanultam, tanulok

Elsősorban a szüleim. Anyám a kitartás, hűség, együttérzés, bátorság, közvetlenség és a természetes önbizalom forrása számomra. Manapság mély tanulást kapok általa az időskori bölcsességről, életerőről, autonómiáról. Apámra gondolva, a gyengédség, bölcsesség, tudásszomj, az autodidakta tanulás és felfedezés öröme, a sebezhetőség elfogadása, kreativitás élvezete és a művészetek szeretete él példaképpen bennem. Hálás vagyok azért a szabadságért, ahogy ők ketten teret adtak nekem az utam követéséhez. Kisgyerekként leginkább nagyanyám nővérétől töltődhettem fel szeretetből, gondoskodásból — mély nyomot hagyott bennem. Gyerekkoromban sok olyan élmény ért, amik sok éves önismereti munka után váltak áldássá számomra… ma már hálás vagyok értük.

Gyermekeim, Júlia, Péter és Dániel – az öröm és az inspiráció kiapadhatatlan forrásai számomra — és persze a kihívások, próbatételek is: folyamatosan tanulok, ahogy hozzájuk kapcsolódom. Ajándékuk a humor, a játékosság, a feltétel nélküli szeretet, az őszinteség, az együttérzés.

Unokáim: Zsófi, Luca és Lilla – gyönyörködöm sokféle szépségükben, csodálom növekedésüket, tehetségeik kibontakozását, feltöltődöm kedvességgel, fizikai érintéssel.

Mentoraim, akik kreativitásom, teremtő erőm kibontakozásában segítettek, bizalmukkal tápláltak: Eisler Olga, Michael Lawlor, June Mc Ostrich, Popper Péter, Simonfalvy László, Adrien Underhill…

Tanítóim, akik legbelső igazságomhoz, az emberi létforma megértéséhez segítettek-segítenek egyre közelebb kerülni: Ken Cadigan, Frank Cardell, Paula Horan, John Heron, Robert Detzler, Gordon Stokes, Daniel Whiteside, Brigitte Wingelmayer, Gill Wright, Bert és Sophie Hellinger, Carl Rogers, Marshall B. Rosenberg, Ken Wilber, Byron Katie, Goda Gábor, Fáy Nóra, Pecsenka Nóra…

Barátaim, akikkel az alkotás, felfedezés közös játék élményét megoszthattam-megoszthatom: Borbély Lívia, Bende Rita, Bozó Edit, Caroline Bodoczky, Csergő Csaba, Mezey Tünde, Robert Gillan, Lonny Gold, Halász Péter, Clarence Harvey, Charlotte Korbee, Maryam Mildenberg, Tényi Katalin és mások, akiknek a nevei hosszú oldalakat töltene be…

Tanítványaim, akik egyben tanítóim, barátaim, ihletőim, fejlődésre serkentőim…

És néhány könyv azok közül, amiken keresztül a bölcsességgel és a bennem lévő mélyről jövő “IGEN”-el találkoztam: Anthony de Mello: “Ébredj tudatára”, Mallász Gitta: “Az angyal válaszol”, Victor E. Frankl: “Mégis mondj igent az életre”, Julia Cameron: “A művész útja”, Carl Rogers: “Valakivé válni – a személyiség születése”, Milton Erickson – Sidney Rosen: “My voice will go with you”, Drunvalo Melchizedek: “Élet a szívben”, Thich Nhat Hanh: “A béke érintése”, Eckhart Tolle: “A most hatalma” és “Új Föld”, Müller Péter: “Jóskönyv”, Byron Katie: “Négy kérdés” és “Szükségem van a szeretetedre… vagy mégsem?”, Helen Keller és Anne Sullivan: “Életem története” …

Szakmai önéletrajz-2012

Interjú Szolláth Mihállyal: http://edesviz.hu/hu/ezo_magazin/rovat/Minden%20napra/cikk/evezos-az-oceanon

 

Társtrénerek