Megkönnyebbülés…

Egy angol tanárnő barátnőmmel beszélgettem, aki elmondta, hogy amikor új csoportot kap, olyan pánik szerű szorongás fogja el, hogy készülni sem tud. Az első találkozások után javul a helyzet, de rövid csoportoknál számít minden óra, és nem kellemes ilyen szorongásban dolgozni.

Empátiával fordultam felé, és nem tudott kimozdulni a szorongásból. Eszembe jutott, hogy egyszer mondta, neki milyen fontos a mozgás, és beugrott, ahogy az egyik foglalkozáson Hava sétálgatott az „empátiát kapóval”.

Kértem, hogy álljon fel, és sétáljon, közben mondta, hogy érzi magát, én meg visszamondtam, mit hallottam. Kértem, hogy álljon oda, ahol ebben az állapotában állni szeretne, és ő rögtön beállt a sarokba. Ismét mondta, hogy szorongást érez, de nem tudja, mi ez, csak hihetetlen nyomás a mellkasán.

Eszembe jutott, amit Hava haragról mondott, hogy a harag egy érzésekből álló „csomag”, amit ki lehet bontani, és érzésekre szétszedni. Azt érzékeltem nála, hogy ez a megfoghatatlan szorongás egy félelmekből álló csomag, amit ki lehetne bontani, és a félelmeket nevén nevezni, és így külön-külön már talán lehet vele valamit kezdeni. Amikor ismét mondta, hogy szorongást érez, visszamondtam neki, hogy “szorongást érzel…”, és kérdeztem, “félelmet is érzel?”

Sírni kezdett, és mondta hogy “igen, igen, félelmet is”… Aztán már könnyedén jöttek a félelmek, fél az ismeretlen emberektől, hogy nem fogadja el a csoport, hogy nem tud megfelelni…stb. Innen már tovább tudtunk lépni, hogy mire lenne szüksége, önbizalomra, bizalomra, biztonságra, elfogadásra, elismerésre…

Ezeket is visszamondtam, és fokozatosan elmúlt a szorongása, megkönnyebbült attól, hogy megnevezte a félelmeit, és hogy mire lenne szüksége. Kértem, hogy sétáljon, és találjon olyan helyet, ahol most jól érzi magát.

Most már mosolyogva középre állt, örömteli volt látni, ahogy a görnyedtségből kihúzta magát, és elmúlt a szorongása.

Köszönöm!

H. Nelli, Budapest, 2009. június 18.