"Itt kaptam valamit..." - visszajelzések
Ungerné Jáger Edina, óvónő írása
Kedves Hava!
A 2012 február közepén tartott EMK tanfolyamon vettem részt, és most szeretnék röviden néhány esetet leírni.
Óvodában dolgozom óvónôként. Elôször nehezen tudtam elképzelni, hogy hogyan fogom majd tudni használni ezt a módszert ezzel a korcsoporttal, hiszen 4-6 éves gyerekekrôl beszélünk, akik sokszor nehezen fogalmazzák meg érzéseiket, koruknál fogva sincsenek tisztában bizonyos fogalmakkal. De tudatosan kezdtem figyelni magamra és a gyerekekre, hogy melyik az a szituáció, amikor mégiscsak helyet kaphatna az EMK.Nem tudom, hogy hogyan képzelted az esetek leírását, nyilván nem volt nálam dik- tafon és sajnos olyan memóriám sincsen, hogy a beszélgetések minden szavára em- lékezzek, de talán elegendônek fogod találni azt is, ha leírom az esetet.
Arra jöttem rá, hogy az óvodai konfliktus helyzetek központjában általában kettô, vagy több gyerek áll, tehát a konfliktus nem köztem és egy gyerek között jön létre, hanem mondjuk két gyerek között, tehát én egy harmadik személy vagyok, aki ese- tenként kívülrôl beavatkozik a történetbe, ha kell. Igyekszem minél kevésbé beavat- kozni a gyerekek dolgaiba. Hiszem, hogy a súrlódásaikat hagynom kell, hogy megpróbálják maguk megoldani, én csak akkor lépek a színre, ha már nagyon elfa- jultak a dolgok.
Laci és Márk a hajón
4-6 fiú játszik az udvaron, szaladgálnak, felfutnak a nagy fa hajóra, onnan húzzák- nyúzzák egymást. Egy újabb csoporttársuk, Márk is szeretne beállni a játékba, oda- szalad hozzájuk, beszélgetnek, egy ideig úgy tûnik, hogy minden rendben van. Majd azt veszem észre, hogy a hajóról egyikük, Laci bôszen rugdossa lefelé Márkot. Nem avatkoztam közbe, figyeltem mi fog történni. Márk a csoport legidôsebb tagja, má- sodszorra nagycsoportos, igazán nem kell ôt félteni, meg tudja magát védeni, ha szükség van rá.
A játék azonban csak kezdett elfajulni, lökdösôdés, verekedés, hangos szóváltások, csúnya beszéd, szóval minden ami a repertoárjukban szerepel. Még mindig vártam. Amikor újra rájuk néztem, azt láttam, hogy Laci fekszik a földön, Márk pedig teljes erejébôl püföli. Na, itt már közbeavatkoztam. Kettôjükkel leültem egy kerti padra és gondoltam bevetem az EMK-t.
Elmondtam nekik, hogy én mit láttam. Láttam, hogy Márk szeretett volna játszani, láttam, hogy egy ideig ez szépen mûködött is, és láttam, hogy aztán valami történt, ami véget vetett ennek a jó játéknak. (Ez volt a megfigyelés.) Kértem ôket, hogy próbálják meg elmondani, mi történt, szeretném meghallgatni, mindkettôjük variá- cióját. Persze szokás szerint elmondták, hogy Márk tönkretette a játékot azzal, hogy beállt, mert vele nem is akartak játszani, Márk viszont azt állította, hogy ô igyekezett a fiúk által alkotott szabályokhoz igazodni, de azt is szerette volna, ha az ô elképzelé- sei is megvalósulhatnak.
Ezután kértem ôket, hogy próbáljanak visszaemlékezni, milyen érzések voltak ben- nük a vita alatt. Laci világosan megmondta, hogy ô mérges volt, indulatos, türel- metlen, amiért Márk „tönkretette” a játékot, amit, mint kiderült, ô talált ki. Márk viszont azt mondta, hogy ô bánatos volt, amiért nehezen engedték be a játékba, ideges volt, mert érezte, hogy nem szívesen játszanak vele, nyugtalan volt és csaló- dott, amiért az ô javaslatait sorra elutasították a társai.
Miután tisztáztuk az érzéseket, tudtam, hogy az erôforrások következnek, abban voltam bizonytalan, hogy ezeket vajon meg tudják-e maguk fogalmazni, vagy nekem kell majd nekik segíteni. De meg tudták fogalmazni! Laci elmondta, hogy ô Márk nélkül szeretett volna játszani, szabadságra lett volna szüksége, térre lett volna szük- sége (Márk nélkül), függetlenségre lett volna szüksége. Márk pedig elmondta, hogy neki figyelemre, befogadásra, szeretetre lett volna szüksége.
Az erôforrások tisztázása után a kérést már én fogalmaztam meg. Megkértem ôket, hogy próbálják ki, milyen lenne úgy együtt játszani, hogy közben figyelnek egymásra, hiszen a játék csak akkor élvezetes, ha mindegyik félnek jó. Kértem, hogy vegyék fi- gyelembe egymás kéréseit, ötleteit, igyekezzenek minden ötletet megvalósítani a játékban. Erre ígéretet kaptam tôlük, és ezt meg is tudták tartani, egészen ebédig szuperül játszottak együtt, többet nem is kellett közbeavatkoznom.
Ákos és a társasjáték
A második esetem már rövidebb történet lesz. Ákos nevû kisfiúval játszottam tár- sasjátékot a csoportban, amikor egyszer csak se szó, se beszéd, befejezte a játékot, összerakta a figurákat, kártyákat és készült engem otthagyni. Éreztem, hogy emögött rejlik valami, gondoltam megpróbálom az EMK-t. Elmondtam neki, hogy nem értem, mi történt most. Azt láttam, hogy vesztésre állt, vajon ezért akarta abbahagyni a játékot? Vagy valami más dolog történt? Nem nagyon akarta nekem elmondani, miért is tette azt, amit tett. Azt mondta, egyszerûen megunta a játékot, mást sze- retett volna csinálni. De Ákos nem szokott „csak úgy” félbehagyni egy játékot, veszíteni is tud, nem hagytam hát magamat „lerázni”. Megkérdeztem, hogy harag
szik-e valamiért? Vagy bánatos? Vagy még jobb lenne, ha ô el tudná mondani, hogy mit érzett, amikor ezt a döntést hozta.
Hosszas faggatózás után kiderült, hogy szomorú és kiábrándult volt, mert elôzô este az apukájával játszott ugyanezzel a társasjátékkal, de nem tudták befejezni a játékot, mert apukának el kellett mennie még dolgozni. És ez a tegnap esti rossz érzés most játék közben újra elôjött. Elmondta, hogy elôzô nap este neki figyelemre, empátiára, együttérzésre, szeretetre lett volna szüksége, de erre apának nem volt ideje. Persze ez egy hosszabb beszélgetés volt kettônk között, most itt csak a lényegét írom le. A beszélgetés végén megköszöntem, hogy ezt mind ilyen ôszintén elmondta nekem és azt javasoltam, hogy ma este kérje meg apukáját fejezzék be az elôzô nap elkez- dett játékot, mert neki egy fájó pont maradt, hogy így végzôdött a játék. Másnap aztán boldogan újságolta, hogy játszottak ám este apával!!
Miki, Karcsi és a bábszínház
Van a csoportomban egy kisfiú, Miki, aki jóval fiatalabb a társainál, most lesz még csak 5 éves és szemmel láthatóan nem mindig találja a helyét a csoportban.
(4-7 évesig járnak a csoportomba) Szeretne ô is nagyfiú lenni, olyanokat játszani, mint a nagyok, de ez ritkán történik meg. Igazi kis „bohóc”, gyakran a tükör elôtt produkálja magát, énekel, táncol, szaval. Elôfordul, hogy „piszkálja”, idegesíti a na- gyobbakat, akik persze emiatt mérgesek, esetenként ezt szóvá is teszik neki, Miki pedig ilyenkor bedühödik, visít, üt, vág amit és akit csak ér.
Egyik nap a fiúk elôvették a bábparavánt és bábozni kezdtek. Miki egy darabig nézte ôket, aztán úgy döntött, hogy ô is részt szeretne venni az elôadásban. Szó nélkül odament a nála 2 évvel idôsebb és 3 fejjel nagyobb Karcsihoz, lehúzta a kezérôl a bá- bot és beállt az ô helyére. Karcsi elôször le volt döbbenve, azt sem értette, hogy mi történt, de aztán persze cselekedett. Visszavette a bábot, Mikit pedig kilökte a para- ván mögül. Ezt én mind jól láttam, pontosan tudtam, hogy mi történt. Odahívtam magamhoz a fiúkat, leültünk egy asztalhoz, hogy megbeszéljük mi történt. Elmondtam nekik, hogy én mit láttam, mit figyeltem meg. Persze a szokásos véde- kezés és támadás játszmák következtek. Ekkor kértem ôket, hogy egymás vádolása helyett, inkább mindketten mondják el, mit éreztek akkor, amikor ez a veszekedés kirobbant. Karcsi elmondta, hogy ô nagyon jól érezte magát, boldog volt és elé- gedett, egészen addig amíg Miki meg nem érkezett. Akkor döbbenetet, indulatot, feszültséget és dühöt érzett, amiért Miki tönkretette a játékot. Miki azt mondta, hogy ô irigységet érzett, amiért a többiek olyan jól játszanak, nyugtalanságot, magányosságot, feszültséget érzett. Ezért avatkozott közbe a játékba, hiszen ô is szeretet volna ennek a klassz dolognak a részese lenni. Az erôforrásokat is elô tudtam csalogatni belôlük, bár ez nehezebben ment: a fogalmakat csak körülírni tudták, azokat most én a tanultak szerint definiálom, ôk ezeket a szavakat persze nem tudták még használni. Karcsinak békére, alkotásra, könnyedségre, játékra lett volna szük- sége. (Ez meg is volt, amíg Miki be nem avatkozott.) Mikinek viszont befogadásra, közösségre, részvételre, figyelemre, együttmûködésre lett volna szüksége.
Elmondtam nekik, hogy én mind a kettôjük helyzetét megértem. Értem, hogy Karcsi nem akarta, hogy bárki is tönkretegye a játékukat, Miki viszont szeretett volna szin- tén részese lenni ennek a fantasztikus elôadásnak. A kérés szakaszban megbeszéltük, hogy Miki elôször beül nézônek, és végignézi Karcsi alakítását, majd kértem, hogy ezután cseréljenek szerepet, és Miki is had álljon be a szerepbe, Karcsi pedig üljön be nézônek és figyelje meg mennyire másképpen fogja Miki alakítani a szerepet.
Örültem, hogy sikerült velük ezt így megbeszélni, úgy éreztem, hogy mindkettôjükre hatott a beszélgetés, megértették egymás érveit, és a végén a két elôadást is sikerült végignéznünk a csoport többi tagjával együtt.
Köszönettel: Ungerné Jáger Edina
2012. március 21.