Beszéd a szeretet nyelvén

baratnokRiport Árvay István EMK társtrénerrel, megjelent “A Kistérség”-ben, a Veresegyházi Többcélú Kistérségi Társulás lapjában, 2006 októberében

A kampányidőszakot és a közelmúlt eseményeit végignézve nem árt elgondolkodnunk: lehetne-e a vitákat kulturáltan, indulatok keltése és a partner földbe döngölése nélkül rendezni. Nem feltétlenül csak a nagypolitika színterén, de az egyszerű, hétköznapi interakcióinkban is. Vannak, akik ezt a fajta, erőszaktól mentes, empatikus kommunikációt évek óta tanulják, és tovább is szeretnék adni.

Létezik egy kommunikációs módszer, amely híven tükrözi, mi megy végbe bennünk az adott pillanatban, és előítéletek helyett a másik fél elfogadására, meggyőzés helyett a valódi partneri viszonyt épít. Az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) alkalmazásával létrejön az a megoldás, amely mindkét félnek egyformán előnyére válik. A módszerrel, elterjesztésével kapcsolatos elképzeléseivel és saját tapasztalataival Árvay István ismerteti meg az olvasókat.

2002 végén egy barátom mutatta meg Marshall B. Rosenberg: A szavak – ablakok vagy falak, c. könyvét. Beleolvastam, és azonnal tudtam: ez az, amit már régóta keresek! Értékesítési területen dolgoztam, és számos eladástechnikai, vezetői kommunikációs képzésen vettem részt, sőt, vezetőként magam is tartottam ilyen oktatásokat munkatársaimnak. Az elmúlt húsz évben végig arra törekedtem, hogy úgy kommunikáljak, hogy céljaimat ne mások manipulálása árán érjem el. Az EMK megmutatta nekem, hogy ez lehetséges. Elhatároztam, keresek egy hiteles oktatót, akitől gyakorlatban tanulhatok. Így találtam meg Jónai Éva Havát, aki egyike annak a két szakembernek, akiket a Nemzetközi Erőszakmentes Kommunikációs Központ trénerek képzésére is felhatalmazott. Havánál tanultam és képezem tovább magam most is.

- Miből áll a módszer és mikor alkalmazható?

Az EMK, politika- és vallásmentes, az egyetemes emberi érzések és szükségletek nyelve. Ez a valódi anyanyelvünk, a szeretet nyelve. Májusban volt egy nemzetközi tréning Budapesten, itt volt Marshall Rosenberg is. Ezen a tréningen részt vettek európaiak, indiai szikh férfi a hollandiai menyasszonyával, afrikai tréner, amerikai diák, több mint százan voltunk és mindannyian közösségre leltünk ebben a nyelvben. Tehát bárki használhatja ezt a nyelvet, sőt, az lenne igazán hasznos, ha mindnyájan ezt a nyelvet használnánk.

A modell maga igen egyszerű, mindössze négy lépésből áll: 1. Ítéletmentes megfigyelés; 2. Mit érzünk azzal kapcsolatban, amit megfigyeltünk; 3. mire lenne szükségünk, hogy teljesnek érezzük az életünket; 4. mit kérünk, ami itt és most megtehető, és segíti ennek megvalósulását. Sok gyakorlásra van szükség, mintha valóban egy új nyelvet akarnánk elsajátítani.

- Milyen eredményeket érhetnek el, akik az EMK-t használják?

Képesek lesznek egyetemes értékeket – az együttérzést, az együttműködést és a harmóniát – kialakítani, fejleszteni. Konfliktusaikat úgy tudják megoldani, hogy közben erősítik a kölcsönös bizalmat és egymás megértését. Az addig sikertelen és sokszor fájdalmas konfliktusokba torkolló ‚kommunikációt” fokozatosan valódi párbeszéddé alakíthatják. Átalakul a belső kommunikáció, az érzelmi terheket könnyebben viselik. A módszer támogatja az egészséges önbizalom és tudatos, odafigyelő életszemlélet kialakítását és fejlesztését, megmutatja, hogyan törjük át azokat a gondolkodási mintákat, amelyek haraghoz és depresszióhoz vezetnek. Kapcsolatainkban képesek leszünk felhasználni az empátia gyógyító erejét. Megtanuljuk, hogyan tegyük az életet csodálatosabbá magunk és mások számára. Tudni fogjuk, hogyan fejezzük ki magunkat őszintén kényelmetlen helyzetekben is. Készek leszünk rá, hogy együttérzéssel halljuk meg a másikat akkor is, amikor agresszív, követel, s tegyük mindezt anélkül, hogy feladnánk saját értékrendünket. Képesek leszünk minden helyzetben megtalálni azt a megoldást, amellyel mindenki céljai kielégíthetőek.

- Hogyan lehet népszerűsíteni, széles körben megismertetni ezt a kommunikációs módszert?

Őrbottyánban élek, elsősorban a lakókörnyezetemhez közeli iskolákba, óvodákba szeretném eljuttatni ezt a modellt. Összeállítottunk egy 30 órás akkreditált képzést pedagógusok számára, amelyről már több mint ötven közeli oktatási intézménybe juttattam el tájékoztató anyagot, és folyik a tanfolyamok szervezése is. Úgy gondolom, érdemes lenne javítani kommunikációnkat az élet minden területén, a médiától kezdve a munkahelyi kommunikáción át, a családon belüli párbeszédig. Vagyunk már néhányan, egy lelkes csapat, akik megtanultuk ezt a nyelvet és készek vagyunk tudásunkat továbbadni. Honlapunkon – www.emk.hu – bővebben is tájékozódhatnak az érdeklődők.