Nők Lapja rovat: “Valaki valahol – erőszak nélkül…”

Nők LapjaV. Kulcsár Ildikó cikke

Vannak erősnek látszó, nagy hangú, kemény szavú emberek, akiktől fél a környezetük. És vannak halk szavú csöndesek is, akikről első pillantásra nem gondoljuk, hogy milyen hatalmas erő lakik bennük. Ez utóbbi csoportba tartozik Jónai Éva Hava, aki fittyet hányva a jelen valóvilágos durvaságára, a pénz mindenhatóságára, kitartóan halad a maga útján.

Mottó: ”A szavak ablakok vagy falak. Elítélnek vagy felszabadítanak…”

Sokaktól hallottam róla. Mondták, hogy tréningeket tart, és az „Erőszakmentes Kommunikáció” módszerét tanítja a résztvevőknek. Mondták, hogy e hétvégi tanfolyamokról kicserélve, szinte új emberként kerülnek ki a kapcsolataik válságában vergődő férjek, feleségek, beosztottak, főnökök, mindenki, aki rászánta magát arra, hogy külső segítséget kérjen fojtogató problémái megoldásához. Legutóbb azt mesélték, hogy most épp nemzetközi konferenciát szervez “Utak a békéhez” címmel. – Hol él ez a nő? Utak a békéhez? Ma? Amikor az iraki háború csörömpölésétől zeng a világ? Amikor a World Trade Center helyén lyuk tátong, és itthon oly kemény a kenyérharc, hogy már alig-alig tudjuk, hogyan találjunk rá a lélektől lélekig vezető útra? – gondoltam magamban.

Milliókat „fertőz”

Pici, mozgékony, vékony, mint egy kislány, a tekintete okos és fürkésző. Csöppet sem lepődik meg a kérdéseimen, belekortyol a teájába, és kedvesen felel. – Nem tudok ellentmondani, a világ jelenleg olyan, amilyennek lefested, de épp ezért kell tenni érte. Én megyek a nekem rendeltetett úton, mert hiszek abban, hogy a gondolataim, pontosabban dr. Marshall B. Rosenberg – tanítóm, mesterem –, módszere, az „erőszakmentes kommunikáció” „fertőz”., ezreket, milliókat… Ne feledd, hogy a most tervezett konferencia már a második az életemben! Az első, háromnapos találkozót nyolc évvel ezelőtt szerveztük meg a Városmajori Gimnáziumban, sok száz magyar és külföldi előadó, érdeklődő részvételével. Az iskola gondnoka azt mondta, hogy ő egész életében nem kapott annyi szeretetet, mint azon a három napon…

– Állj meg, Hava, hadd kérdezzek! Miért tetted fel az életedet Marshall Rosenberg módszerére?

Mondom sorban – mosolyodik el – és mit sem törődve a presszó zajával, mesélni kezd. (Közben engem nagyon zavar a közelében ülő öltönyös bankfiú, aki sercegő gyűlölettel szid valamiféle főnököt a barátjának… Egy idő után rájövök, hogy ez a dühöngő srác olyan, mint egy díszlet…Annak a világnak a szimbóluma, amelyiken Hava és barátai segíteni szeretnének.)

Tanult végzettségem szerint angol nyelvtanár vagyok – mondja komolyan – módszertani kutatással, tanítással, tanárképzéssel foglalkozom. Volt olyan korszaka az életemnek, amikor heti negyven órát tanítottam. Délelőtt felnőtteket (államvizsga-előkészítőket tartottam), délután gyerekcsoportokat. Ekkor kristályosodott ki az a gyerektanítási módszerem, amellyel bejártam a világot, amelynek révén részt vettem azon a nemzetközi konferencián, ahol megismertem Marshall Rosenberget. A találkozás – az előadása – meghatározta a további utamat. Azóta dolgozom a magyarországi képzés elterjesztésén, 2000-től a nemzetközi Erőszakmentes Kommunikációs Központ (CNVC) trénereként tartok képzéseket itthon és külföldön.

– Nem hiszem, hogy korábban rólad mintázták az erőszak (az erőszakos kommunikáció) szobrát…

Ha visszatekintek az életemre, elég sok olyan eset jut az eszembe, amikor a fájdalmam, tehetetlenségem kifejezésére nem ismertem más módszert, mint a sértődöttséget, a haragot, a visszaütést, önmagam és mások hibáztatását. Aztán elindultam azon az úton, hogy megtanuljam ítélkezés nélkül, együttérzéssel figyelni az embereket, ennek segítségével felismerjem a vágyaikat, érzelmeiket, igényeiket, és megtanuljak úgy kommunikálni, hogy a mondataimban ne legyen bírálat. Észrevetted, hogy a mindennapi kommunikáció telistele van ítéletet tartalmazó nyelvi fordulattal? „Te megbízhatatlan vagy, ő önző, ők lusták… ”Akinek a viselkedése nem igazodik a mi értékrendünkhöz, az „hibás” vagy „rossz”. Címkézések, sértések, szemrehányások, melyeket naponta ezerszer öntünk nyelvi formába… Marshall pedig azt mondja, hogy az erőszakmentes, együttérző kommunikáció módszerével párbeszéddéválnak a konfliktusok.

– Mondjuk, ha egy feleség dühösen (holtfáradtan) kijelenti, hogy többé nem főz vasárnap ebédet, és a férje hasonló stílusban felel, akkor óriási patália kerekedik. De ha a férfi visszakérdez – “fáradt vagy és szeretnél megbecsülést kapni a munkádért?” – akkor veszekedés helyett beszélgetés alakulhat ki?

Pontosan! Persze, a módszert nem lehet most néhány sorban ismertetni, de hidd el nekem, még a kevés empátiával rendelkezőket is megtanítja arra, hogyan lehet levezetni, kezelni a másik ember (és a saját)indulatait.

– Ha jól értem, az Erőszakmentes Kommunikáció tudatosságot feltételez. folyamatos éberséggel figyelemmel kísérjük a szavainkat, gondolatainkat tartjuk a viselkedésünket a szavainkat.

És ez nem könnyű! A Marshallal való találkozás után én is átéltem válságokat. Meglátsz egy vágyott ideált, majd belehuppansz a saját valóságodba, szembesülsz azzal, hogy mennyi hiba van benned… Haj, de nehéz volt! Éreztem: ha én ezt a szemléletet képviselni (terjeszteni) akarom, akkor meg kell próbálnom eszerint élni. És meg kell mutatnom a módszert a gyerekeimnek, a társamnak! Kezdetben többször előfordult, hogy a gyerekeim kijelentették, ők nem kérnek ebből, tanuljam csak magam az erőszakmentes kommunikációt! Ehhez képest ma a lányom a trénerképző tanfolyamomra jár, hogy majd át tudja adni a módszert másoknak…

Argentínától Svédországig

Hava, három gyereket neveltél fel, tanítasz, tréningeket, előadásokat tartasz, utazol, és most nemzetközi konferenciát szervezel. Mikor? Miből? Hogyan?

Már az első konferencia szervezésekor is „szabadúszó” voltam, mert 1989-ben eldöntöttem – két heti vívódás után – hogy számomra ez az életforma felel meg. Nem mondhatom, hogy könnyű volt a gyerekek mellett… De ha most kötött munkaidőben dolgoznék, képtelen lennék megszervezni az októberi békekonferenciát a segítőtársaimmal! Napokon, heteken át pályázatokat írunk, kapcsolatokat, szponzorokhoz keresünk, időnként úgy érzem, összecsapnak a fejem felett a hullámok, közben tudom, sikerülni fog. Az már biztos, hogy huszonkét országból érkeznek előadók – Ausztráliától Nepálig, Argentínától Svédországig – négynapig fog tartani, kész a program, csodálatos lesz, majd meglátod!

– Szerinted meghallja majd a világ a sok száz békéért tenni akaró tudós és civil kiáltását!

Hogyne! – mosolyog derűsen. – Egyre több ember fertőződik a jóval, felszabadítóval… Marshall Rosenberg negyven éve tanítja e módszert a háború sújtotta területeken. És számtalan példával igazolta: ha valaki együttérző figyelmet kap, nyitottabb szívvel, nagyobb tisztánlátással képes szembenézni azokkal az érzésekkel, amelyeket magányosan nehéz elviselni. A bosszú, a düh átalakulhat szomorúsággá, csalódottsággá, majd érdeklődéssé: vajon mi vitte rá a másikat azokra a tettekre, amelyekkel fájdalmat okozott? Amikor két oldal között kialakul a kölcsönös megértés vágya – történhet ez családban, munkahelyen vagy háborúskodó országok között – olyan párbeszéd alakulhat ki, amelyben a szavak „falak” helyett „ablakokká” válnak.

– Nem gondolsz arra, hogy sokan (velem ellentétben) valóságtól elrugaszkodott álmodozónak tartanak?

És nem félnek attól a szüntelenül ítélkezők, hogy soha nem találnak boldogságot? És az emberiség módszeresen tönkreteszi magát, a természetet meg mindent, ami szép az életben? Figyelj, mit mond Gandhi! „Magunk váljunk azzá a változássá, amit a világban szeretnénk látni…”