Hétköznapi szokásainktól az Együttműködő, Erőszakmentes Kommunikációig
Szimpátia és antipátia
Az együttérzés ember-létünk alapvető jellemzője. Hagyományos tudatosságunkban gyakran szimpátiával fejezzük ki együttérzésünket: vigasztaljuk a bajba jutottat, támogató érintéssel és szavainkkal igyekszünk mielőbb kisegíteni őt a a fájdalomból. Esetenként példákat hozunk fel arra, hogy más is járt már hasonlóan vagy még rosszabbul. Máskor vele együtt sírunk, kesergünk. Ezzel igyekszünk tudtára adni: “Nem vagy egyedül, veled vagyok”.Az antipátia a szimpátia fonákját mutatja. Ilyen esetben ellenérzésünk van valakivel vagy valamivel kapcsolatban, szembehelyezkedünk vele, megítéljük és ellenezzük tetteit, szavait, és igyekszünk példákat sorolni arra, hogy hogyan kellene tennie, élnie. Kérdésbe burkoljuk a szemrehányást, felelősségre vonást, valahogy így, “Miért nem vagy hajlandó…?”, “Hogy lehetsz ilyen…?”, “Még mindig nem érted…?” Ilyenkor többnyire kemény ítéletek, szeretetlen mondatok hangzanak el. Nagyon valószínű, hogy akit érint, fájdalmas, bántó támadásnak éli meg a reakciónkat. Gyakran mondjuk vagy halljuk ilyen esetben, hogy “Pedig jót akarok neked!”.A szimpátia és az antipátia többnyire kéz-a-kézben járnak. Tanácsot adunk, elemzünk, kiértékelünk, kijavítunk, leintünk, lekicsinylünk, felülmúlunk, magyarázkodunk, bölcselkedünk, bizonygatunk, győzködünk, hibáztatunk, védekezünk, büntetünk és dicsérünk. A legnagyobb jóindulattal bizonygatjuk, hogy “mi baja van” a Másiknak, és hogyan oldnánk meg azt a helyében.
Mindezt egymás – és önmagunk – tényleges meghallgatása és megértése helyett…
… és talán már annyira hozzászoktunk mindehhez, hogy a hétköznapok sietségében alig vesszük észre.
Empátia – az együttérzés tudatossága
Érzelmi intelligenciánk fejlődésével, az empátia fogalma az együttérzés tudatosságát hozza életünkbe.
Visszanyomozva a görög eredetű szó történetében Arisztotelészre (i. e. 384-322) találunk utalást, aki katarzis elméletében az érzelmi átélésről, azonosulásról, beleélő készségről ír. A néző átéli a drámai hős érzelmeit, sors kérdéseinek feszültségét, és miközben “más emberré válik”, oldódnak saját lelki feszültségei, indulatai.
Az empátia mai jelentés-tartalmában az azonosulás és beleélő képesség mellett, hangsúlyt kap az is, hogy empatikus figyelőként képesek vagyunk bizonyos távolságot tartani a beszélőtől. Teret hagyunk magunknak arra, hogy hasson ránk, és tudatosítjuk a bennünk kialakuló élményt — hasonlóan ahhoz, ahogy egy festmény értékeléséhez is hátrább lépünk, hogy teljességében lássuk. Éppen így külön állva élhetünk meg valamivel vagy valakivel olyan minőségű összekapcsolódást, amit megszokott kommunikációnk nem tenne lehetővé. A konfliktusból így születhet kölcsönös megértés, összekapcsolódás és győztes-győztes megoldások.
