Hava blogja

EMK-LEVELEZÉSEIM…

Kedves Olvasó!

Szoktam olyan leveleket kapni, amikben egy-egy helyzet EMK-s megoldásáról kérik a tapasztalataimat. A levélírók hozzájárulásával most megosztok Veled néhány levélrészletet, hátha Téged is megszólít.

Kíváncsi vagyok, mit szólsz hozzá, és örömmel veszem, ha megkeresel hasonló kéréseiddel.

Hava

“Eldugta a cipőmet!”

(Levélváltás egy pedagógussal)

Egy felső tagozatos diákotthonos lányommal történt, verekedés után.

D: Utálom az egész iskolát. Minden le van…….elmegyek innen.

Tanár: Mérges vagy, látom.

Hava: tetszik a ráfigyelés és az érzések visszatükrözése. Az EMK használatakor gyakran még hozzátesszük a lehetséges kivezető utat: a szükségletet vagyis erőforrást, pl. mérges vagy és megértésre vágynál…? Kérdésként adjuk ezt a visszajelzést, hogy legyen lehetősége pontosítani, helyesbíteni, önmagára figyelni és továbbgördíteni a kommunikáciot.

D: Hát persze. (Jó nagy ökölverés az ajtófába.)

Tanár: Dühös vagy A-ra, ezért el akarsz menni.

Hava: a megfigyelés jótékony hatású lenne itt, és aztán az érzés-szükseglet hozzákapcsolása, hasonlóan az előbbihez: pl. “Valami történt közted és A között, most dühös vagy, mert igazságra vágynál?” (megértésre, nyugalomra, stb. attól függően javaslok itt valami szükségletet-erőforrást, amit sejtek a háttérben levő történetből)

D: Igen. A- hülye.

Tanár: Régebben barátok voltatok. Sokat viccelődtetek együtt.

Hava: itt ezzel a mondattal valami régire utalsz, amit nem ebből a beszélgetésből hanem máshonnan tudsz — ezzel nem maradsz a jelenben, nem vagy vele, pedig továbbra is empátiára volna szüksége, pl. “Amikor azt mondod, hogy hülye, nagyon elkeseredett vagy, mert…” — itt megint valami olyan szuksegletet kínálok fel neki, amiről sejtem, hogy erőt adna, de ha éppen nem tudok ilyen szükségletet javasolni, akkor lehet, hogy csak annyit mondok, hogy “másmilyen kapcsolatra vágynál A-val…?”

D: Eldugta a cipőmet. Most kaptam V-tól. (Félárva a kislány, V a pót-szülő.)

Tanár: Szereted V-t, ugye?

Hava: Ez a megjegyzés nagyon tetszik nekem, a lényegre irányuló figyelmet fejez ki, azt, hogy V-tól kapott ajándéknak különlegesen nagy jelentősége van…

D: Fontos nekem.

Hava: igen, a válaszból meg is látszik, hogy szíven találta a megjegyzésed, és a V-vel való kapcsolat említése az ő erőforrása felé viszi a figyelmet.

Tanár: Dühös vagy, mert kedvenced az a cipő.

Hava: tetszik — ezzel a megjegyzéssel visszaviszed őt a pillanatnyi történethez.

Tanár: Én sem tartom viccesnek, hogy eldugta a cipődet. Meg tudlak érteni. Szeretném, ha megbeszélnénk, hogy ez ne forduljon elő. Holnap beszéljünk erről a többiekkel is. A verekedést azonban rossz dolognak tartom. Néha Te is bosszantod, amikor olyan kedved van. Ő még nem vert meg ezért.

D: Vállrándítás, de kis idő után megszólal. Hát……..igaz.

Tanár: Ezen gondolkodj egy kicsit. Most próbáljunk meg rendet rakni itt, amíg nem jönnek a többiek. Gyere, segítek.

Hava: itt rövidre zártad a beszélgetést, abbahagytad az empátiát, magadról kezdtel beszélni, és utána rögtön a megoldásról… pedig lehet, hogy ő még sokat töltődhetett volna a fele forduló figyelemből, együttérzésből, többet mint abból, hogy igazat adsz neki A-val szemben, és elviszed a megoldás felé.

Utána meg szembesited azzal, hogy amikor ő hasonlókat tesz, akkor A- hogyan reagál. Lehet, hogy ha minden empatiat megkap (nem lépsz be felnőtt bíróként a helyzetbe), akkor utána el lehetne kanyarodni arra, hogy vajon mi van A-val, amikor ő ilyet tesz… Ezzel segíthetsz a régi barátoknak valódi megértést megélni egymás felé, és gazdagitani a kapcsolatukat.

Ez ugyan jóval több időbe kerül mint a felnőtt igazságosztó közbenjárása, de lehet, hogy hosszú távon mélyebb, kielégítőbb és gyógyítóbb megoldáshoz vezet. Milyen ez Neked, látod ennek a jelentőségét, lehetőségét?

A “kopasztyúkos társas”

A következő eset szereplője egy kicsi lány. (Nevezzük K.-nak)

K. ordítva rohangál az osztályban.

Tanár: Légy szíves, hagyd abba.

K: Nem szól, csak néz, és rohan tovább.

Tanár: Gyere ide! Szeretném, ha ezt most abbahagynád.

K: Nem akarok leülni. (Túlmozgásos gyerek, aki minél fáradtabb, annál jobban pörög.)

Hava: Hát igen, amíg mindketten a magatokét fújjátok, nincs összekapcsolódás, együttérzés, egyuttműködés.

Tanár: Elfáradtál délelőtt igaz?

K: Igen fáradt vagyok. Nem akarok tanulni.

Hava: Az tetszik nekem. Az empátiádra meg is kapod az első együttműködő választ.

Tanár: Megértelek, én is fáradt vagyok. Most jöttem a nyolcadik osztályból, J néni beteg, helyettesíteni kell.

K: Akkor ma nem fogunk tanulni? De jó!

Tanár: Ezt nem mondtam. Holnap jönnek bemutató óra lesz. Ha nem tanulunk, J néni hiába fog kérdezni. Szerintem rossz lenne nektek, ha azt látná mindenki, hogy nem tudtok válaszolni.

K: Nem szólt, egy óriási sóhajjal leült.

Hava: Abbahagytad az empatikus figyelmet, és K-val való összekapcsolódást, mielőtt még megélhette volna, hogy megértik, és ő is megérti önmagát. “Hívtad”, hogy ő figyeljen rád, érezzen együtt veled… pedig ő még nincs erre kész, ezért kapsz ilyen választ.

Gyakran azt hisszük, hogy ha megmutatjuk a másiknak, hogy mi is hasonló cipőben járunk, vagy esetleg hasonló de még nehezebb helyzetben vagyunk, akkor ezzel együttérzést él meg, sőt, talán az is vigasztalhatja, hogy “vannak az övénél nehezebb helyzetek”. Megéltél már olyan helyzetet, amikor feléd így fejezik ki az “együttérzést”? Ha igen, akkor talán Te is tapasztaltad, hogy ebből igen kevéssé vagy sehogy sem éljük meg az empátiát.

Nem voltam ott, nem tudom miről szólt K sóhaja. Úgy sejtem, inkább megadásról szólhatott mint megkönnyebbülésről. Talán ezért volt szüksége az ígéretre, kiengesztelésre, amit a következő mondatban kínálsz.

Tanár: Ha befejeztük a tanulást, és igyekeztek egy picit, még a kopasz tyúkos társast is behozom.

(A csoport részéről – élükön K-val- a belegyezés jele volt látható, és végre kinyíltak a füzetek.)

Hava: Ha K ki tudná fejezni mit él meg, és mit tanul ebből, akkor valószínűleg olyasmit mondana, hogy “ő nem fontos, a fáradtsága nem fontos, ne törődjön magával, a bemutató óra és J néni fontosabb mint ő”.

Eszembe jut egy pedagógus baratom, akivel ma arról beszéltünk, hogy milyen nehéz önmagára figyelnie, még akkor is, ha az egészségéről van szó, mert mindenki fontosabb mint ő — a család, az iskolai munka, a férj, az idős szülők, és minden-minden más…” — miközben szomorú és frusztrált, mert úgy látszik, egyiknek sem tudja megadni, amit szeretne. Azt tapasztalom, hogy amíg magunknak nem adjuk meg azt a figyelmet önmagunk felé, amire szükségünk van, nem tudunk igazi figyelmet adni másnak sem.

Amikor azt ígérem, hogy ha azt teszik, amit te szeretnék, akkor “a kopasz tyúkos társast” is behozom, akkor rövid távon valóban működni látszik a feladatra figyelés. Az EMK nem elegszik meg ezzel, hosszú távú jövőképet tűz maga elé!

A “kopasz tyúkos” ígérettel a következőt üzenem: “ha arra figyelsz és azt csinálod, amit én akarok, akkor utána én is teszek érted valamit…” Miközben mindenki a feladatra, a rajtuk kívül álló ügyre figyel, senkinek nincs kapcsolata sem önmagával sem a másikkal! Ez az életszemélet folyamatos áldozati szerepekben, elvárásokban és követelésben tart bennünket. Ilyen gondolatokat mondunk magunkban és fennhangon is: “Én állandóan csak másra figyelek, és rám nem figyel senki”… “Figyelj már rám, tedd meg nekem, hiszen én is állandóan érted élek!”…

Ha fel akarunk szabadulni az áldozati szerepekből és az erőszakból, akkor létszükségletünk, hogy megtanuljunk önmagunkra figyelni! Az EMK azt tanitja, hogy én vagyok az első, akire figyelnem érdemes, mert ennek alapján tudok másnak is figyelmet adni! Ha összekapcsolódom önmagammal és Veled, akkor hosszú távon javítjuk a feladat-megoldó készséget, hiszen olyan bizalom és együttműködés alakul ki, hogy valószínűleg nem kell minden feladat megoldásával külön megküzdeni.

Az én életemben sok olyan helyzet van, amikor semmi ajándék nem pótolna egy bensőséges összekapcsolódást. Te is ismered ezt?

Társtrénerek kérdezik

Empátia vagy őszinteség az első?

Kérdés: Az a fajta megoldás, hogy előbb a másiknak adunk empátiát, és utána kerülünk mi sorra, lehet egy “recept”, amit kezdőként alkalmazhatok?

Hava: Igen, igen, ez nemcsak “kezdőként”, hanem “haladóként” is valóban lehet “recept”. Ha képes vagyok elhalasztani, hogy kimondjam ami bennem van, és előbb nyitottá válni arra, hogy figyelmet adjak a másiknak, akkor –

• van rá esély, hogy megértem őt, és kaphatok egy jó hírt arról, hogy a világ “nem is olyan ellenséges, mint hittem volna”!
• a figyelmem fényében a kettőnk közötti polaritások oldódhatnak, álláspontjaink közeledhetnek egymáshoz,
• miután meghallgattam a másikat, nagyon valószínű, hogy ő is szívesebben meghallgatja, hogy bennem mi van…
• és általában, mire oda jutunk, hogy én is elmondjam mi van bennem, már átalakult, ami bennem van — oldottabb, békésebb lettem, és úgy tudom elmondani, hogy ő is nyitott lehet rá.

Empátia vagy “zsiráfsikoly”…

Kérdés: Hogyan érdemes reagálni a mástól kapott negatív bírálatra? Erre ugye kétféleképpen is reagálhatok: a magam szükségleteit kifejezve vagy a másiknak empátiát adva. Gondolom, a helyzettől függ, hogy melyiket választom, de nekem az empátiával kezdés jobban tetszik, mert úgy gondolom, így jobban kapcsolódhatok a másikhoz. Mit gondolsz erről?

Hava: ez attól függ, én milyen állapotban vagyok. Ha majd’ kipukkanok a haragtól, keserűségtől, stb. akkor először kifakadok … ezt szoktuk “zsiráf sikolynak” nevezni — amikor nem hibáztatok, hanem magamról beszélek — lehetőleg pontosan megfogalmazva a megfigyelést, érzést, szükségletet és a visszajelzés kérését . Ilyenkor akár ki is üvölthetem, kiabálhatom, ami fáj… és utána, amikor ő megszólal, talán már képes vagyok empátiával odafordulni. Ha nyugodtabb vagyok, akkor mindjárt tudom empátiával kezdeni.

Irodalmi EMK vagy “konyhanyelv”?

Kérdés: Elolvastam újra “A szavak ablakok vagy falak” című könyvet, és az ott szereplő példák némelyikével nem értettem egyet, illetve kérdések merültek fel bennem, pl. azt olvastam egy beszélgetésben, hogy: “Dühös vagy, mert azt szeretnéd, hogy másra használja a kormány a pénzt?” Nekem ez nem EMK-s visszajelzés, hiszen a szükséglet egy harmadik személyre irányul. Vagy tévedek?

Hava: Nem tévedsz. Amikor tanuljuk az EMK-t, érdemes az “irodalmi EMK nyelvezetet” elsajátítani. A hétköznapi életben azonban gyakran használjuk az EMK “konyhanyelvet”. A könyvben több olyan eset szerepel, amikor könnyebben teremtünk kapcsolatot a “konyhanyelv” segítségével. Az idézett példában valószínűleg a másik tudatossága a hibáztatás körül forog. Ilyenkor “odamegyünk hozzá”. Ha olyasmit mondanék neki pl., hogy “Tehetetlennek érzed magad, és azt szeretnéd, hogy a világ energiaforrását másképp használnánk fel?” — ez valószínűleg nem az, ahogy a másik ebben a pillanatban gondolkodik, hanem bizony hibáztat, számon kér és követel… és akkor is szeretném megszólítani és felvenni vele a kapcsolatot az ő nyelvén. A további kapcsolatunk során a jelenlétem, figyelmem hatása többet ér, mintha ragaszkodnék az elveimhez, és emiatt nem tudnám áthidalni a közöttünk levő távolságot. Rugalmassággal és apró lépésekkel többet érek el mint ha az elveimhez mereven ragaszkodnék.

Kérdés: Másik hasonló példa, “Azért háborodtál fel, mert azt szeretnéd, hogy a gyerekek…” Ezzel ellentmondásba is kevert engem a könyv, mert másik helyen a bűntudat keltési példák között sorol fel ilyen mondatot. Akkor most jó így vagy sem? Szerintem nem…

Hava: ez is, mint az előbbi az EMK “konyhanyelv” miatti következetlenség. Lehet úgy, hogy a kapcsolat fontosabb, mint a zsiráf tudatosság elvárása.