EMK és kapcsolódó írások

Gyermekeinkkel kapcsolatban – egy édesanya naplójából

Molnár Kriszta, édesanya naplójából:

Hava Játékvezetői tréningjén szerzett élményeken felbuzdulva úgy gondoltam, az elméletet átültetem a gyakorlatba, és 8 éves Boldi fiammal hasznosítom a frissen szerzett tudásomat :-)

2010. október. 17.

Boldival és egy barátjával mentünk haza tornáról, és mondtam nekik, hogy nagyon szeretnék én is velük játszani, mit szólnának, ha beszállnék. Mit fogunk játszani? “Zsiráfosat.” Ez szerencsére megnyugtatta Boldit – nagyon tetszik neki az új zsiráf báb. Visszafogott “Na jó, rendben” – volt a válasz..

Névkörrel kezdtük, a zsiráf járt körbe. Mondtuk a nevünket, majd megszólítottuk egymást, aztán ünnepelve, ujjongva dobáltuk a zsiráfot az “égig ” – már ezt is nagyon élvezték-élveztük. Jó volt így örülni egymásnak!

Én már előre érzéseket írtam kis cetlikre.. (mivel még nincsenek meg az érzelem kártyáim ) 3-4 pozitívat, sok-sok negatívat – még ez volt a szerencse. Aki húzott egyet, elmutogatta, a többiek pedig próbálták kitalálni. Nagyon benne voltak, átélték, és ügyesen is mutogatták. Boldinak persze (mint általában) a megkötött szabályokkal gondjai vannak, pl. ha pozitív – jó érzést húzott (vidám, jókedvű, stb.) azt visszarakta, és addig húzott, amíg valami jó kis balhésra nem akadt :-) De mivel most nem a szabálykövetésen volt a hangsúly, és a barátját sem zavarta, belementem a laza szabályba. Így aztán “őrjönghetett” kedvére. “Röhögve” mondta, hogy akkor ő most összetöri a hatodik – utolsó ép – székünket is, mert ilyenkor ezt szokta… aztán maga is érezte, hogy ez durva volna… és ügyesen pótolta toporzékolással, üvöltéssel, párna – és ágy püföléssel… csak néha kellett finoman közbeszólni. “Tök jót játszottunk, anya ! ” – mesélte Á. a mamájának este :-)

Pedig a befejezést némileg beárnyékolta, hogy Á. véletlenül leejtette Boldi új, előző nap kapott, különleges (csillogós-világítós) tollát, amit a 3 hete nem látott édesapja hozott neki Törökországból, és a toll darabokra törött. Boldi vígasztalhatatlannak tűnt, zokogott. Megöleltem, hagytam, hadd sírjon kicsit – és próbáltam kitalálni, miért ez a hatalmas keserűség, miért is volt olyan fontos ez a toll. Nem volt nehéz rájönni. Igazából csak kihangosítottam – ő még nehezen fogalmazza meg az érzéseit, de ha én eltalálom, hálás zokogással helyesel. Szóval így próbálkoztam:

  • “A gyönyörű új tollad… összetört… nagyon sajnálod, ugye? Úgy érzed, még sosem láttál ilyen szépet… és édesapa hozta neked… rád gondolt, mikor megvette… ezért is volt olyan fontos…
  • B: “Igeeeeeen … és itthon nem is fogunk pont ugyanilyet kapni… “
  • Én: “Látom, nagyon el vagy keseredve… Nézd, Á. szeretne valamit mondani.
  • Á: Bocsánat Boldi, véletlen volt.
  • B: Láttam, hogy véletlen volt, de nagyon sajnálom… Az új tollahahaham…
  • Én: Tudom, hogy sajnálod, és meg is értem… De tudod, édesapa nagyon szeret, és ezt nem csak egy tollból tudhatod, hanem abból is, ahogy szól hozzád, ahogy szeretget, ahogy felhív telefonon… A toll eltörhet, de ez a szeretet örökké megmarad… Te mindig az ő kisfia leszel…

Na itt enyhült meg. Aztán búcsúzóul kezet is fogtak, és bár szomorúsággal, de nem haraggal váltak el.

2010. október 19.

Boldi nagyon “mozgásban van”. Összeveszett egy kisfiú apukájával – akinek a fiával együtt járnak gyógytornára – mert az rászólt, hogy ne rohangáljon a folyosón, és ne kapcsolgassa az öltözőben a villanyt. (Hozzá kell tegyem, sajnos általában jóval korábban lemennek a tornateremhez a napköziből, mint az óra elkezdődne, és ott őrjöngenek felügyelet nélkül.) Ő meg jól visszaszájalt, hogy neki aztán ne parancsolgasson, ne szóljon bele, mit csinál, nem ő az apukája, még csak nem is ebbe a suliba járnak. Itthon kértem, hogy beszéljük meg. Ö húzta az időt: előbb inkább írjuk meg a leckét. Rendben.

“A kiskutya és a szamár” című mesével foglalkoztunk. A szamár megirigyelte a kutya jómódját, és megpróbálta utánozni: bement a lakásba, két lábra állva pacsit akart adni a gazdasszonynak. A záró kérdés az volt: miért kapott a szamár verést azért, amiért a kiskutya dícséretet. A feladat: mit tanácsolnál a szamárnak? Mire az én 8 éves kisfiam azt mondja, minden teketória nélkül: “Nyugodtan legyen önmaga!” Hát azt hittem, leesek a székről. Így meglátni a lényeget!! A szememet elfutotta a könny és elöntött a hála – az önismeretnek, az EMK-nak, Havának :-) Ha csak ennyi eredménye volna az egésznek, már akkor is megérte! De gyanítom, nincs még vége, lesznek még hasonló élményeim!! Megpuszilgatva elmondtam, milyen boldogság ezt nekem hallani, ilyen bölcs választ! (Lehet, hogy a bölcs is minősít, de ez jött belőlem) Nyilván ennek is volt köszönhető, hogy már szívesebben jött beszélgetni:

  • De anya, az a baj, hogy az legalább fél óra, ha belekezdünk.
  • Nekem nagyon fontos volna, hogy megértsem, miért volt veszekedés… mit éreztél közben.
  • Jó, de nem lehetne csak 10 percet ?
  • Megígérem, hogy nagyon fogok igyekezni.
  • Jó, rendben.
  • Elmondanád, hogy történt ?
  • Én rohantam a folyosón, Á. apukája meg elkezdett velem veszekedni, hogy ne rohanjak, meg ne kapcsoljam le a villanyt. Úgy utálom ezt a hülyét, mindig kioktat, hogy ezt ne csináld, azt ne csináld ! Mit képzel ez !
  • Stop ! Szóval te rohantál. Megmutatnád ? (vigyorogva rohanni kezd)
  • Ááá.. úgy látom, ezt nagyon élvezed!
  • Naná !!
  • Nagyon felszabadultnak látlak! Annak örülsz, hogy végre nincs tanár a közelben, és szabadon azt teszel, amit akarsz?
  • Igen! Egész nap csak sétálni szabad, meg ne rohanj, meg ne kiabálj…
  • Szóval szabadságra vágysz ?
  • Igen !
  • Akkor most én vagyok az apuka, jó? (Dörmögve) Ne rohanj már, mint egy őrült, elesel aztán vihetnek a kórházba!!
  • Ne szóljá’ má’ bele! Nem te vagy az apukám!! Nem te mondod meg, hogy mit csináljak!! Nem is esek el!
  • Stop! Én most először is aggódom érted, mert ha elesnél, bajod eshetne. Azon kívül meg felháborodott is vagyok, amiért egy kis kölyök ilyen hangon beszél velem. Azt hiszem, tiszteletre vágynék, mert én vagyok a nagy, te meg a kicsi. Elmondanád, mit értettél ebből ?
  • Hát hogy tiszteletet akarsz.
  • Igen, és az aggódást se feledd (itt sajnos őt utasítom, megismételhettem volna, hogy aggódom is a testi épségéért )
  • Ja igen.
  • Köszönöm, így már azt hiszem, értjük egymást.
  • És anya, örülsz, hogy ilyen jót mondtam a szamárnak? :-)

2010. október 20.

Boldi véresre karmolt arccal jött haza.

  • Á. verekedett az udvaron, de ne aggódj, jól visszaadtam neki !!
  • Megmutatnád, hogy történt ? Csak finoman…
  • Igen, én fölvettem a kabátját a földről, és akkor nekiállt kiabálni, hogy fuj, Boldis lett a kabátom!! És odajött és így véresre karmolt! Nekem látszik, de nem sírtam, ő meg sírt, de nem látszik neki…
  • Stop!! Maradj így, ahogy éppen most megkarmol… tudod, szobor játék, maradj úgy… mit érzel most ?
  • ÁÁÁ, meg akarom ölni…
  • Szóval nagyon dühös vagy…
  • Meg jól visszaadni neki !!
  • Maradj még, nagyon jól csinálod !! (itt talán nem a “jól csinálod” a legjobb kifejezés, de ez jött.) Nézzük meg, mitől változna benned ez a düh. Figyelj! Odamentem hozzá: “Én is karmolok még egyet”) Most jobb lett ?
  • Nem!! (Majd felrobban.)
  • (Taszítok rajta egy nagyot.) Na, most jobb?
  • Neeem!!
  • (Megsimogatom – idegesen ellök) Ettől megnyugodtál?
  • Dehogyis!!
  • (Baráti kézfogásra nyújtom a kezem – elfogadja, mosolyogva megenyhül.)
  • Na ez jó volt!
  • Ok, köszönöm a játékot !
  • Szívesen !

Nem kommentáltam tovább…

2010. október 29.

Péntek délután a legnagyobb csúcsforgalomban autóztunk kedvenc Palcsi bácsinkhoz Ürömre gardon órára, és hogy gyorsabban teljen az idő, ” új barchobát” játszottunk. Először elmeséltem Boldinak egy sztorit: “A kisgyerek véletlenül kiborítja a tejet, az anyukája nagyonmérges.” Kértem Boldit, hogy játsszuk le, és válasszon, melyik szereplő szeretne lenni. Először a kisgyereket választotta, majd rögtön helyesbített: az anyuka!! Eljátszotta… leüvöltötte a fejemet a kocsiban… volt “büdös kölyök, mit képzelsz.., megöllek… puska… kés…”  Ijesztő volt nekem, de hiteles – érezhető volt a mély átélés.

Majd kezdtük a barchobát, hogy megpróbáljam kitalálni, milyen érzés van most benne. A tréfának szánt “boldogság, vidámság, öröm” érzelmeket harsány “jaj, dehogy… ugyan már… dehogyis” – válaszokkal és “még ezt sem tudod?” hanglejtéssel kommentálta, majd miután a barchohba “igen-nem” szabályra emlékeztettem, és folytattam az érzelmekre rákérdezést, látszott, hogy elgondolkodik mindegyiken. A végén még a megoldást is közölte: én aztán nem takarítom fel, majd az a büdös kölyök.

A játék megdöbbenést váltott ki belőlem, hiszen épp a héten játszottunk “Balatonost” a kiborult tejjel, (eljátszottuk, hogy a tej a Balaton) és akkor nyoma sem volt haragnak. Hiányérzetem is volt – bennem ugyanis más érzelmek szoktak lenni hasonló esetben. Ezért aztán hazafelé megkérdeztem, eljátszaná – e velem szerepcserésen ugyanezt a játékot. Szabály módosítást is kértem, hogy ne kelljen csak igen-nemmel felelni, mert ezzel nagyon lényeges felismerésektől fosztjuk meg magunkat.

Most én kiabáltam mérgesen és elkeseredetten, mert “nagyon fárasztó napom volt a munkahelyemen, aztán utána egész este otthon takarítottam, és most kezdhetem elölről. A munkám elismerésére vágytam, pihenésre, és az egyéni felelősségvállalásra – “Elég nagy már ez a gyerek, nem probléma, hogy kiborult, csak segítsen feltakarítani.” (Hálás vagyok Nógrádi Gábornak, hogy szerepcserés vidám könyveivel (Az anyu én vagyok , Pete Pite ) – amiken Boldival szinte betegre röhögjük magunkat :-) megkönnyíti a “másik oldal ” látását- láttatását !

2010. November 3.

A hét végén Csobánkára készültünk EMK-s gyakorló – napra.

A szokásos hétvégi ráérős készülődés helyett viszonylag korán indulni kellett, hogy fél 9-re már Újpesten legyünk a telekocsi-találkozóhelyen, ezért mindkettőnket figyelmeztetve többször kérdeztem – mondtam az időt. Sajnos az előző esti koncertem miatt a beígért (ott mindig piknik ebéd van ) palacsinta sütése is reggelre maradt, szóval sűrű volt a reggel. Nyilván ezért döntött úgy Boldi is, hogy a zuhany alól kiszállva ” kiveri a balhét ” (Bámulatos érzékkel tudja kivetíteni a bennem zajló feszültségeket, ami – ha nem fedezem fel azonnal – hihetetlen veszekedéseket tud generálni.)

  • Én aztán nem megyek Csobánkára !
  • Kisfiam! Megbeszéltük már, múltkor is nagyon jól érezted magad!
  • Akkor se megyek!! Nem és nem! Vigyél el máshova!
  • Sajnos most nem tudlak máshová vinni, édesapa nem rá, nagyika dolgozik, Mamáék nincsenek itthon..
  • Nem érdekel, akkor inkább elmegyek a Nagyihoz a Galériába !
  • Ő 9- 18 óráig dolgozik, az egy munkahely, egész napra nem vihetlek oda.
  • Nem, nem, és akármit mondasz is, nem !!!
  • Nagyon dühösnek látlak!
  • Az is vagyok, mert nem fogok a hülye emk-ra menni!
  • Talán valami rossz emléked van a múltkoriról?
  • Igen, mert Z. mindig azt mondta (csúfolódva): Boldi te most nem jöhetsz ide, most csak a lányok játszanak !
  • Á, szóval csalódtál, mert Te is együtt szerettél volna játszani velük ?
  • Igen. Mert L. és Z . minden nap találkozhatnak a suliban is, én meg csak egyszer voltam ott .
  • Értem. Tehát kirekesztettnek érezted magad, és együtt-játékra vágytál volna.
  • Igen. És azt sem tudtam, mikor lesz szünet.
  • Á, tehát nem tudtad , meddig kell anyára várnod , amikor végre kicsit foglalkozik veled is.
  • Igen.
  • Szeretnéd, ha a kereteket az érkezéskor letisztáznánk, hogy Te is tudd, mire számíthatsz? Ez biztonságot adna Neked?
  • Igen.
  • Hát ebben szerintem minden felnőtt együttműködő lesz. Akkor az elején megbeszéljük a szüneteket és az ebédidőt.
  • De pontosan mondják meg, hánykor lesz!!
  • Rendben. A lányoktól is szeretnél kérni valamit?
  • Igen, hogy ne küldjenek el!
  • Miért? Te mit szeretnél?
  • Együtt szeretnék játszani velük. Meg veled is akarok lenni.
  • Tudod, hogy a gyerekek is köztünk lehetnek, ha szeretnének, csak közben mi is szeretnénk figyelni a feladatainkra. Együttműködő tudsz ebben lenni, hogy kaphass kis simogatást, ha az kell, és én is részt vehessek a csoport munkájában?
  • Meg hogy ellenőrizd, ha megoldottam egy feladatot. (Napközis gyakorlófüzet… imádja :-) )
  • Rendben, akkor amint tudok, szakítok pár percet a feladatodra. Elfogadod, hogy ez esetleg nem azonnal lesz?
  • Persze.
  • Rendben. Milyen tölteléket vigyünk a palacsintához?
  • Kakaót!! (Ez sajnos végül kimaradt a csomagból, de szerencsére a háziaknál volt elég…)

2010. dec. 7.

Legutóbb hazafelé az iskolából mindketten megtapasztalhattuk, hogyan is lesz a bolhából elefánt…

Újra divat az iskolában a tátika, amit mi csiki-csukinak hívtunk gyerekkoromban. Anya, ha hazaérünk, hajtogass nekem egy tátikát!

  • Nem szeretnék hajtogatni, de ha fontos Neked, együtt leülhetünk, és mutatom, hogyan kell.
  • De TE csinálj nekem egyet!
  • Nem szeretnék, viszont ha együtt készítjük, mutatom majd lépésről lépésre.
  • (dühösen) Nem vagy képes egy vacak tátikát hajtogatni a kisfiadnak? (Itt valóban megfordult a fejemben, hogy sokkal egyszerűbb volna,de mivel a helyzethez képest túl heves volt a reakció, már kíváncsi voltam, mi lehet mögötte)
  • De képes volnék, ha úgy látnám helyesnek. Csakhogy azt gondolom, hasznosabb, ha megtanítalak, hogyan kell, és akkor legközelebb már Neked is menni fog. Elmondanád, mit értettél ebből?
  • Hagyjál má’ evvel a hülyeséggel ! Hajtogass nekem egy szaros tátikát! (itt elkezdte rugdalni az ülésemet hátulról)
  • (lassítva) Megálljak?
  • (üvöltve, rugdalva)Nem igaz,hogy ilyen hülye vagy, hogy ezt nem tudod megérteni!
  • (megálltam,kiszálltam a kocsiból) Borzalmas ezt hallgatnom, ahogy beszélsz velem. Így nem tudok biztonságban vezetni, úgyhogy döntsd el, abbahagyod ezt, vagy gyalog megyünk haza.
  • Jaaaj, nem megyek gyalog.
  • (Amint hazaértünk, azonnal folytatódott a hiszti, toporzékolás, üvöltés..) Látom, hogy iszonyú dühös vagy..
  • Igen, mert feldühösítettél! Milyen egy anyuka vagy, erre se vagy képes a drága kisfiadnak!
  • Tudom, én milyen vagyok, inkább arra volnék kíváncsi, Te miért vagy ilyen dühös?
  • Miattad, te hülye! Ezt az egyet kértem, egy rohadt tátikát, és nem vagy képes megcsinálni!
  • Na ennél azért több tiszteletre volna szükségem. Elkeseredem, mikor ilyen szavakat hallok a szádból..
  • Blablabla! (őrjöng) idióta barom! Háhá.
  • (kiabálva) Boldizsár!
  • Hagyj békén te hülye f.. (megütött)
  • Na most elég! (Kapott egy nagyot a fenekére, még 2 nap múlva is látszott a nyoma. Nem szoktam megütni, és nagyon megviselt, hogy most ezt tettem.) Nem tűröm ezt a hangot, de azt hogy kezet emelj az édesanyádra, azt főleg nem.. Mindennek van egy határa.. (zengett a ház…)
  • Mit csináltál!(zokogva üvöltve) Megverted a kisfiadat! Hogy tehetted ezt?
  • Legközelebb is megteszem, ha megütsz.
  • Majd én visszaadom Neked! Meglátod! Majd ha alszol, odamegyek és puff megverlek!!
  • Nagyszerű.. Akkor sose lesz vége… valaki mindig visszaadja.. de jó lesz…
  • Én akkor is visszaadom.. (sír)
  • (itt már meg tudtam ölelni, mire elemi erővel tört ki belőle a zokogás..)Na, édesem, ne csináljuk ezt… annyira szeretlek..
  • Akkor miért nem csinálod meg a tátikát?
  • Nagyon szeretnéd, hogy én hajtogassam?
  • Igeeen..
  • Én jobban tudom?
  • Igeeeen…én olyan béna vagyok…
  • Azt gondolod, Te meg sem tudnád csinálni?
  • Igeeeen.. neeem.. (Újult erejű zokogás) én ezt nem tudom…semmit se tudok megcsinálni…
  • Mit még például?
  • Hát a rajz meg a technika órán… Mindig kicsúfolnak, hogy bé-na, bé-na..
  • Ezt mondják az osztálytársaid?
  • Igen, mert mindig az enyém a legrondább…(egyre jobban zokog)
  • És Juli néni mit mond?
  • Hát ő meg szokta dicsérni, de csak egyedül ő meg Te.. és mindenki más csak csúfol… és amikor ezt megmondom Juli néninek, akkor már meg se hallja, mert csak gyönyörködik a többiek munkájában! (zokog…)
  • Édesem! Tudod, miért bízom én benne, hogy meg tudod csinálni? Képzeld el, amikor a pocakomban voltál, 8 hónaposan, és már csak egy hónap volt hátra a szülésig, úgy feküdtél, hogy a popsid volt lefelé. A doktor bácsi azt mondta, ebből műtét lesz, majd felvágják a hasamat, és úgy szednek ki, mert egy ekkora gyerek már nem tud megfordulni. Én hiába állítottam, hogy nem lesz gond, majd én megbeszélem Veled, hogy mindkettőnknek jobb lesz, ha megfordulsz, de ő nem hitt nekem. Tudod mit szajkózott? Hogy LEHETETLEN, értsem már meg, túl kevés már a hely egy ilyen tornamutatványhoz.. És mi történt? Megbeszéltük, és egy hét múlva megfordultál!! Érted? MEGCSINÁLTAD! Amire azt mondták az orvosok, hogy képtelenség, TE megtetted!! Már akkor ilyen csodákra voltál képes, ott bennt.. Hát nehogy már egy ilyen vacak tátika megijesszen.. Gyere, nekiülünk együtt, mutatom lépésről lépésre..
  • Na jó..

Csináltunk egyet, aztán gyorsan egy következőt, ami már sokkal pontosabb lett.. Aztán a harmadikat már teljesen önállóan egy nagyobb papírból… és azóta lelkes sorozatgyártó lett..

De ez úgy látszik, kellett hozzá…