EMK és kapcsolódó írások

A kritika fogadása: Byron Katie

Byron Katie: “Szükségem van  a szeretetedre — vagy mégsem?” (Édesvíz Kiadó, 2009. 248-249. oldal)

Kritika

Első lépés

Ha valaki kritizál téged, és azt mondja, hogy viselkedésed helytelen, barátságtalan, érthetetlen vagy nemtörődöm, érezd át, amit mond. Szállj magadba, és vizsgáld meg ezt az állítást. Tedd fel magadnak a négy kérdést vele kapcsolatban: “Igaz ez?, Igaza lehet? Belátom, hogy miért mondta ezt?” Várj, amíg a válasz megérkezik. Aztán nézd meg, hogy képes vagy-e egyszerűen így válaszolni: “Köszönöm, hogy elmondtad. Igazad lehet.” (Ezt mondhatod csendben, csak önmagadnak, vagy hangosan is.) Milyen érzés?

Második lépés

Ezek után tedd fel magadnak a kérdést: “Vajon felzaklatott, amikor hallottam a kritikát?” ha a válasz igen, az azt jelenti, hogy a bírálatot igaznak tartod, csak eddig nem törődtél ezzel a dologgal, vagy nem merültél elég mélyre, hogy megértsd a hozzá kapcsolódófájdalmat. Nézd meg, mi történik, ha megkérdőjelezed a gondolatokat, amik védekező állásba kényszerítenek.

A védekezés a háború első lépése. Ha azt mondod nekem, hogy irigy, elutasító, kemény, rosszindulatú és tisztességtelen vagyok, azt válaszolom: “köszönöm, kedvesem, én is látom, hogy mindez megvan bennem, úgyhogy igazad van. Mondj el nyugodtan mindent, amit velem kapcsolatban látsz, és segíts, hogy jobban megértsem magamat. Nélküled hogyan is vehetném észre azokat a kellemetlen tulajdonságaimat, amik láthatatlanok. Te vezetsz el önmagamhoz. Úgyhogy, kedvesem, nézz a szemembe, és mondd el még egyszer. Szeretném, ha nem fognád vissza magad: mondj el mindent.” Ez az igazi barátság. ezt nevezik önazonosságnak. Tudom, hogy mindenféle van bennem. Ha rosszindulatúnak látsz, az nekem egy lehetőség, hogy magamba nézzek, és felfedezzem, mi történik az életemben. Valóban rosszindulatú voltam? Ha igen, rájövök. Valóban tisztességtelen voltam? Nem lesz nehéz válaszolnom. Ha nem vagyok biztos benne, ott vannak a gyerekeim, hogy megerősítsenek. Hogy is nevezhetne bárki olyasminek, ami soha életemben nem voltam? Amikor olyat mondasz, ami védekezésre késztet, egy gyöngyszemet mutatsz nekem, amely bennem van, és arra vár, hogy felfedezzem.

Például: megsértődtél, amikor a barátod azt mondta: “Nem is figyelsz rám.” A gondolat, ami megbántott, talán a következő: “Nincs igaza velem kapcsolatban.”

Valóban igaz, hogy nincs igaza?

(Ő csak azt mondja, amit gondol. ebben pedig biztosan igaza van. Neki csak tudnia kell, mit gondol.)

Most pedig kérdőjelezd meg a gondolatot!

“Nincs igaza velem kapcsolatban” — igaz ez?

Nem, nem igaz. Igazság szerint, néha tényleg nem figyelek rá.

Hogyan reagálok, amikor elhiszem, hogy nincs igaza velem kapcsolatban?

Azonnal kijövök a sodromból, és úgy érzem, igazságtalanul vádol. Védekezni kezdek. A fejem tele lesz támadó gondolatokkal. Sajnálom magam. Egyáltalán nem figyelek oda rá.

Ki lennék a gondolat nélkül, hogy “Nincs igaza velem kapcsolatban?”

Talán jobban figyelnék rá, nyitott lennék arra, amit mond. Ez kicsit ijesztő, de magamat is alaposabban szemügyre venném.

Fordítsd meg!

Nekem nincs igazam vele kapcsolatban, amikor azt gondolom, hogy nincs igaza velem kapcsolatban.

Ha nem vesztegeted tovább az energiádat mások elfogadásának keresésére, megnyílhatsz a kritika előtt. Úgy tekinthetsz rá, mint ajándékra, és beláthatod, hogy nem kell azonnal ugranod, hogy megcáfold, vagy védekezz ellene. ha képes vagy sebezhetővé és őszintévé válni, kiszabadulhatsz annak a kártékony illúziónak a szorításából, hogy mások manipulálhatnak, vagy rájöhetnek valamire veled kapcsolatban. Ha őszintén alázatos vagy, a kritika nem lehet bántó. Nyilvánvalóvá válik számodra, mégpedig saját tapasztalataid által, hogy csak a javadra válhat. Így lesz a tisztánlátás a hatékony cselekvés táptalaja, hogy kedves lehess másokhoz és önmagadhoz.

“Az a jó a sakálban, hogy újra és újra megmondja, mi a baj veled… A legbántóbb sakálod a legjobb tanítód.” (Marshall Rosenberg)