EMK és kapcsolódó írások

Ragadjuk meg a békét!

Részlet Inbal Kashtan, EMK tréner, USA “Szülőként – szívből” című könyvéből, melynek megjelentetését 2010-re tervezzük.

A fiatal gyerekek mindig átesnek olyan időszakokon, amelyben látszólag az életcéljuk az, hogy megszerezzenek bármit, amivel a látókörükön belüli másik gyerek játszik. A bűbájos, együttműködő játék huzakodássá válik, melynek végén valószínűleg mindkét gyerek könnyekben tör ki, a felnőtteket gyakran az idegösszeomlás szélére juttatva, a gyerekekkel együtt.A huzavonára és más, naponkénti csatákra válaszolva

Egy szülő, a négyéves kislányával kapcsolatban mesélve erről az esetről, nemrég megkérdezte tőlem, hogyan léphet közbe egy szülő, és hogyan nevelhetnénk gyerekeinkből kevésbé „megkaparintósat”.

Mielőtt megértenénk hogy léphetnénk közbe, próbáljuk meg megérteni a saját heves reagálásunkat ebben a helyzetben. Ha a gyerek megmarkolja vagy elveszi a játékot, sokunk számára ismert a harag hirtelen, zsigeri reakciója, az „igaz” és „téves” akarása, aminek épp szemtanúi vagyunk. A harag, amit érzünk érthető. Gyerekeinket szeretnénk megkímélni az érzelmi és fizikai fájdalomtól. Aggódunk amiatt, hogy ha gyerekeink nem irányítják saját magukat társadalmilag elfogadható módon, szenvedni fognak. Erős értékeink vannak a kedvességet, megosztást, együttműködést és igazságot illetően, és ezeket tanítani akarjuk nekik. Vágyunk arra, hogy hozzájáruljunk képességeikhez, hogy békében éljenek másokkal együtt.

Amikor viszont erről a „megkaparintós” nézeteltérésről van szó, általában nem állunk meg gondolkodni önnön értékrendszerünkről és gyerekeink iránti saját kívánságunkról. Amíg néhányan közülünk hagyjuk a gyerekeket, hogy saját maguk oldják meg dolgaikat, addig legtöbbünk közbelép – hogy meghatározza legelőször kié volt a játék és hogy biztosítsa visszakerülését jogos tulajdonosához, hogy emlékeztessen, vagy kierőszakolja az általános szabályt a megosztásról és a fordulandóságról, vagy hogy szünet közbeiktatásával intézze a következményeket. Amíg ezek a közbelépések pillanatnyi megkönnyebbülést nyújthatnak, hiszem azt, hogy aláaknázzák képességeinket arra vonatkozólag, hogy kielégítsük saját és gyerekeink mélyebb igényeit.

Mit tehetünk, amikor a zsákmányolást , mint lehetőséget szeretnénk kihasználni mindannyiunk számára, hogy megtanuljunk békében élni, hogy kielégítsük igényeinket és hogy magunkba építsük a kedvességet, együttműködést és részvétet?

Az Együttműködő Kommunikáció ( EMK ) kínál egy módot, hogyan csinálhatjuk ezt. Szeretném egy nemrég történt tapasztalattal szemléltetni az egészet.

A tizennyolc hónapos Jacob ( kitalált név ) és apukája meglátogatta a három éves Rayt és anyukáját. Amikor elérkezett a hazatérés ideje, Jacob minden szándéka világosan az volt, hogy Ray kisautójával induljon el. Ray néha beleegyezik, hogy más gyerekek kölcsönkérjék a dolgait, de most történetesen ez az egyetlen kisautója volt. Amikor kipuhatoltam hogy hajlandó-e Jacobnak kölcsönadni, egész teste átment „tagadásba”: izmai megfeszültek, szeme Jacob kezére tapadt és úgy tűnt, kész Jacobnak ugrani , hogy visszaszerezze az autót. Tudomásul véve a fenyegető markolást, megkértem Rayt hogy várjon, és mivel hozzászokott EMK-val megoldani a nézeteltéréseket, ellazult. Ha nem oldódott volna fel, egy párbeszédet kezdtem volna el vele, ráfigyelve.

Megpróbáltam visszatükrözni Jacobnak találgatásaimat érzéseivel és igényeivel kapcsolatban :

„Tetszik neked ez az autó? Szeretnél vele továbbra is játszani?” Jacob fürkésző szemekkel rám nézett és szorosan tartotta az autót. Azt mondtam neki: „Tudod, ez Ray egyetlen kisautója, és szeretné ha itt lenne a házban. Hajlandó volnál visszaadni neki? „ Jacob testbeszéde egyértelműen nemet jelzett. Ray teste még egyszer megfeszült, és Jacob apukája azt mondta: „Rendben van, egyszerűen csak vegyük ki a kezéből.”

Mindkettőjüket megkértem, hogy várjanak és adjanak esélyt a beszélgetésünknek. Továbbra is Jacobra összpontosítottam: „Valóban szereted az olyan tárgyakat, melyeknek kerekük van? Szeretnél valamit, aminek kereke van?” Körülnéztem olyan tárgy után kutatva, amely kielégítené Jacob igényét hogy választhasson milyen fajta játékkal szeretne játszani, és találtam egyet, majd megkérdeztem: „ Szeretnéd ezt a Lego vonatot, melynek kerekei vannak?” Jacob boldogan vette el a kerekes Lego vonatot, mialatt továbbra is szorította a kisautót. Most kettő volt a tulajdonában Ray játékai közül!

Abban a pillanatban semmiféle bizonyítékom nem volt rá, hogy amit csinálok az „működik”. Miért kellene, hogy folytassam? Azért, mert teljes egészében hiszem azt, hogy az összes embernek veleszületett vágya hogy hozzájáruljon mások jólétéhez. Még ha a gyerekek nagyon fiatalok is, és elmélyednek a saját igényeik kielégítésében, egyike szükségleteiknek az, hogy adjanak másoknak. Hiszem, hogy kiaknázhatjuk nagylelkűségüket azáltal, hogy hiszünk adási igényeikben, amit kimutatunk és világossá teszünk, és ösztönözzük őket, hogy erőszak nélkül cselekedjenek. Az erőszak hiánya fontos tényező mivel nem jön létre nagylelkűség, ha kényszerítenek bennünket. Számomra éppúgy fontos megmutatni a gyerekeknek, hogy minden ember kívánsága fontos és teljesíthető. Az EMK-át használva ezt úgy csináltam, hogy aktívan kimutattam, hogy az ő kívánságaik nekem fontosak. A kulcs ebben az esetben az, hogy az olyan viselkedést, amit tanítani szeretnénk, modellként állítsuk a gyerekek elé. Ha nem szeretnénk hogy mohók legyenek, ne legyünk mohók. Majdnem mindig, mikor gyerekek közt vagyok, látok felnőtteket, akik azt mondják: „nem megkaparintani”, mialatt elveszik a játékot az ellenálló gyerek kezéből, és odaadják egy másiknak. Ez a cselekmény logikusnak tűnhet egy felnőtt szemében, mivel úgy cselekszünk, hogy kielégítsük az igazság iránti szükségünket és szempontunkat és hogy támogassuk gyerekünket.

Ez azonban lényegénél fogva nem különbözik annak a gyereknek a tettétől, aki megmarkolja a játékot, mivel szeretné kielégíteni a játékra, autonómiára és felfedezésre való szükségét.

Amikor Jacob még mindig nem adta vissza az autót, miután odaadtam neki a vonatot, Jacob apukája és Jacob újra feszültté váltak, habár Jacob úgy tűnt beleolvadt a beszélgetésünkbe. Apuka megismételte javaslatát, hogy vegyük el az autót. Hozzájuk beszéltem, mialatt szemkapcsolatot tartottam Jacobbal: „Szeretnék még beszélgetni Jacobbal. Nem szeretném kierőszakolni, hogy váljon meg az autótól. Szeretném, ha beszélgetnénk és meglátnánk hogy hajlandó lenne-e visszaadni az autót?”

Ekkor Ray elindult Jacob felé, mialatt Jacob apukája és én figyeltük és egyenesen neki mondta: „Jacob, miért nem viszed el a Lego vonatot? Hazaviheted és visszaadhatod nekem az autót.” Amikor Jacob nem adta rögtön vissza az autót, Ray kinyújtotta a kezét, hogy elvegye tőle újra, de én közelebb léptem, és még egyszer elmagyaráztam mindkettőjüknek mennyire szeretnék beszélgetni, míg ezt meg nem oldjuk. Abban a pillanatban Jacob Ray-hez fordult teljesen lazán, és a kezébe adta a kisautót. Úgy tűnt számomra, Jacobnak szüksége volt hinni azt, hogy fizikailag nem lesz ráerőszakolva hogy azt csinálja amit nem szeretne , annak érdekében hogy a saját akarata szerint cselekedjen, hogy figyelembe vegye mások kívánságait. Úgy tűnt, apukája le volt nyűgözve viselkedésétől.

Én viszont nem voltam meglepve. Amikor az EMK-át hasznaljuk, egy belső elmozdulás majdnem mindig bekövetkezik legalább az egyik félnél de gyakran mindkettőnél, akik nézeteltérésben vannak egymással. Amikor hiszünk abban, hogy saját kívánságainktényleg fontosak mások számára, gyakran lazíthatunk az egyéni, pillanatnyilag választott stratégiáknál.

Ha Jacobban nem változott volna meg valami, Rayhez fordultam volna hogy lássam, őbenne elmozdult volna-e valami. Néha épp a két gyerek ellenőrzésének ténye elégíti ki az igazság iránti igényüket, hogy a kérésem nem követelés és hogy mindkettőjük kívánsága fontos. Ez hozzásegít, hogy hajlandók figyelembe venni a másikat. Az EMK használatánál döntő a különbség a szükségletek és a stratégiák közt. Amikor a szükségletekről beszélek , az emberi vágyódás, igények és értékek legszélesebb sorozatára vonatkoztatok – olyan dolgokra, mint a fizikai biztonság, élelem és menedék , de a megértésre is, a közösségre, autonómiára, becsületességre, játékra, békére és szándékra. Ezek egyetemes igények. Harcolunk, büntetünk vagy háborúzunk, mikor stratégiánk kívánságaink teljesítésére összeütközésbe kerül, és képtelenek vagyunk összekapcsolódni a vita másik oldalán levő emberi lénnyel.

Ha szeretném használni az EMK –át, akkor figyelmet fordítok arra, hogy mindenki kívánságát azonosítsam és méltányoljam. Mindkét gyereknek, akik az autót akarták szükségük volt autonómiára – hogy választhassanak mit csináljanak, és mikor. Mindannyiunknak vannak ilyen igényei és ezek akkor kerülnek leghevesebben felszínre, amikor azt mondják hogy muszáj csinálnunk valamit. Azt hallva, hogy lehet hogy az autót elveszik tőle, Jacob még jobban ragaszkodott hozzá. Hogy megadjuk neki az autonómiára való igényét, meg kellett hogy találja választása megtapasztalásának a módját, ahhoz, hogy visszaadja az autót. Másrészt Ray-nek ugyanúgy szüksége volt választási lehetőségre, mi történjék a dolgaival. Nehezére esett volna olyan könnyen egyeznie mint ahogy általában szokta, azzal, hogy mások játszanak saját játékaival, ha azt hitte volna, hogy ez azt jelenti hogy elveszti annak választási lehetőségét, kinek a házába kerüljenek ezek a játékok.

Az autonómiát – és a méltánylást – mindkét gyerekben ápolni kívánom. Ha elragadom Jacobtól az autót, neki és Ray-nek az erőszak használatáról küldök üzenetet, még akkor is, amikor azt mondom nekik, ne használjanak erőszakot. Így visszafogom magam, és megkerülöm a harcot : ki tudjuk ezt erőszak nélkül vitelezni, úgy, hogy legalább az egyik gyerek úgy fog cselekedni, hogy figyelembe veszi a másikat, és hogy ez a folyamat nem csak úgy hat ki, hogy békésen megoldja ezt a nézeteltérést, hanem mindkét gyerekben ápolja a hitet hogy lehetséges a törődés, megértés és béke.

Ebben rejlik a gyerekekbe és az emberiségbe vetett hitem : hogy ápolhatjuk magunkban és gyermekeinkben a béke lehetőségének hitét és a képességet, hogy megvalósítsuk a békét. Ezt úgy hozhatjuk létre, ha közbeavatkozásunk modellként szolgál arra, amit szeretnénk hogy megtanuljanak.