Ízelítő – Utikalauz az Érzés és Erőforrás Játékcsomaghoz

Részletek a könyvből

Általános bevezető

Az EMK — Együttműködő, Erőszakmentes Kommunikáció ® programjának bemutatása

Miért tartjuk szükségesnek az EMK iskolaközösség programját?

Az egyre növekvő számú, szociálisan hátrányos helyzetű családokban a megélhetési gondok közepette, a családi nevelés zavarai tapasztalhatók. A feszült otthoni légkör káros hatását naponta látjuk a gyermekeken. Nagy számban vannak olyan óvodás és iskolás gyermekek, akik az otthoni viszonyok hatására visszahúzódnak, szoronganak és nehezen illeszkednek be a közösségbe. Mind a gyerekek, mind a nevelők tehetetlenül állnak az iskolában megjelenő agresszióval szemben. A tehetetlenség nyomán fásultságot, dühöt, „kiégést” és további erőszakos megnyilvánulásokat élnek meg az érintettek.

Az iskolai kereteken túl tekintve, általános jelenség, hogy kevesen kapunk annyi valódi, megértő, emberi figyelmet, mint amennyire egészséges fejlődésünkhöz és működésünkhöz szükségünk lenne. A valódi megértő figyelem igénye olyan jelentőségű életünkben mint alapvető fizikai szükségleteink: a víz, a levegő, a napsütés. Akinek kicsi gyermeke van, ismeri, hogyan igyekszik egy gyermek felhívni magára a számára fontos emberek figyelmét. Felnőtt korban sem csökken az igény a figyelemre, csupán a figyelmet kérő kommunikációnk változik, és arra is van tapasztalatunk, hogy a kielégületlen igény hatására gyakran bezárkózunk. Sok kimagasló teljesítmény, és másrészről sok fájdalom, depresszió, öngyilkossági kísérlet történik a megértő figyelem elnyeréséért. Kultúránkban elszegényedtek azok a hagyományok, amelyek az egymás felé forduló minőségi figyelmet táplálták. Az emberi figyelmet nem pótolják az internetes, virtuális közösségek kapcsolatai, a TV műsorok és filmek sztárjai felé forduló programok. Azt a minőségű figyelmet, amire valójában lelki szükségünk van, csak közvetlen emberi kapcsolatokban tudjuk megadni egymásnak. Az ehhez szükséges időt és teret csak mi tudjuk megteremteni magunknak, a modellt és a készségfejlesztő lehetőségeket is csak mi tudjuk megadni egymásnak.

___________________________

Az EMK célja és szemlélete

Az EMK olyan kommunikációs folyamat, amely a figyelmet mint áramló energiát kezeli, és azt minden egyes résztvevőre kiegyensúlyozottan irányítja. Az EMK kifejezésmódja híven tükrözi, mi megy végbe bennünk az adott pillanatban, és előítéletek helyett a másik fél elfogadására, meggyőzés helyett valódi partnerkapcsolatra épít. A kommunikációban résztvevők nem csupán információt küldenek egymásnak, hanem megértő emberi figyelmet is. Hagyományos életünkben mélyen beivódott rivalizáló, győztes-vesztes életfelfogással szemben az EMK a konszenzusra törekvő, együttműködő, győztes-győztes szemlélet üzenetét fejezi ki. Eszközei tisztánlátást és támogatást kínálnak kilátástalannak tűnő egyéni- és társadalmi konfliktusokban. Használata során képesek vagyunk kialakítani és folyamatosan fejleszteni magunkban az érzelmi intelligencia különböző képességeit, és ezáltal csökkenthetjük az agresszióra, erőszakra való hajlamot. A bennünk kialakuló egyensúly és békesség jótékonyan hat a környezetre.

___________________________

Az EMK alapeszközei

  • A kommunikáció két oldala: az “adó” és a “fogadó”. A két oldal következetes megkülönböztetése az zavartalan információ és energiaáramlás fenntartását szolgálja.
  • 4-lépéses gondolatvezetés segíti figyelmet. A lépések segítségével az egyoldalú vélemény-nyilvánítás és diszharmóniát szülő ítélkezés helyett az önmagammal és a másikkal való tudatos kapcsolattartásra fókuszálhatunk.

Az információ adójának és fogadójának megkülönböztetése, valamint a figyelem 4-lépéses fókusza az EMK alapgyakorlatai, amelyek hatékony eszközt nyújtanak, hogy kezünkbe vegyük az uralmat gondolataink, érzelmeink, szavaink irányításához, belső egyensúlyunk megteremtéséhez, életünk szervezéséhez és kapcsolataink minőségének megteremtéséhez.

Az adó és a fogadó megkülönböztetése és a 4-lépéses gondolatvezetés olyan alapot nyújtanak az EMK gyakorlatában, mint a zongoraművész számára az ujjgyakorlatok. A jártasság kialakulásával olyan minőségű jelenlétre tehetünk szert, amely a mindennapi élet felgyorsult tempójában is jelentőséget ad az önmagunkkal való kapcsolatnak és másokkal való kapcsolatainknak. A kommunikáció valóban az emberi összekapcsolódás, a közös felismerések és alkotás eszközévé válik.

_____________________

Az iskolaközösségek számára kialakított “4-lépés az iskolaközösségért” programunk

célja, hogy a közéletben és az oktatási-nevelési intézményekben kialakult helyzetre válaszolva alternatív megoldásokat kínáljon az EMK megértő figyelmen alapuló kommunikációs eszközeinek gyakorlatával. Programunk a lehetőségek széles skáláját kínálja a következő célcsoportok számára:

  • pedagógusok, óvoda- és iskola-vezetők, iskola-pszichológusok, családsegítők, pedagógus-jelöltek,
  • óvodás- és iskolás korú gyermekek – nevelési intézményeken belül és családi környezetben,
  • érdeklődő szülők, nevelők.

___________________________

Az “Érzés és Erőforrás játékcsomag” mint a program része

Játékcsomagunk célja, hogy egyének és csoportok számára feltöltődést és fejlődési lehetőséget nyújtson és támogassa olyan megértő, biztonságos, egymásra figyelő kapcsolatok és közösségek létrejöttét, ami modell értékűvé válhat. A játékcsomag eszközeinek segítségével a kisebb-nagyobb gyermek-, felnőtt- és vegyes csoportok összejövetelein belülről fakadó élményeken keresztül, élvezetes módon fejleszthetik érzelmi szókincsüket, fantáziájukat, megkülönböztető és kifejező készségüket, valamint intelligenciájuk olyan rétegeit, amelyek a közoktatási intézményekben háttérbe szorulnak.

A hagyományos iskolai kereteken belüli az ismeretek elsajátítását gyakran gátolja az elszigeteltség és a magányosság érzés, csakúgy mint az elvárásokkal szembeni ellenállás. A csoportos játékok és gyakorlatok feloldják ezeket a blokkokat és jótékonyan hatnak tanuláshoz való viszonyunkra. A csoport biztonságos, minden résztvevőt megtartó terében tapasztalatokat szerezhetünk arról, hogy oldódik a “nehéz” érzete, és növekszik a vállalkozó kedv.

A hagyományos oktatás-nevelés leggyakrabban verbális eszközökre támaszkodik. “A szó elszáll” – tartja a magyar közmondás, és ugyanezt igazolják az elmúlt évtizedek tanulás-módszertani kutatásai. Az interakción és cselekvésen keresztül történő elsajátítás hatékonyságát kutatási adatok támasztják alá.

“Az emberek gyakran elfelejtik, amit mondanak nekik. Az emberek gyakran a történéseket is elfelejtik – de sosem felejtik el, amilyen érzéseket keltettünk bennük.” – írja Maya Angelou, Pulitzer díjas szerző. Az érzelmek élményén alapuló tudás még a cselekvésen keresztül szerzett ismeretek hatékonyságát is felülmúlja!

“A fantázia sokkal fontosabb mint a tudás” – állítja Albert Einstein. Az érzelmek világához hasonlóan, a fantázia szabadsága megsokszorozza a tanulás jelentőségét, vonzerejét és eredményességét.

Az “Érzés és Erőforrás játékcsomag” lehetőséget kínál arra, hogy az EMK-ban nem képzett, mégis vállalkozó kedvű pedagógus a csoporttal együtt gyakorolva lépésről-lépésre, saját élményeken keresztül sajátítsa el az EMK szemléletét, eszközeit és készségeit.

___________________________

Javaslataink a játékok sikeres vezetéséhez

Játéktér

Az Érzés- és Erőforrás kártyacsomag újdonsága, hogy olyan játékokra és gyakorlatokra ad lehetőséget, amelyek az iskolai és családi keretekbe egyaránt beépíthetők.

Bárhol játszhatunk, ahol olyan teret tudunk teremteni, hogy mindenki szabadon mozoghasson.

Előnyös, ha földön, párnán ülünk. A földdel való testi érintkezés felszabadítóan, ugyanakkor megnyugtatóan hat a gyerekekre. Szabadon mozoghat a gerenc, és kiegyelítődhet a gerencfolyadék áramlása, ami hatással van a jó közérzetre, valamint a fizikai-, érzelmi-, akarati- és szellemi működésre.

A kör

A kör kialakítása azért nagy jelentőségű, mert ennek segítségével közösen “tartjuk a teret”, ahol mindenki egyenrangúan, biztonságban érezheti magát. Lehetővé válik, hogy mindenki mindenkivel szemkontaktusba kerülhesen, ami a kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás alapja.

Ösidőktől fogva jelentősége van a kör alakzatnak, a kör alakú építményeknek, pl. a megalit kultúra kő körei, a jurta kör alapja, körtemplomok, az ókori körkörös építmények (arénák, agórák) és a legendás Artúr király kerekasztala. A kör az egészet, a teljességet, az egységet szimbolizálja. Az ősi népi bölcsesség és a gyerekek őrzik az analógiás, mágiás gondolkodásmódot, és a szimbolikus látásmódot – így a körnek kimondatlanul is jelentősége van számu(n)kra.

Minden más alakzattal szemben – akár szabályos sorok vagy rendezetlen halmaz, amiben egyik résztvevő közelebb, a másik távolabb foglal helyet, és egyesek takarásban vannak – érezhető a kör alakzat biztonságos, bensőséges, megtartó ereje.

Az instrukciók

A játékok bemutatásába több helyen belefogalmaztuk a lehetséges instrukciókat, ilyen módon is segítve a játékok levezetését. Az instrukciókat célszerű röviden, világosan, pontosan ismertetni, és időnként érdemes próba-játékot játszani. Ha elindul egy játék, és nem úgy sikerül, ahogy szeretnénk, érzékelhetjük a feszültségeket… és talán egyre gyakrabban képesek vagyunk kimondani, „Ez így sikerült. Rendben van!… Ez volt a próbajáték (főpróba)! Most kipróbáljuk újra (másképp). Mit javasoltok, (mire figyeljünk…, mit változtassunk…) hogy csináljuk most?”

A játék – játék, nem vizsga. Lehet tévedni, kiesni a ritmusból, és lehet nevetni magunkon. Ezzel önmagunkat és a gyerekeket is felszabadítjuk a „hibázás” vagy sikertelenség terhétől. A hibázás lehetősége és könnyedsége a kísérletezésre, új utak és megoldások felfedezésére bátorít!

A tévedés és a hibázás – a játék és a tanulás alapja

“A legnagyobb kudarc a próbálkozás elmulasztása.” – állítja Willam Arthur Ward, 19. századi szerző. A játék a próbálkozások, kísérletek – és ezzel együtt a hibázás és az esendőség világa. A mozogni, járni, beszélni tanuló kisgyermek megannyi hibán, elvétett mozdulaton keresztül, belső késztetésből, újra és újra nekiindulva – játszva – tanul. A csoportban, a játékos együttlétek során szabad tévedni, nem jár érte szidás vagy rossz jegy. Oldottan, bátran kérdezhetünk, kezdeményezhetünk. Gyógyító és gazdagító élmény, ha a csoport képes mindezt a javára fordítani.

A játék kihívás. Előfordul, hogy egy játékos elakad – nem emlékszik az előző mondatokra vagy nem tud újabb ötlettel előállni. Ilyenkor a csoport közös tudása, közös emlékezete segít. Így válik az elakadás valami nagyszerű dolog – az összefogás és a közösségbe vetett bizalom – elindítójává!

___________________________

Köszönet

Hálás köszönetet fejezek ki Marshall Rosenberg felé, akinek tanítása mérhetetlenül hozzájárult életem minőségéhez, és új értelmet adott pályafutásomnak.

Örömömet és köszönetemet fejezem ki Borbély Líviának az évek óta tartó inspiráló együttműködésért, a gyerekekkel és pedagógusokkal való úttörő munkájáért, és a “4-lépés az EMK-iskolaközösségért” projektben való munkájáért.

Köszönetet mondok Dunai Attilának, a “Flow Chat” módszer kidolgozójának az EMK üzenetével összecsengő szavakért, amelyek megihlettek, sok gondolatom forrásául szolgáltak, és nagyban hozzájárultak ehhez az íráshoz.

A kártyák első ihletői Piller Magdolna és Horváthné Judit, a pusztaszabolcsi Zsiráfóvoda vezetője és helyettese, akik 2004 óta alkalmazzák az EMK játékokat az óvodai nevelésben. Lelkes és kitartó munkájukkal sok kisgyermek és család éleléhez járulnak hozzá. Hálás vagyok, hogy társaim ebben a munkában.

Az első képeket Tényi Katalin grafikus rajzolta, akihez sok éves barátság fűz. Kedvesek számomra az első képek, és remélem a gyerek számára is örömöt nyújtanak majd.

Sok erőt és inspirációt merítetek Bende Rita grafikus barátommal való együttműködésből, aki az EMK-ban tanítványom és társam. Hálás vagyok a kapcsolatunkért és az izgalmas együtt-alkotásért. Köszönöm!

Perjés Bernadett, a kártyák komputeres grafikusra, akire teljes bizalommal támaszkodhatok a tervezési folyamat minden lépésében. Nagy segítség számomra. Hálásan köszönöm!

Köszönöm Ónodi Áginak, aki az EMK társtrénere, hogy három gyermekével a családban használja a kártyákat. Lelkes visszajelzései hozzájárulnak a kártyák fejlődéséhez.

Köszönetet mondok hosszú évekre visszamenően Gabnai Katalinnak, Kaposi Lászlónak és Debreceni Tibornak drámapedagógiai mentoraimnak.

Köszönöm mindazoknak a barátaimnak és tanítványaimnak, akik érdeklődéssel kísérik a kártyák és játékok fejlődését. Lelkesedésükből újra és újra feltöltődöm.