Hétköznapi szokásainktól az Együttműködő, Erőszakmentes Kommunikációig
A négy lépés megkülönböztetése és egysége
Megkülönböztetés
“Zuhog az eső.” … HELYETT… “Pocsék idő van.”
“Amikor ezt hallom, fel vagyok háborodva.”… HELYETT… “Szemtelen vagy!”
Az érzés és az erőforrás-szükséglet helyett gyakran hallunk vagy mondunk áldozat (és tettes) szerepről szóló ítéletet, például:
“Szomorú vagyok, együttlétre vágyom.” … HELYETT… “Nem törődsz velem.”
Az erőforrás-szükségletet és a kérést összekeverjük, ami elvárássá válik, például:
“El vagyok keseredve, és megértésre vágyom (érzés-erőforrás). Elmondanád, mi ment át neked ebből? (kérés)” … HELYETT… “Soha nem értesz meg. Arra vágyom, hogy megérts végre. “El vagyok keseredve, és megértésre vágyom (érzés-erőforrás). Elmondanád, mi ment át neked ebből? (kérés)”… HELYETT… “Soha nem értesz meg. Arra vágyom, hogy megérts végre.” (Az első mondatban ítélet, áldozat szerepből indított támadás van. A másodikban kérésként használjuk a “megértést”, ami egyébként erőforrás, így nem megcselekedhető, és követelésként hangzik. Ezért a partnerünkben zavarodottságot, tehetetlenséget vált ki, és bizonyára másként fog reagálni, mint szeretnénk.)
A részek együttes használata
Hétköznapi helyzetekben gyakran akció-reakció “üzemmódban” működünk: anélkül cselekszünk, hogy tudatosítanánk a négy gondolati-érzelmi elemet. Így tetteink, szavaink többnyire zavarodottságból születnek és zavarodottságot teremtenek.
Figyeljük meg ezt a sorozatot:
- “Légy szíves, hozz egy pohár vizet!” (kérés)
- “Olyan jól elhelyezkedtem itt, kérlek, hozz egy pohár vizet!” (megfigyelés-kérés)
- “Fáradt vagyok, kérlek, hozz egy pohár vizet!” (érzés-kérés)
- “Fáradt vagyok, nagyon jól esik pihenni, kérlek, hozz egy pohár vizet!” (érzés-erőforrás-kérés)
Biztonságos, bensőséges kapcsolatban elhagyhatjuk a négy lépés egy-egy elemét, hiszen számíthatunk a kapcsolatunkban lévő bizalomra. Azonban, amikor nyomatékosan akarjuk kifejezni magunkat, a négy elem együttes használata hatékonnyá teszi megszólalásainkat.
A lépések belső rendje
Figyeljük meg, hogyan teszi világossá és erőteljessé a gondolkodásunkat, megszólalásunkat a sorrend:
“Türelmetlen vagyok, mert egy órája várlak! (érzés-megfigyelés) Szeretném tudni, hogy hajlandó vagy-e legközelebb időben érkezni, és megérteni, hogy ez tiszteletlenség, és így nem tudok megbízni benned.” (kérés, erőforrás-szükséglet, ítélet)
Helyett:
“Egy órája várlak. (megfigyelés) Türelmetlen vagyok, és szeretnék bízni abban, hogy kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymás idejét, és számíthatunk egymásra. (érzés, erőforrás-szükséglet) Megmondanád, hajlandó vagy-e legközelebb pontosan érkezni? (kérés)
Ugye, világosabb belső rendet tükröz a második kijelentés? A négy elem belső rendje erővel tölti fel gondolkozásunkat, kommunikációnkat.
Néhány példa a négy gondolatvezető-lépés használatára
- Felhívott egy külföldön élő barátom. (az esemény megfigyelése)
Nagyon örülök, (érzés) mert inspirál a bensőséges kapcsolat, ami közöttünk van. (erőforrás szükséglet)
Emlékeztetem magam, hogy elmondjam neki, milyen sokat jelent nekem a kapcsolatunk. Ünneplem a kapcsolatunkat, és ez megsokszorozza az örömömet! (köszönet kifejezése)
- Elromlott a mosógépem és félbemaradt a mosás. (az esemény megfigyelése)
Arra gondolok, hogy “most erre semmi szükségem nem volt, nagyon sok dolgom van amúgy is”. (az értelmezés megfigyelése)
Bosszankodom, (érzés) és nyugalomra… egyensúlyra… végül megértésre… elfogadásra van szükségem. (erőforrás szükséglet)
Máris egy kicsit jobban érzem magam, ahogy ezt végiggondoltam. (megfigyelés, érzés)
Mit kérek magamtól? Üljek le most 1-2 percre, és gondoljam át, hogy is szervezzem meg a napomat, kitől kérhetek segítséget. (kérés)
Így már egyensúlyba kerültem, és hatékonyan lépek tovább. (megváltozott érzés)
- A barátom lemondta a ma esti programot. (az esemény megfigyelése)
Felbukkan bennem az a gondolat, hogy “nem vagyok neki fontos”. (az értelmezés megfigyelése)
Elkeseredett vagyok, (érzés) szeretetre, közelségre vágyom. (erőforrás-szükséglet)
Kérhetem magamtól, hogy gondoljam át, (talán írjam is össze) hogy az elmúlt napokban, hetekben hányféleképpen fejezte ki felém a szeretetét, és hányféleképpen éltem meg vele közelséget. (kérés)
Így az elkeseredett, nyomasztó gondolatok mellett megjelenhet bennem a bizalom, bizakodás. (érzés)
Talán meg is beszélhetem vele, mi van bennem… (kérés)
Egyre inkább érdekelni kezd, hogy valójában mi lehet benne. Összekapcsolódásra vágyom. (erőforrás-szükséglet) Megkérhetem, hogy mondja el, mi van vele valójában. (kérés)
A négy lépés – a világunkat felépítő négy elem tükrében
Az EMK négy lépése, az ÉLETKEREKÍTŐ kártyák hátoldalán, logónkban is megjelenik. Sikerült olyan logót találnunk, amely igazán sok információt hordoz magáról az EMK-ról.
A végtelenségjel — az EMK szimbóluma, találkozást, információ áramlást jelképez — emberek, pártok, világnézetek és gondolatok között. A vízszintes és függőleges síkban összekapcsolódó két végtelenségjel utal a “fent-és-lent”, a “kint-és-bent”, az adó és a befogadó kapcsolatára és az emberi találkozásokra. A négy szín, mint a világunkat alkotó négy elem, a teljességet szimbolizálja, és az EMK gondolat-vezetését is jelképezi.
A színek jelentése
A fehér szín, amely körülveszi a négy lépés színét, a jelenlétet és a tudatosságot jelképezi, és a bennünk folyó átalakító erejű figyelmet képviseli. Ösi kínai szóval TAO pontja, amit Éberségként, Tanúként vagy Forrásként is ismerünk. Ez az a belső középpont, ahova tudatosságunk újra és újra visszatérhet, és ahonnan figyelmünk kiáradhat minden irányba.
“Ujj-gyakorlatok” és jártasság
Ebben a fejezetben az EMK gyakorlatának elsajátításáról van szó.A Beszélő és a Befogadó megkülönböztetése és a négy-lépéses gondolat-vezetés egyszerű modellként alkot egységet, amely olyan alapot nyújt az EMK gyakorlatában, mint a zongoraművész számára az ujjgyakorlatok.Ezeknek az eszközöknek a segítségével bármit képesek vagyunk kifejezni, ami megjelenik bennünk, ha tudatosan megválasztjuk a megfelelő partnert és az időpontot. A kifejezés minőségi összekapcsolódást tesz lehetővé önmagunkkal és környezetünkkel, és elvezet a minden érintett számára előnyös, kreatív megoldásokhoz.A jártasság kialakulásával olyan tudatosságra és jelenlétre tehetünk szert, amely spontán segítségünkre van a mindennapi élet felgyorsult tempójában is. A kommunikáció valóban az emberi összekapcsolódás, a kreatív felismerések és az alkotás eszközévé válik.
Belső megélésünk az út
Az EMK eszközei akkor hatékonyak igazán, ha — önismereti, önsegítő eszközként — elsődlegesen belülről alkalmazzuk, az önmagunkkal való kommunikálásban.
Mindennek, ami megfogan, szüksége van egy inkubációs időszakra mielőtt megszületik. A mag is pihen a föld mélyében, mielőtt kisarjad. Ötleteinkre is alszunk egyet, megálmodjuk, megtervezzük, mielőtt kiviteleznénk őket. A jó bor is érlelődik, kiforrja magát, ezután válik élvezetessé a fogyasztó számára. Külső kommunikációként, hitelesen akkor tud megjelenni kapcsolatainkban az együttműködő, erőszakmentes kommunikáció, amikor belül már megérlelődött.
Szép történetet ismerünk Mahatma Gandhiról ezzel kapcsolatban (idézet Dan MIllman: “A Békés harcos útja” című könyvéből):
Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött:
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot!
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán ezt mondta:
– Egy hónap múlva hozd vissza a fiadat.
A meglepett asszony megköszönte a választ. Egy hónappal később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett, és ezt mondta:
– Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy egy hónap múlva jöjjünk vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi így válaszolt:
– Egy hónappal ezelőtt még én is ettem cukrot.
A környezetünkben élők rajtunk keresztül tapasztalhatják meg a bennünk megérlelődött tapasztalatok “ízét”!
“Elronthatjuk” és újra kezdhetjük
“Úgy már nem akarom mondani, ahogy eddig, és úgy még nem tudom mondani, ahogy szeretném. Ez lebénít!” — mondjuk ilyenkor csalódottan.
Az érték, ami a szemünk előtt lebeg, elvárássá nőtte ki magát. A hibázástól való félelem és szégyen akadályunkká válik. Ha görcsösen igyekszünk megfelelni ennek az elvárásnak, akadályaink megsokszorozódnak: kevesebb az öröm, az önmagunkkal való összhang, a játékosság. Kívülről is egyre-másra olyan visszajelzést kapunk, hogy “Ne technikázz!”…
Paulo Coelho, Brida című könyvében (Atheneum 2000 könyvkiadó, 2011) így mondja: ”Amikor megtalálod az utadat, engedd el a félelmet. Bátorságra van szükséged ahhoz, hogy hibázz. Isten a csalódáson, a vereségen, a kétségbeesésen keresztül is az utat mutatja nekünk.”
Mielőtt végképp “elmenne a kedvünk az egésztől” érdemes könnyedséget vinni a gyakorlásba. Jobban járunk, ha nem eleve “EMK-san” akarunk megszólalni. Egy konfliktus helyzetben akár bele is mehetünk a veszekedésbe… Ha közben a tudatosságunkat is megőrizzük, a heves vita közepette megtapasztaljuk, hogyan enyhül a támadó kedvünk, és hogyan alakul át belülről a hozzáállásunk.
A tanuláshoz hozzá tartozik a hibázás, a kudarc. “Csak az nem hibázik, aki nem próbál ki semmi újat.” — mondja Albert Einstein. Hibáinkban erő rejlik, amely arra késztet, hogy felálljunk, és egy újabb lépést tegyünk a fejlődésünk útján.
Gyakran előfordulhat, hogy egy-egy konfliktus után keserűen gondolunk vissza szavainkra, mozdulatainkra. Különösen a hozzánk közel álló szeretteinkkel alakulhatnak ki fájdalmasan ismétlődő konfliktusok. Utólag, amikor az érzelmek elcsitultak, könnyebben rálátunk a helyzetre. Ha ilyenkor önmagunk “ostorozása” helyett képesek vagyunk, az EMK gondolat-vezető lépéseit járva, felidézni magunkban a történteket, a felismerések “áldássá” varázsolják hibáinkat. Ahogy gyakorlásban eltöltött időnk növekszik, úgy rövidül a konfliktus és a felismerés között eltelt idő. Érdemes a partnerünkkel is megosztani felismeréseinket: kifejezni a bánatunkat, mert szerettük volna másképp… és vele együtt megünnepelhetjük felismeréseink örömét is!
“Zsiráf kapuk”
Jeles pillanata a gyakorlásunknak, amikor egy konfliktus hevében váratlanul meghallunk egy szót, amely “kapuvá” tud válni a “sakál pokolból” a “zsiráf paradicsom” felé. Lehet, hogy meghallom a társam egy apró megjegyzését, amit önmagáról mond: ez meghívóvá válhat, hogy felfigyeljek…, megálljak…, visszajelezzek… és lassan kibontakozhat az egymás felé fordulás. Adott esetben már egy ilyen ítélet is “kapuvá” tud válni, például:
“Önéletrajz öt fejezetben”
Szögjal Rinpocse: Tibeti könyv életről és halálról (Magyar könyvklub, 1995) című könyvében áll ez a vers, amely kifejezi esendőségünket és utunkat a tapasztalatokon át a tudásig.
1.
Sétálok végig az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Beleesem.
Elveszett vagyok… remény nélküli.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.
2.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.
3.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Látom, hogy ott van.
Megint beleesem… ez már szokás.
Nyitva a szemem,
Tudom, hogy hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kikerülök onnan.
4.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Kikerülöm.
5.
Egy másik utcán sétálok.