A Dühnek is van helye!

Mielőtt “megszelídülök mint a zsiráf”…

Van helye egyáltalán a haragnak??^

IGEN!

Lehet, hogy kerülöm a dühöt…^

Ha a hétköznapok során csalódottságot, elkeseredettséget, tehetetlenséget, félelmet élek meg, lehet, hogy ösztönös reakcióm a visszahúzódás, meghátrálás, és időről időre a kapcsolatok fenntartása érdekében “szőnyeg alá söpröm” a fájdalmat.

A harag — életerő!^

Dr. David R. Hawkins: “ERŐ kontra erő” című könvében megjelent Tudattérkép szerint (Agykontroll Kft. 2004, 58.old) — amelynek általunk színezett változata itt letölthető — a haragot alacsonyabb életerő értékeket mutató érzelmek előzik meg: szégyen, bűntudat, fásultság, bánat, félelem és vágyakozás. Ezért adjuk át magunkat a haragnak! Ezért esik jól, ha kidühönghetjük magunkat!

Az életerő tovább léphet a haragon…^

De sem David Hawkins, sem az EMK nem elégszik meg ezzel… A Tudattérkép nem áll meg a haragnál — az életerő emelkedik a büszkeség és bátorság érzésein át, és eljut a pártatlanságig, ami már az EMK tudatosságának is mérője.

Amikor a tudatosság növekszik…^

Az EMK megközelítésével a haragos indulatok megjelenésekor első lépésem annak a megvizsgálása: “Mire reagálok így?” Milyen esemény váltotta ki ezeket a reakciókat? Megfigyelést keresek…

És ha a ilyen válaszokat kapok: “Az a hülye… már megint… még mindig… ” — akkor mi is történik? A külső esemény “objektív megfigyelése” még kicsit “sántít”. Akkor hát, nézzük a gondolataim megfigyelését: “Azt gondolom, hogy “hülye” és hogy “már megint... ” — Mi “hibádzik” ebben?

• Minősítem a másikat.
• A múltba csúsztam — nem vagyok az “itt és most” pillanatában.

Lehet, hogy gondolatokkal reagáltam az eseményre, és ezek a gondolatok váltották ki bennem a dühöt? (Nem magára az eseményre, hanem az azokról alkotott gondolatokra reagálok ilyen érzelmekkel?!) Ezen a ponton gyakran átalakulás indul el az indulataimban. És tovább figyelek…

A düh, harag olyan “érzéscsomag”, (“DÜHZSÁK“) amiben fájó, ki-nem-fejezett, mélyen elnyomott érzelmek halmozódtak fel. Életem során eddig nem volt biztonságos kifejeznem a haragomat, vagy nem voltam képes úgy kifejezni, hogy közben mindenkit biztonságban tudjak…

A figyelem fókuszában egymás után jelenik meg az ijedtség, tehetetlenség, frusztráció, keserűség és társaik…

Milyen szükségleteim, erőforrásaim nem elégültek ki? — igazság, hitelesség, autonómia, elfogadás, tisztelet, nyugalom, biztonság?

Amikor itt tartok az önmagamra figyelésben, lehet, hogy fokozatosan enyhülnek, lágyulnak az érzelmek… És lehet, hogy nem!

“Zsiráf sikoly” – amikor maradéktalanul kifejezem a dühömet – minősítés nélkül!

Lehet, hogy “elegem van abból, ami közöttünk van, és szeretném megmondani neki végre!”

Amikor ezzel az elszántsággal készülök a találkozásra, érdemes emlékeztetni magamat, hogy mi az eredeti, legfontosabb célom.

Valójában minőségi kapcsolatot szeretnék, amiben mindkettőnk szükségletei kielégülhetnek? Az ilyen kapcsolat megteremtéséhez az EMK őszinteséget és együttérzést javasol.

1. Amikor a dühömet kifejezem, akkor a konkrét megfigyelésből kiindulva saját sebezhető érzéseimről beszélek, és szükségleteim a kölcsönös, minőségi kapcsolat erőforrásai, pl. “Amikor azt látom, hogy nem végezted el a feladatot, amit elvállaltál, nagyon felháborodott vagyok, mert szeretnék bízni abban, hogy amiben megegyezünk arra nyugodtan támaszkodhatok!” Indulataim és szükségleteim ítéletmentes, maradéktalan kifejezését “Zsiráf sikoly”-nak “becézzük”!
2. Ha valóban szívemből szólva, erőforrásként tudom átélni a szükségletemet, lehetőséget teremtek arra, belülről azonosuljak erőforrás szükségletemmel — megkönnyebbülés, felszabadultság, békesség, megértés, tisztelet, elfogadás, együttműködés, stb…. – átélve azt is, hogy ezek az erőforrások milyen érzéseket ébresztenek bennem… Ha ezeknek az érzéseknek az erejével feltöltve fejezem ki az érzelmeim másik pólusán levő fájdalmas indulatokat és szükségleteket, mondanivalóm ereje valóban felkelti a másik ember figyelmét!
3. Ha képes vagyok arra, hogy erőteljesen és ugyanakkor röviden, “pengén” fejezzem ki magam, és rögtön visszajelzést kérjek, hogy “ebből mi jutott el” a másikhoz, akkor hatékonyan navigálom a folyamatot az összekapcsolódás felé.
4. Ahelyett, hogy nem-et mondanék, kifejezhetem, milyen szükségletem akadályoz meg abban, hogy igen-t mondjak.
5. Amikor eljutok oda, hogy a másik felé forduljak, az együttérzés nyitottságával érdemes megkérnem, “elmondaná-e mi van benne?“…. és meghallgatom…
6. Amikor pontosítok, kerülöm az olyan “kommunikációs sorompókat”, mint pl. “egyáltalán nem ezt mondtam”", “már megint nem értesz meg!”, hanem így fejezem ki magam, pl. “inkább az volna fontos számomra, hogy…”, “valójában azt akarom kifejezni, hogy…”. Marshall így fejezi ki magát, ha teljesen mást hall vissza, mint amit szándéka szerint kifejezett: “Szeretném megmutatni a különbséget aközött amit hallottál, és aközött, amit szerettem volna kifejezni.”  Visszajelzésemmel az összekapcsolódást igyekszem erősíteni közöttünk.
7. Amikor megkérem a másikat valamire, megbizonyosodhatok róla, hogy valóban kérek-e vagy követelek. Azzal tehetem próbára ezt, hogy megkérdezem magamtól, “ugyanúgy elfogadnám-e, ha nem-et mond, mint ha igen-t?”
8. Ahelyett, hogy azt kérném valakitől, hogy valamilyen LEGYEN, elmondhatom naki, mit szeretnék, ha MEGTENNE, ami segítene abban, hogy úgy viszonyuljon hozzám, ahogy szeretném.
9. Ahelyett, hogy azt fejezném ki, mit NEM szeretnék, ha valaki megtenne, megmondhatom neki, mit SZERETNÉK, ha megtenne.

Amikor kívülről jön felém a düh…^

Saját indulataim és dühöm kezelése ad tapasztalatot és erőt ahhoz, hogy a kívülről jövő dühöt is kezeljem. Ha még nem “dolgoztam át magam” azon, hogy hogyan reagálok saját dühömre és hogyan fejezem ki “zsiráf sikollyal” — akkor a kívülről felém áradó dühre is csak a régi ösztönös “üss, fuss vagy dermedj le!” reakciókkal vagyok képes reagálni!

Tegyük fel, hogy kész vagyok az EMK gyakorlatával konfrontálódni valaki más dühével. Hogyan készülök fel erre, hogyan tartom magam egyennúlyban?

1. Szánok egy kis időt csendben, felidézve magamban, hogyan szeretnék kapcsolatot teremteni önmagammal és másokkal.
2. Érdemes tudnom, hogy amikor empátiát élek meg, ez valódi jelenlétet, mély figyelmet, összehangolódást jelent. Az ilyen együttlét a magam számára is rejtett kincseket tartalmazhat.
3. Amikor érzékelem a másik ember dühét, akkor a konkrét megfigyelésből kiindulva sebezhető érzéseire és szükségleteire figyelek.
4. Ha valóban szívemből figyelve, erőforrásként tudom átélni a szükségleteit, és hagyom, hogy megérintsen, jótékkony fordulat állhat be a kettőnk közötti kapcsolódásban!
5. Ha képes vagyok arra, hogy erőteljesen és ugyanakkor röviden, “pengén” jelezzem vissza, hogy mit hallottam, akkor hatékonyan navigálom a folyamatot az összekapcsolódás felé.
6. Ha nem tudom fenntartani a pártatlanságot, és figyelmem újra és újra zaklatott érzelmeim felé fordul, időt kérhetek, hogy magamra figyeljek. Esetleg, más alkalomra halaszthatom a találkozást.
7. Emlékeztethetem magam arra, hogy bár ebben a helyzetben látszólag eltérnek a szükségleteink, más helyzetben én is magaménak vallom a szükségleteket, amikért most a másik ember áll ki. Megbizonyosodhatok arról, hogy valóban fontos-e számomra, hogy mások szükségletei éppúgy kielégüljenek, mint az enyém.
8. Mielőtt egyetértenék valakivel, vagy ellentmondok neki, ráhangolódhatok arra, mit érzek, mire van szükségem, és vajon ő mit érezhet, mire lehet szüksége.

Tettes és áldozat – kiegyenlítődés^

Előkészületben…