GYIK

Gyakran ismétlődő kérdések az EMK-ról^

Ezen az oldalon a társtréner képzés tagjai vagy végzett társtrénerek válaszolnak a kérdésekre — saját megtapasztalásaikról beszélve. Te hogyan válaszolnál egy-egy kérdésre ebben a pillanatban magadnak?

Akár további kérdéseid vannak, akár megjegyzéseid az itt beírt válaszokkal kapcsolatban, örömmel fogadjuk, ha írsz nekünk! Kapcsolat

Akik eddig válaszoltak:

BH — Budai Henrietta, a társtréner képzés tagja
HK — Huszti Kornélia, a társtréner képzés tagja
ÓÁ — Ónodi Ági, a társtréner képzés tagja
RZs – Rochlitz Zsuzsa, társtréner

“Kinek kéne tanulni az EMK-t?”^

Nem szoktam kiabálni és veszekedni…^

…nem szoktam követelőzni, hanem kérek. Nem elég ez az erőszakmentességhez?

RZs — A hallgatás, kérés, önmagában nem erőszakmentesség. Mit érzek közben? Felháborodást vagy őszinte érdeklődést a másik iránt? Mit érzek, ha visszautasítják a kérésemet? Ha őszintén zöld utat tudok adni a többiek szükségleteinek, kreatívan alkalmazkodom a helyzethez, de ki fejezem azt is, ha tényleg múlhatatlanul szükségem van segítségre, semmi gond. Ha ott marad a tüske, akkor erőszak – magam ellen.

BH — A kérés akkor kérés, ha azt a címzett is annak hallja. Ha teret engedsz neki, hogy a kérésre NEM-et is mondhasson, és benned ez elfogadásra talál, akkor valóban kérést, és nem követelést fogalmaztál meg felé.

HK – Megnézem, milyen a kérés. Mivel nem csak a szavak szintjén kommunikálok, a szavak mögötti gondolataim, motivációm is hatással van a másikra, és a “kisugárzásom” viszi az igazi információt. Ha a kérésben ellentmondást nem tűrő a “kisugárzásom”, az erőszakos, még akkor is, ha a szavak szintjén halk, és “szelíden” erőszakos, nem nyíltan. Az EMK-s kérésnél elfogadom, ha a másik úgy dönt, hogy nem tesz eleget a kérésnek… akkor tovább kommunikálunk.

ÓÁ — Az emk-s kérést megfigyelés, érzés és szükséglet kommunikálása előzi meg. Az erőszakmentességben nem elégszem meg a csupasz kéréssel. Úgy vizsgálom meg, hogy egy kérés valóban kérés-e, hogy őszintén megnézem magamban, mi lenne a reakcióm, ha a kérésem elutasításra találna. A puding próbája az evés, a kérés próbája, ha visszautasitják. Ha emk-s értelemben véve kértem, és a kérésemet elutasították, a reakciómban sem jelenik meg erőszak — a másik ellen sem (követelőzés, fenyegetőzés) és magam ellen sem (szabadkozás, mentegetőzés).

“Tanulható?”^

Bárki elsajátíthatja az EMK-t?^

RZs — Igen!

BH — Igen, de megtanultam, hogy az EMK nem olyan módszer, amit bemagolok, és tudni fogom. Kitartás szükséges hozzá, mert először magamat “kódolom át” erőszakmentesre, csak ezután várhatok igazi és látványos eredményeket. Türelemmel gyakorolok, és tudom, hogy a hernyóból ki fog fejlődni a pillangó.

HK — Igen, ha megengedem , hogy működjön a változás képessége, képes vagyok elsajátítani lépésről-lépésre.

Megtanulhatom-e könyvből?^

RZs — A könyv elolvasása nagyon hasznos volt nekem, sok mindent meg tudtam belőle tanulni. Azt azonban, hogy jól fogalmaztam-e, csak egy élő beszélgetőtárs tudja nekem visszajelezni. A tanár pedig sokat tudott gyorsítani a jó technika elsajátításán.

HK – Az elméletet lehet, hogy elsajátíthatom könyvből — a gyakorlatba átültetéshez szükségem van a tréningew. Segít egy vezető átjutni az élet adta, könyvben nem található szituációkon.

Milyen gyorsan lehet elsajátítani a módszert?^

RZs — Azt hiszem, ez egyéni, attól függ, kinek mekkora az empátiás készsége, illetve mennyire van közel a saját érzelmeihez. Ahhoz, hogy valóban EMK-san reagáljak, a személyiségemnek is át kellett alakulnia. Úgy tapasztalom, hogy e nélkül, csak mint módszert alkalmazva, hiteltelen. Azt hiszem, általános válasz nincs.

“Hogyan érdemes használni?”^

Mi történik, ha nem pontosan használom…^

…a négy lépést, amit az EMK javasol?

RZs — Ha kifelezetten EMK-s beszélgetést szeretnék folytatni valaminek a feltárása érdekében, sokkal hamarabb megértésre jutunk, ha használom a 4 lépést. Egyébként az a tapasztalatom, hogy ha visszajelzésben nem használom, nem történik különösebb baj, de lassabban értjük meg egymást. Ha magamról beszélek hiányosa szerkezetben, akkor az első mondatnál a szokásos félreértéstömeg és veszekedés alakul ki, amiből már nehéz visszahozni a helyzetet.

HK – A négy lépés egymásra épülve visz el a megoldásig. Ha kimarad a megfigyelés, és csak az érzésemtől kezdek a helyzetre figyelni, elvihet a konkrét szituációtól. A megfigyelésben tisztázhatom magammal, hogy az adott szituációban mit érzek, ez milyen szükségletből fakad, a szükséglet teljesülése érdekében mit kérjek. Mindez logikusan egymásra épülve működik.

A környezetem teljesen ellenáll…

…annak, amikor “EMK-zom”. Hogy lehet így gyakorolni?

RZs — Az elején olyanokkal gyakoroltam, akik nem ismertek olyan jól, és nem tudták, hogy EMK-zom. Rengeteg emberrel volt módom gyakorolni amikor találkoztunk. Talán a közeli ismerőseim keményebb diók, mert velük már van egy kialakult stílusom, és furcsállják, ha ez változik. Velük akkor kezdett igazán működni, amikor már gördülékenyen, szinte észrevehetetlenül, készségszerűen kezdtem kifejezni magam. Olyan ismerőssel is gyakoroltam, akivel bizalmas viszonyban vagyok, és jót tudtunk derülni a kisérletezésen.

BH — Magam is így vagyok ezzel, ezért aztán le szoktam játszani a beszélgetést magamban mint egy szituációs játékot. Ha még le is írom, akkor megmarad, és később jól jön még, hogy beleolvasgathatok.

ÓÁ — Csak rossz tapasztalatom van a hétköznapokban valo “gyakorlás”-ról és “emk-zás”-ról. Ha megpróbálok emk-san beszélni, általában nem tartom magam hitelesnek, és ezt a környezetem is visszajelzi. Szívesebben reagálok úgy, ahogy önkéntelenül jön belőlem. Csak annyit lépek meg ez emk-ból, amennyi hitelesen jön belőlem. Sokáig ez azt jelentette, hogy a régi, erőszakos reakciót nem léptem meg, és elkezdtem figyelni, mi zajlik bennem — valójában, ez már emk a javából! Amikor mégis a régi módon reagálok, a reakció közben igyekszem magamat (esetleg a másikat is) figyelni, és megfigyeléseket tenni, beazonosítani érzéseket, szükségleteket… A hétköznapjaimba lassan kúszott be az emk… mindig egyre többször hitelesen, tényleg megélve. Amikor egyedül gyakorlok, lejátszom magamban a megélt helyzeteket, kibogozom a megfigyelést, érzést, szükségletet. Gyakorlócsoportban tréningen, vagy otthon, a hozzám közel állókkal is gyakorlok, ha úgy döntünk, hogy most gyakorolni fogjuk az emk-t. Amikor azonban ennek vége, tapasztalatom szerint — mindenki biztonsága érdekében — érdemes “kikapcsolni az emk-zást”, és együtt lenni úgy, ahogy jön. Nagyon izgalmas számomra utólag gyakorló szituációban elővenni az igy-úgy adódott helyzeteket.

Kevés az időm…

…nincs időm arra, hogy ilyen hosszasan elmélyedjek egy beszélgetésben. Hogy lehet ilyenkor használni az EMK-t?

RZs — Már a hozzáállás is számít. A lelkemben odafigyelek, ezt is érzi a partner. Azt pedig, hogy nem sorozom meg kritikával, utasítással, kérdésekkel bátorítással….stb, tapasztalja. Ez már EMK!

BH — Ha nagyon kevés az idő, és úgy érzed, abban a pillanatban nem tudsz teljesen a másik felé fordulni, akkor NEM-et is mondhatsz a beszélgetésre EMK-val. Kifejezheted, hogy igazán szeretnél vele lenni, időhiány miatt nem akarod őt ripsz-ropsz “letudni”, ezért akár jobban ki is nyílhat, amikor lesz időtök beszélgetni.

HK — Elsősorban nem az idő hossza, hanem a minősége számít. A valódi figyelemben életenergia áramlik, ami jó hatással van rám.

ÓÁ — Az emk lehetőség a hosszas elmélyülésre, de nem csak a hosszas elmélyülés az EMK. A mindennapok sodrában sokszor nem “mélyülünk”, mégis emk-san vagyunk együtt. Olyasmi ez, mint egy elmélyülős beszélgetés legeleje. Nem jutunk katarzisig, de ami történik, az egy életteli áramlás… A másik tapasztalatom, hogy amikor kezdő voltam az emk gyakorlatában, addig minden lépés nagyon hosszú ideig tartott. Ezért élesben nem emk-ztam, csak utólag, magamban, gondolatban jártam végig az emk-s utat. Ahogy a gyakorlatom nő, egyre könnyebben és gyorsabban vagyok jelen emk-san. Azt tapasztalom, hogy az emk időszükséglete a gyakorlat növekedésével csökken… A harmadik dolog, ami erről a kérdésről eszembe jut, hogy nem is annyira az időszükséglete nagy az emk-nak, mint inkább egy ritmusváltást igényel. Hétköznapi rutinom megoldást sürget. Az emk-s gyakorlatomban szilárdan hiszem, hogy létezik olyan megoldás, ami minden résztvevőnek megfelelő. Ez segít nekem abban, hogy a bennem levő, megoldást sürgető hangokat türelemre intsem, és a másik ember és önmagam megértése felé forduljak. Énem “megoldást sürgető” fele szerint mindez persze “totojázás”. Ám újra és újra megtapasztalom, hogy ezen az úton végül olyan megoldást találunk, ami szokatlan harmóniát, a másik emberrel való életteli kapcsolatot ad. Ezek a tapasztalatok segítenek, hogy legközelebb megint lelassuljak, és a kapcsolat-központú utat válasszam, a sürgető megoldás-központúval szemben. Ilyenkor azt szoktam érezni, hogy megáll velem az idő, ám utólag visszanézve gyakran rájövök, hogy nem is tarott sok ideig az egész! Csak ritmusváltásra volt szükség…

Érdemes megszólítani…^

…a sorban állásnál hangosan veszekedőket?

RZs — Csak profi EMK-val érdemes. De jó gyakorlási lehetőség magamban lejátszani: mit mondanék, hogyan reagálna…

Hogy használjam a főnökömmel…^

…aki nem kíváncsi az érzéseimre, és nem nyitott rá, hogy az ő érzéseire terelődjön a szó?

RZs — Magam felé alkalmazva az EMK-t, meg tudom védeni magamat attól, hogy a főnök autokratikus megnyilvánulásai megsemmisítsenek. Lehetőségem van a főnököt ítélkezésmentesen szemlélni, magamban reflektálni a megjelenő érzelmeire. (dühös, zaklatott, aggódik, elégedett, stb.)… Majdcsak lesz alkalom, hogy direktben is alkalmazzam az EMK-t. Nem adom fel!

HK — Nem erőltetem, hogy az adott szituációban szerepet kapjon az EMK minden lépése. Minden szituációban addig juthatok el, ameddig a másik vevő rá. A bennem végbemenő változások kivetülnek a többiekre is, ha én másképp működöm, az más reakciót fog kiváltani.

“Hogy működik?”^

Mit gondolsz, hogyan tudjuk megváltoztatni…^

…a konfliktushoz való viszonyunkat EMK-val?

HK — Az EMK életszemlélettel nem konfliktusról beszélek, hanem szükségletekről, és a bennem fellépő feszültségről, érzésről, ha a szükségletek nem elégülnek ki egy adott szituációban. A konfliktus abból fakad, hogy nem ismerem el a másik jogát a szükségleteihez, a sajátomat pedig érvényre akarom juttatni. Ha magamévá teszem a másik szükségletét is, feloldódik a konfliktus.

Nem nagyon értem, hogyan tud segíteni a visszajelzés…^

…abban, hogy kapcsolatunk legyen. Hiszen értem, hogy mit akar mondani.

RZs — A pudding próbája az evés – a megértés próbája a visszajelzés. Ha a partnerem tapasztalja a visszajelzés által, hogy tökéletesen értem, még jobban elmélyíti a kapcsolatunkat. Ha azt tapasztalom, hogy nem sikerül a visszajelzés, ez jelentheti azt, hogy esetleg mégsem értem őt teljesen. Ebben az esetben a visszajelzés először a tökéletesebb megértést fogja szolgálni, és ettől mélyül a kapcsolatunk.

BH — Nekem van erre egy játékom. Amikor mondok valamit, megkérem a címzettet, hogy jelezze vissza, mit hallott. Ha az eltér attól, amit te szerettem volna kifejezni, akkor már látom is, hogy van értelme a visszajelzésnek.

HK — A visszajelzés lehetőség arra, hogy megértés szülessen köztünk. A másik visszahallva saját szavait, pontosíthat, megerősíthet, vagy korrigálhat. Ha én kérek visszajelzést, felmérhetem, hogy ő ugyanazt hallotta-e, amit közölni akarok. Sokszor halljuk bele a saját véleményünket a másik szavaiba, és ezt lehet tisztázni.

Miért fontos az érzelmekre és a szükségletekre összpontosítani?^

HK — Mindannyiunknak vannak szükségletei — így működünk. Ezek teljesülésekor jól, nem teljesülésekor rosszul érzem magam. Ez érzéseket vált ki bennem. Attól függően erősek vagy gyengék az érzelmek, hogy milyen erős szálakkal kapcsolódom a témához vagy a másik félhez. Egy-egy adott szituációban vagy teljesül a szükségletem, vagy nem. Ha nem elégül ki valamilyen szükségletem, és fontosnak tartom, hogy érvényre juttasam, az EMK ad olyan kifejezési módot, amelyben el tudom fogadni a másik jogát a szükségletek kielégítésére, és a másiknak is elfogadható módon tudok egyezséget ajánlani.

Hogyan határozhatjuk meg az empátiát?^

Mondanál még valamit az empátia és a részvét (szimpátia) közötti különbségről?

HK — Empátia: tudatos jelenlét, együttérző figyelem a másikra. A részvét, ahogy a szóban is benne van, részt veszek az érzéseiben, a magaménak tekintem, benne vagyok. Az ő szenvedése lejátszódik bennem is, ha én ilyen helyzetben lennék, én is így szenvednék. Az empátia különbséget tud tenni: bár érzékelem, mit érez, tisztában vagyok az ő szenvedésével, nem tekintem a sajátomnak. Tudok kivülről FIGYELNI RÁ, a figyelemben vagyok együtt vele, és az együttlétben ott a tudatosságom. A tudatos jelenlét, a figyelem a másikon — együtt az igazi EGYÜTTÉRZÉS.

Úgy hallom, hogy az elismerésnek valami különös módját használjátok…^

Hogyan különbözik ez attól, hogy valakinek azt mondják, „milyen nagyszerű, okos, ügyes, csinos, szb.”?

HK — Az EMK gyakorlatában az elfogadást tartom a tudatomban. Az elfogadásban nem hasonlítok senkit máshoz, tehát nem mondok róla véleményt — olyan, amilyen. Ha valakit minősítek, olyankor valamihez hasonlítva ítéletet mondok róla, még ha pozitív is (ügyes, okos,). A minősítés azt üzeni, hogy “ha megfelelsz a mércének, OK vagy, ha nem akkor nem vagy OK”. Ettől eltérően, az elismerés, az ünneplés a pillanat tiszta megélése. Nem hozom bele a múltat, és nem akarom átvinni a következőkre. (aaaaadejóóóó!) A PILLANAT TISZTA MEGÉLÉSE.

Hallottam, hogy azt mondod, hogy a „jelenlétem” a legnagyobb ajándék,…^

…amit adhatok valakinek fájdalmában? Elmagyaráznád, mit értesz ezen?

HK – A jelenlétben ott a figyelem, ezzel olyan erőtér nyílik körülöttüem, amiben elindul az életenergia áramlása, amivel fel tudunk töltődni mindketten — ezt magyarázni nem lehet, érezni igen. Az energiaáramlás útjában nincs minősítés, ítélkezés, okoskodás, csak az éltető energia. Ebben a kapcsolódásban kölcsönösen megérezzük az együttérzést, az együttlétet, amiből erőt meríthetünk.

Hallottam, hogy Marshall azt a kifejezést használja…^

…hogy „élvezni valakinek a fájdalmát”. Mit jelent ez?

HK – A gyakorlások során nekem most azt jelenti, hogy ha megérintett a másik szenvedése, az bennem is ott van. Azzal, hogy nem figyeltem rá, elnyomtam, nem éltem meg, de tudat alatt dolgozik bennem. A másik fájdalmában együtt lenni azért élvezetes, mert végre megélem vele a saját fájdalmamat, ám EMK-san ezt tudatosan élem meg, figyelmemmel feloldva azt.

Miért találgatunk, amikor empátiát adunk…^

…miért nem kérdezzük meg egyszerűen, hogy mit érez az illető?

HK — A másik lehet olyan állapotban, amikor az előtörő érzések elöntik, és zavarodottságában ki se lát az érzéseiből. Az empatikus figyelmemmel tudok neki segíteni a tisztánlátásban. Nem találgatás ez, hanem az információhalmazban, az érzéshalmazban való súlypont megtalálása. Súlypont, amibe helyezkedve tudunk tovább lépni.

Azt mondod, hogy nem vagyunk felelősek…^

…azért, hogy más emberek mit éreznek. Megmondanád, hogy akkor miért vagyunk felelősek??

HK — Felelős vagyok azért, ahogy én megélek egy szituációt,… felelős vagyok azért, ahogy részt veszek egy kapcsolódásban,… felelős vagyok azért, ahogy megnyilvánítom a bennem lévő dolgokat. Azért nem vagyok felelős, ahogy ezt a másik megéli, hiszen az benne játszódik le, az az ő személyiségétől, kondicionáltságától, életútjától függ. Ő a felelős azért, ahogy megéli. Az EMK tudatosság ahhoz segít, hogy tiszta kommunikációval tudjam megnyilvánítani ami bennem van, meglássam ami a másikban van, és tudjak olyan módon kapcsolódni, hogy őt is tudatossághoz segítsem, annyira, amennyire partner ebben.