Tartalomjegyzék

Verseny szellem… vagy mégsem?

Az általunk javasolt játékoknak nem célja a produktum vagy a verseny – nem kecsegtetnek a szokásos egyéni- vagy csapat-győzelemmel.

A cél a játék kreatív megoldási folyamata, az élmények személyes megélése, felismerések születése – és az ebből fakadó öröm és (ön)bizalom. Az összehangolt, közös alkotás a csoport szellemet erősíti.

Hogyan válhat a játék az iskolai tanórák részévé?

A hagyományos oktatás-nevelés leggyakrabban verbális eszközökre, előadásra és írásos anyagokra támaszkodik. Az interakción, cselekvésen és élményeken keresztül történő elsajátítás hatékonyságát kutatási adatok támasztják alá.

 

“Az emberek gyakran elfelejtik, amit mondanak nekik. Az emberek gyakran a történéseket is elfelejtik – de sosem felejtik el, hogy milyen érzéseket keltettünk bennük.” – írja Maya Angelou, Pulitzer-díjas szerző. Az érzelmek élményén alapuló tudás beépülése még a cselekvésen keresztül szerzett ismeretek hatékonyságát is felülmúlja!

“A fantázia sokkal fontosabb, mint a tudás” – állítja Albert Einstein. Az érzelmek világához hasonlóan, a fantázia szabadsága megsokszorozza a tanulás jelentőségét, vonzerejét és eredményességét.

A tevékenység- és élmény-központú tanulás során a diákok nemcsak passzív szereplői a tanóráknak, hanem alkotói, szerzői is, hiszen az ő meglévő tudásuk, tapasztalatuk, ismereteik és átélt élményeik szolgálják a játék tartalmát. A tudás személyessé válik: átélhetjük és azonosulhatunk vele. Mindez elősegíti az összefüggések önálló felismerésén alapuló megértést és az ismeretek elmélyítését.

 

A játék sajátos eszközeivel való nevelés célja a személyiség-formálás, az “ember-építés”: az értelem, az érzelem és a jellem harmonikus és differenciált fejlesztése. A játék “mintha” terében oldódhat a feszültség, a gátlások, a félelem és az azt kompenzáló agresszió. A játék a kísérletezés tere, ahol a hibázás és a tévedés természetes. A humor felszabadító ereje a játék és tanulás részévé válik. Váratlan fordulatok, kreatív megoldások és élmény alapú felismerések születnek. Tágul az alkalmazkodó képesség, kinyílik a személyiség, fejlődik az önreflexió és az önismeret. Erősödik az egész életre szóló önbizalom, a belső motiváció és az önkontroll. Finomodik az érzékelés és a megkülönböztető képeség. Újra teret kaphatnak életünkben az érzelmek, amelyeket elnyomni tanultunk bizonyos “spártai” nevelési elvek és társadalmi minták hatására. Növekszik az önbizalom és a gyerekek vállalkozó kedve, hogy bekapcsolódjanak a játékba, a tanulásba és a közösségi munkába.

A játékos tanulás tehát a hagyományos, frontális iskolai oktatás-neveléstől eltérően, a következő alapokra építkezik:

  • Interaktív (párbeszéd-központú),
  • A fantázia, a kreativitás, az egyéni felfedezések, megélések és felismerések motiválása (tevékenység- és élmény-központú),
  • Szocializáló tevékenység: a közösségi együttműködés támogatása, a motiváció- és az önbizalom- fejlesztése során a versengés kiváltása közösségi megoldásokkal,
  • A gyermeket egészként vesszük figyelembe, a fizikai-lelki-szellemi szintek kölcsönös egymásra hatásában.

Csoport keretek – belső rend

Egy csoport működése alapulhat “felülről jövő” irányításon. Több ezer éve bevált rendszer szerint, így működnek hagyományos családi, iskolai, munkahelyi és társadalmi közösségeink. A minden résztvevő tudását, tehetségét aktivizáló játékot és kommunikációt azonban többnyire visszafojtja a “felülről jövő” kontroll.

A játék és a partner-kapcsolatra épülő kommunikáció, a társasjáték elveihez hasonlóan, belső rend alapján működik. A társasjátékok szabályai egyértelművé teszik a játékban résztvevők működési lehetőségeit. A “fogócska” akkor működik, ha a “fogó” üldöz, a többiek menekülnek, és a “fogó” végül elkap valakit. Sakkot akkor tudunk játszani, ha ismerjük, mi a játék célja, és milyen lépéseket tehetnek a különböző figurák.

Ha mindenki által megértett és elfogadott belső rend tartja a kereteket, akkor a számonkéréstől és megrovástól való félelem vagy a dicséretért való küzdelem helyett az összetartozás és az együtt játszás válik motiváló erővé.

Tartalomjegyzék

Pages: 1 2 3 4 5 6 7 8 9