Tartalomjegyzék

 Az empatikus figyelem és az én-üzenet “összjátéka”

(lásd: a lila háromszög tudatossága) biztosítja a két fél határait, és az egymással, illetve az önmagunkkal való összekapcsolódás lehetőségeit. Az önkifejezés és az együttérzés terében kölcsönös tisztelet és megértés születhet, amelyben szabadon áramlik az információ és az élet-energia.

Khalil Gibran “A Próféta” című költeményében (Édesvíz Kiadó, 1996) a házasságról szólva, ilyen példákkal érzékelteti ezt a minőségű kapcsolatot:

“Együttlétetekben legyenek távolságok….
… Miként a lant húrjai egyedül vannak, habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.
… És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel:
Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól,
És a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik.”

Carl Rogers, “Nyitott kézzel szeretni” című írásában így ír az empátiáról, az őszinteségről és az egymás szabadsága iránti tiszteletről:

„Szeretlek, értékellek és tisztellek téged. Bízom abban, hogy birtokában vagy, illetve ki tudsz fejleszteni magadban egy olyan erőt, hogy mindazzá válj, ami lehetséges számodra, ha én nem állok az utadba.

Annyira szeretlek, hogy teljesen felszabadítalak, hogy egymás mellett járjunk örömben és bánatban. Együtt fogok veled érezni, ha sírsz, de nem foglak arra kérni, hogy ne sírj. Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatni foglak, de nem tartalak vissza, amikor egyedül tudsz menni. Mindig készen fogok állni, hogy Veled legyek a bánatodban, magányodban, de nem fogom azt elvenni tőled. Igyekezni fogok, hogy figyeljek a szavaidra, azok jelentésére, de nem ígérem, hogy mindig egyet fogok veled érteni. Néha dühös leszek, és akkor ezt olyan nyíltan meg fogom mondani Neked, hogy ne kelljen különbözőségeink miatt elutasítást, vagy elidegenedést éreznem. Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom meg mindig, amit mondasz, mert van, amikor magamra kell figyelnem, magammal kell törődnöm – és ilyenkor is olyan őszinte leszek veled, amennyire tudok.”

Az EMK gyakorlatában mindig ez a két lehetőség áll előttünk: empatikus odafordulás vagy az önkifejezés én-üzenete.

Lássunk egy példát egy olyan pillanatról, amikor egy konfliktusban az egyik fél elindul az EMK útján, és éppen ilyen választás előtt állva sikerül előbb önmagára figyelnie, majd a társához is odafordulnia:

K: Szerintem, te soha életedben nem voltál képes még másra figyelni, csak önmagadra. Elkeserítő, hogy mennyire nem lehet veled szót érteni!
R: El vagy keseredve, nagyon szeretnél megértést…?
K: Igen, hogy tudsz ilyen önző lenni?
R: (Belül: Na, ezt bírjam ki!!!… Empátia vagy önkifejezés?)
Amikor azt hallom, hogy önző vagyok, nehezen tudok rád figyelni, mert nekem is megértésre és elfogadásra van szükségem. Kérek pár percet!…
(Belül: Most csak a csend… magamra figyelek, lélegzem, összeszedem magam, hogy “középpontomban” megerősödve tudjak megszólalni… )
Fontos nekem a kapcsolatunk, úgyhogy, most már nyitott vagyok rá, hogy megértselek. Arról beszélsz, hogy milyen elkeseredett vagy, mert megértésre, együttérzésre vágynál kettőnk közt?

Ez a párbeszéd valószínűleg még folytatódik egy ideig. Az empátia hatására K-ban egyre nagyobb bizalom ébred, és előhozakodik frusztráló gondolataival. Támadása lassan csökken, és a két fél között megértés, összekapcsolódás alakul ki.Ha kifejlődött bennünk a készség, hogy empatikus figyelmet adjunk magunknak, akkor gyakran néhány másodperc alatt elérjük a bennünk lévő feszültség természetes feloldódását, és képessé válunk arra, hogy figyelmünket a másik ember felé fordítsuk. Bizalom alakul ki bennünk, hogy saját gondolataink és érzéseink is méltó időben sorra kerülhetnek. Lehet, hogy nem akkor és nem ott, lehet, hogy nem is azzal az emberrel, mégis tudjuk, hogy ami bennünk van, valamikor, valahol figyelmet kap.Azt is figyelemmel kísérjük, hogy a beszélgetés során egyre könnyebb-e odafigyelni vagy egyre kényelmetlenebb, fárasztóbb? Ha ilyenkor erőszakot tennénk a figyelmünkön, nemcsak önmagunkkal vesztenénk el a kapcsolatot, hanem a másikkal is. Ha szükségét érezzük, meg is állíthatjuk a társunkra irányuló empatikus figyelmet, hogy elmondjuk, mi van velünk. Jelezhetjük, ha időt kérünk, mert éppen arra van szükségünk, hogy önmagunkkal kapcsolódjunk össze, és nem tudunk a másikra figyelni. Kifejezhetjük az érzéseket és erőforrás-szükségleteket, amelyek bennünk élnek. Ilyen módon az empátia “kéz a kézben” jár az asszertivitással, önmagunk érvényesítésével.

Konfliktus vagy összekapcsolódás?

Minden pillanatban van választásunk: a konfliktus vagy az összekapcsolódás felé teszünk egy-egy lépést megszólalásunkkal. Választási lehetőségünket az EMK gyakorlásában két állat metafóráján keresztül tesszük kézzel foghatóvá és játékossá.

Tartalomjegyzék

Pages: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13