EMK és kapcsolódó írások

Hála és Őszinteség

Az Őszinteség a látásnak azzal a minőségével ruház fel,
amivel felismerhetem
a dolgok megszokott látványa mögött rejlő ismeretlent
– az „árnyékos” oldalt.
A Hála a dolgok „árnyékos” oldala mellett
segít meglátni a „napfényest”.

Ketten együtt kitágítják a látókörömet, új lehetőségeket kínálnak.

Hála és Őszinteség – talán mindketten velem vannak mióta a világ világ. Csak nem tudtam, hogy tudom. Most már tudok róluk. Néhány éve bukkantam rájuk, azóta együtt élünk – úgy is mondhatnám, „élet-szerszámládám” részei… valójában életre keltek bennem!

Elképzelhetjük magunkat, mint aki vásárolni indul a szellemi piacon. A polcon kisebb-nagyobb dobozokban áll a Hála.

Mióta kosaramba tettem az első doboz Hálát, egyre nől a tapasztalatom arról, hogyan működik a Hála az életemben. Ahogy hazavittem, meglepetésemre életrekelt, és úton-útfélen megjelenik, amikor észreveszem, hogy szükség van rá. Van, hogy észre sem veszem, ott terem magától. Jelen van az életemben. Velem él mint a házi kedvencek – egy kutya vegy egy macska. Etetem, időnként elviszem sétálni, időnként megfeledkezem róla, és ő hűségesen vár rám. Olykor ölbeveszem, simogatom, töltekezem a gyengédségből, szeretetből. Most, amikor írok róla, jó alkalom, hogy kifejezzem a hálámat a Hála felé.

Az Őszinteséggel hasonlóan jártam. Egy alkalommal nem tudtam otthagyni a polcon, erős késztetés volt, hogy magammal vigyem. A Hála nélkül nehezen boldogulnék vele, férfias erő van benne! Időnként, ha játszani akar velem, majd ledönt a lábamról. A Hála megtanít finoman, „áramlósan” mozdulni vele.

A Hála és az Őszinteség dinamikus egységben álló Erők.
Segítségükkel a Teljességhez kapcsolódhatok, és felismerhetem
a visszahúzó erők mögötti életadó, inspiráló lehetőségeket.

„Az akadály, maga az út.” 
(Zen bölcsesség)

Nemrégiben egy tréningünkön párokban játszottunk. A pár egyik tagja a földön gurult a terem egyik végéből a másikba. A másik mindenféle módon igyekezett megakadályozni. Amikor visszajeleztünk egymásnak, volt, aki azt fejezte ki, hogy meglepetésére az akadályok energiát és inspirációt adtak neki a továbbgördülésre. Hálás volt az akadályokért, amelyek megnehezítették a mozgást, és mégis erőt adtak! Többen éreztünk hasonlóan.

Hogyan működik a Hála ás az Őszintség az életemben?

Más szemében a szálkát, a magaméban a gerendát sem... – emlékeztet a bibliai mondás.

Mióta az Őszinteség és a Hála életem része, nem sodor bajba ez a fogyatékosságom. Honnan, honnan nem, ők ketten egyszerre csak ott-teremnek és megállítanak, amikor éppen az önvédelem tüskés bozótosába tévednék.

• „Még mindig nem intézted el amit megbeszéltünk, meddig akarod halogatni?”

- „Hagyj békén! Az én dolgom, majd elintézem, amikor van időm.” – mondanám máris, de megtorpanok.

Néhány másodperc csönd… aztán ez jön ki a szájamon:

• „Tényleg nem intéztem még el. Jó, hogy emlékeztetsz, mert majdnem megfeledkeztem róla! Köszönöm, hogy a saját dolgaid mellett az enyémre is gondoltál. Tudod mit, most felirom a naptáramba holnapra, te már nyugottan elfelejtheted.

„A Hála a szeretetnek és jótéteménynek hasonlóval való viszonzása.” – olvasom egy blogon az interneten.

Elgondolkozom ezen a kijelentésen. Annyi bizonyos, hogy mióta megelevenedett életemben a Hála és az Őszinteség, nem elégszem meg magamban azzal az örökséggel, miszerint „gyorsan viszonozni kellene a felém irányuló jótéteményt, nehogy adós maradjak… és mástól is elvárnám, hogy viszonozza az én jótéteményeimet és szeretetemet.”

Felszabadítom magam, valahányszor késztetést érzek a szeretet ilyen módon való cserekereskedelmére.

Hogyan ad nekem többet a Hála és az Őszinteség jelenléte?

Nemrégiben CD felvételeket kaptam egy barátomtól. „Mivel viszonozzam?” – volt az első gondolatom. „Én is adhatnék neki CD-ket… vagy talán virágot, esetleg csokit vegyek neki…?” Aztán rajtakaptam magam az olyan feszültséget keltő „kell”-gondolatokon, mint „a segítséget viszonozni kell, nekem is adnom kell valamit, ki kell egyenlíteni…”. Más módját kerestem magamban a Hálának. Megírtam a barátomnak, milyen Hála van bennem, amikor arra gondolok, hogy időt szánt arra, hogy elkészítse nekem a CD-ket. Elmondtam neki, milyen inspirációt jelentenek nekem ezek a zenék a munkámban. Miközben írtam, még inkább megéltem a szeretet, a megajándékozás és az elfogadás örömét. Megkérdeztem tőle, van-e valami, amivel én is hozzájárulhatnék az ő életéhez. Azt válaszolta, biztos benne, hogy sok embernek fogok örömet szerezni ezekkel a zenékkel – és ezzel a tudattal tökéletesen visszatérül a beletett munkája. Valahányszor a zenéit hallgatom, hálával gondolok rá. Azt élem meg, hogy szabadon áramlik közöttünk a szeretet – sokkal inkább, mintha egy doboz csokoládéval „kipipáltam” volna a fizetséget.

„Bármit adsz, vámmentesen add!” – ez az ismeretlen eredetű mondás kifejezi, amire ráébredtem: felszabadítok másokat is az elvárás alól, hogy viszonozzák jótetteimet. Ajándék, szeretet, szolgálat – öröm, hogy adhatok, és ez a legfőbb értelme az adásnak.

A másik ember köszönete – az adás és elfogadás ünneplése – nem alapfeltétele az elégedettségemnek, de megsokszorozza az örömömet.

A Hála és az Őszinteség kellemetlen helyzetekben is működik…

„Minél jártasabbá válsz a hála mûvészetében, annál kevésbé leszel játékszere a neheztelésnek, depressziónak és kétségbeesésnek.” (Sam Keen)

Melyiket etetem?

A két farkas történetét a csiroki indiánok mesélik.

Egy este az öreg csiroki indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik. Azt mondta: „Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.

Egyikük a Fájdalom Farkasa. — a düh, irígység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.

Másikuk a Boldogság Farkasa — az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.”

Az unoka elgondolkozott, majd megkérdezte nagyapját: „És melyik farkas győz?”

Az öreg indián mosolyogva válaszolt: „Az, amelyiket eteted.”

És amikor bennem van az Ítélkező Kritikus?

„Sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy minden egyes rossz gondolattal szó szerint megmérgezzük magunkat.” 
- olvasom Prentice Mulford szavait.

Gyerekkoromban nagyon féltem a méregtől. Emlékszem, mikor Hypo-ért küldtek a boltba, szinte viszolyogva vittem haza. Az érzelmi méregtől is féltem. Ma már megtapasztalom, hogy a méreg „homeopátiás” gyógyító hatású lehet, ha tudatosan élek vele.

Megtörténik, hogy éppen fájdalmat, szomorúságot, keserűséget, dühöt érzek. Igyekszem visszavonulni vele magamba. Szembe nézek vele gondolatban, írásban vagy barátok biztonságos társaságában. Hagyom, hogy megnyilvánuljon, teljes egészében feltörjön bennem… figyelem… Egyre mélyebben megmutatja magát a keserűség, harag, tehetetlenség, dac… aztán a figyelem és elfogadás egyre inkább felkönnyíti a testemet… Fokozatosan egyre felszabadultabban érzem magam… Már Hálás tudok lenni a méreg jelenlétéért, mert látni engedi azokat a részeimet, amiket homály fedett. Továbbvisz ön-felfedező utamon!

Ahogy átadtam magam a méregnek, úgy adom át magamban a teret a Hálának is. Új minőséget hoz létre bennem, a világgal, az élettel való kapcsolatomban. És ha alkalmat találok arra, hogy mások felé is kifejezzem, szeretetteljes pillanatokat hoz a kapcsolatunkba.

Őszinteség és Hála – a kettő belső játéka egyre nagyobb teret ad
a szabadságnak, könnyedségnek életemben.

Önkritika vagy Őszinteség és megbecsülés?

„Az ember nem érezheti magát kényelmesen saját önbecsülése nélkül” – mondja Mark Twain.

Az önkritikát sokan erénynek tartjuk, és a szerénységgel, alázattal hozzuk kapcsolatba. Gyakran hangoztatjuk önkritikus gondolatainkat, „Mert, jobb ha én mondom, mintha más mondaná rólam. Őszinte vagyok magammal, és ezzel védem magam mások kritikájától. ” – Így beszélünk magunkhoz, és megtanulunk saját becsmérlő korlátaink között élni.

Ezen a ponton szívesen kitenném a „Vigyázat, zsákutca!” közlekedési jelet. A pudding próbája az evés – az önkritika és az Őszinteség között a hatásuk mutatja a különbséget. Az önkritika kategórikusan kijelent, és nem mutat kiutat – többnyire lenyom, tehetetlenné, elkeseredetté tesz. Az Őszinteség összekapcsolódásban működik – a másik emberrel való összekapcsolódásban – a teljességgel, a fejlődéssel, a szeretettel, a Hálával való összekapcsolódásban. Az Őszinteség a hibákat, hiányosságokat nem bűnnek látja, amiért szenvedni, bűnhődni kell, hanem lehetőségnek, amiből tanulhatunk. Micsoda könnyebbséget hozhat ez a radikális szemléletváltás az életünk számos területén!

Az Őszinteség és a Hála együtt teszik lehetővé,
hogy túllépjek azon a ponton, ahol elakadtam.

Kérdéseket tehetek fel magamnak, és figyelhetek a belülről jövő válaszra:

• Hogy érzem magam attól, hogy a kritikus gondolatokat hordozom magamban?
• „Feszültség, szomorúság, tehetetlenség… De így legalább felkészítem, megerősítem magam!”
• Biztos lehetek benne, hogy erősebb és békésebb vagyok ettől a gondolattól, mint felszabadítva magam és értékelve azt, aki vagyok? Biztos, hogy így jobban ki tudok állni magamért?
• „Nem biztos… Így sokszor csak elbújni, elmenekülni szeretnék.”
• Volna-e értelme szélnek ereszteni a gondolatot, ami korlátoz és nyomaszt?
• „Persze!… Nade, hogyan?”

Byron Katie ezt javasolja:

Ne engedd el a gondolatot, hiszen az nem is olyan egyszerű!

Csak tesztelj, kísérletezz, hogy „Ki lennék enélkül a gondolat nélkül?”

Újra és újra próbáld ki… amikor megjelenik az önkritikus gondolat, és felmérted milyen feszültséget, fájdalmat okoz benned, kérdezd meg magad, „Ki lennék enélkül a gondolat nélkül?”…

Csak ízlelgesd a szabadságot újra és újra…

Lehet, hogy eljön az idő, amikor ezt választom! És Igent mondok arra, amiről Marianne Williamson így ír „Visszatérés a szeretethez – gondolatok a Csodák Kurzusa alapelveiről” című könyvében: http://emk.hu/versek-es-irasok/ragyogasunk/

„Nem az a legnagyobb félelmünk,
hogy esetleg alkalmatlanok vagyunk.
A legnagyobb félelmünk az,
hogy képességeink minden képzeletet fölülmúlnak.”

„Rossz hír” és “Jó hír”

„Rossz hír”: az Őszinteség és a Hála felébresztése és kifejezése odafigyelést és energiát igényel.

„Jó hír”: az erre szánt figyelem és idő bőségesen megtérül!

A Hála gyakran spontán bukkan fel bennem. Ha nem vagyok tudatában a jelentőségének, előfordulhat, hogy megjelenik, és szinte észrevétlen elillan. „Annyi sokkal fontosabb dolog van!”… és már el is feledkezem róla.

Előfordult, hogy csak valamikor később jutott eszembe, és csak az arcom rándulásáról ismertem rá az elmulasztott összekapcsolódás átfutó fájdalmára. Elkapom a gondolatot: „Ezt elmulasztottam… de kár!!”

Volt idő, hogy innen lejtő vezetett az önmarcangolás felé… Az Őszinteség felfelé vezető út!

Nézzük csak: emlékszem arra a pillanatra, amikor nem szántam rá időt. Mi volt akkor fontosabb… és most?… Mitől más most?… Megállok… időt és teret adok magamban annak, hogy átérezzem. Olyan ez, mint megvendégelni magam egy finom süteménnyel vagy felhívni valakit, akinek a hangja éppen hiányzik. Talán ki is fejezhetem neki, hogy mi van bennem – a felismerésemet és az örömömet…

A Hálára és Őszinteségre szánt idő
energiával tölt fel, és egyre több
olyan alkalmat hoz az életembe, amikor
újra és újra van miért adni, és van kitől kapni!

A hiány pótolható!

Kitől szeretnék Hálát kapni, ami szebbé tenné az életemet?

Egy barátom, V. önmagával folytatott dialógusát mesélem el, az Együttműködő Kommunikáció (EMK) és Byron Katie „A Munka” című önvizsgáló folyamata alapján ( http://emk.hu/internetes-tanulas/emk-es-a-munka)

• Kitől várok Hálát – aminek a hiánya fáj?
• A főnökömtől. Rendszeresen túlóráztam az elmúlt 2 hétben, hogy időben leadhassa a pályázatot. Meg se köszönte. Meg kellett volna köszönnie, észre kellett volna vennie!
• Hogy érzem magam, amikor ezt várom?
• Neheztelek, feszült vagyok, bezárkózom, kerülöm őt, mindenféle neheztelő dolgokat gondolok róla. Jelenlétében feszengek, nem vagyok őszinte. Rengeteg energiámat leköti. Fogadkozom, hogy máskor nem segítek neki – és másnak sem, „mert az emberek hálátlanok”. A lelkesedésem, munkakedvem, kreativitásom elveszett, nem szeretek bejárni dolgozni. Már arra is gondoltam, hogy más munkát keresek. De lehet, hogy úgysem találnék… és ha találnék is, mindenütt ilyenek az emberek… tehetetlennek érzem magam.
• Szükségem van arra a gondolatra, hogy „Meg kellett volna köszönnie, észre kellett volna vennie.”?
• Nem.
• Ki lennék e nélkül a gondolat nélkül?
• Felszabadult lennék, csak magamra figyelnék. Akkor segítenék a Főnöknek, ha úgy van kedvem – a magam kedvéért, csak a saját örömömre.
• A Hála, amit várok, megerősítést, elismerést, értékelést adna. Megadhatom-e magamnak mindezt?
• Igen. Kifejezhetem magamnak, mit szeretnék hallani! „Kedves V! Láttam, hogy az elmult 2 hétben minden áldott nap 1-2 órát bent maradtál munkaidő után, és lelkesen dolgoztál a pályázati anyagon. Sikerült befejezni időre! Hálás vagyok, hogy szíveden viselted a feladatot, és ilyen nagyszerűen megoldottad! Az eredeti ötleteket, a kreativitást és a pontosságot is értékelem.
• Hú, ezt nagyon jó volt végiggondolni! Most büszke vagyok magamra! Örülök, hogy képes vagyok ilyen munkára és ilyen együttműködésre. Minek feszengtem eddig? Kihúzhatom magam anélkül, hogy bárki elismerésére vágynék!

A múltba visszatekintve is jótékonyan működik!

Szüleim, őseim sorsát nem kell áldozatként továbbvinnem. Akkor fájt, most Hálás vagyok érte… Kincset, igazgyöngyöt teremthetek belőle.

Gyerekkorom fájdalma volt, hogy a Nagyanyám sose dicsért meg. Amikor a szomszéd Nagyi az unokájával dicsekedett, az én Nagyanyám ilyeneket mondott:

• „Bezzeg a mi lányunk nem tudja! Már azzal is megelégednék, ha jobban tanulna vagy segítene itthon.”

- „Pedig a nagymamáknak büszkének kellene lennie az unokákra, növelni kellene az önbizalmukat!” - gondoltam sok évtizeden keresztül.

Aztán egyszer csak ráébredtem a másik oldalra is. Megláttam, mi vihette rá a Nagymamát ezekre a szavakra. Megláttam a kettősséget, ami benne élhetett – a dicsekvéssel szembeni ellenérzés, és másrészről a vágy, hogy legyen mire büszkének lenni. Talán a saját önmegvalósítására is keservesen gondolt… sokszor mondta, mennyire szeretett volna színésznő lenni, és nem engedték.

Talán ennél is fontosabb lett számomra annak a felismerése, hogy hogyan tápláltak és inspiráltak Nagymama szavai. Életem során sokszor továbbgondoltam, ahol Nagymama is, én is elakadtunk. Szülőként, pedagógusként alapvető kérdésem volt, „Ha nincs büszkélkedés, dicsekvés, mi fejezheti ki a megbecsülést, mi erősítheti meg az önbecsülést? Az évek során sok válasz született bennem.

És most képzeletben a Nagymamára nézve, ezt mondom neki: „Nagymama, akkor fájt… de később erőt merítettem a szavaidból, hogy pótoljam az akkori önbizalomhiányt. Ma már büszke lehetnél rám. És magadra is! A kettőnk küzdelméből valami jó született. Hálás vagyok Neked, mert az akkori fájdalom inspirációt adott nekem életem során! Köszönöm, hogy elindítottál az önbizalom-kereső és másokkal is együttérző utamon.”

A kimondott szó Ereje

Amikor szavakkal is kifejezem, a Hála és az Őszinteség kézzelfoghatóvá válik számomra. Ha a másik ember felé is kimondom, gyógyító, felemelő összekapcsolódást és tudatosságot teremt.

Amikor Hálával és Őszinteséggel fordulok valaki felé,
akármilyen aprónak tűnő dologról is van szó,
minden egyes alalommal azt a hatalmunkat ünneplem,
hogy tetteinkkel, figyelmünkkel
képesek vagyunk hozzájárulni egymás életéhez!

• Köszönöm, hogy felhívtál!
• Köszönöm, hogy gondoltál rám!
• Köszönöm, hogy ajánlottad nekem azt a filmet!
• Köszönöm, hogy meghallottad, amit ki szeretnék fejezni!
• Köszönöm, hogy elmondtad, mi van benned! Fáj hallani, hogy akkor így viselkedtem, de most örülök annak, hogy ilyen őszintén tudunk egymással beszélni. Hálás vagyok, hogy nem mondtál le rólam, és nem fordítottál hátat nekem, hanem most itt vagyunk – így, együtt!
• Köszönöm, hogy a testedben hordoztál és életet adtál nekem! Annyi mindenért tettem Neked szemrehányást. De már sok mindent megértettem, látom, hogy én is milyen esendő vagyok. És minden eltörpül amellett, hogy vagy nekem.
• Ki mindenki járult még hozzá az életemhez, a fejlődésemhez különböző módokon?…

Az elfogadás is kihívás lehet!

Évekkel ezelőtt kipróbáltam, hogy a Hála arcpirítóan zavarba hozhat. Figyeltem a zavarról árulkodó, hárító mozdulataimat, és az ilyen belső hangokat: „Jól van, most már elég… Csak úgy mondja, nem hiszem el, hogy igazán gondolja”…

Jól esett hallani, hiszen annyira vágytam rá! És közben éreztem, hogy a a szavak felszínen maradnak, nem érnek el bennem a legmélyebb helyekre, nem tud „fészket rakni bennem” az elismerés, értékelés.

…Évek teltek el, amíg bennem meg nem született az értékelés önmagam felé apránkánt, egy-egy helyzetben. És a kintről jövő elismerés már belül is igaz lett. Így lettem nyitott az elismerésre, hálára, ami kívülről jön. Már nem várom el, és igazán tudok örülni, amikor jön!

A Teremtő Erő

Ha a Hála csak a „jótett helyébe jót várj” gesztusára korlátozódna, akkor megmaradnánk az „Amilyen az Adjon Isten, olyan a Fogadj’ Isten!” szemléleténél, és az nincs messze a „Szemet szemárt, fogat fogért” örökségétől. Ez pedig sokat ártott már mindannyiunknak személyesen és világméretekben is.

Mai tudatosságunk mást vár tőlünk. Azt a belső alkémiát várja, hogy képesek legyünk a „rossz-tett”-ből jótettet, rémhírből jó hírt tertemteni – először is önmagunk, majd mások számára is. Arra ösztönöz, hogy képesek legyünk a nehézségekből, zsákutcákból, buktatókból, zuhanásokból újra és újra talpra állni és felszabadítani magunkat.

Paulo Coelho „A portobellói boszorkány” című könyvében erre emlékeztet: „Miközben mosogatsz, imádkozz! Adj hálát a mosogatni való tányérokért, hiszen ez azt jelenti, hogy volt bennük étel, hogy tápláltál valakit, hogy szeretettel gondoskodtál valakiről: főztél, és asztalt terítettél. Képzeld el, hány ember van a földön, akinek nincs mit elmosnia, vagy nincs kinek megterítenie…”

A Hála Teremtő Erővel bír!
Teremtő Erőnk lehetősége van elrejtve a Hálában.

„Ha az egyedüli ima, amit elmondasz egész életedben, így hangzana: „Köszönöm”, az is elegendő lenne.” – írja Meister Eckhart, a 13-14. század fordulóján élt bölcs.

„A Hála érzése ráhangolja elmédet az univerzum teremtőerejére.”
 – mondja Wallace Wattles a 19. század fordulóján.

Kortársunk, Dr. Joe Vitale, a „Titok” című nagy sikerű film és könyv egyik szerzője, tanulható technikát javasol: „Készíts egy listát azokról a dolgokról, amelyekért hálás vagy. Ez a gyakorlat megemeli az energiaszintedet, és ezáltal segít megváltoztatni a gondolkodásodat. Ha ezelőtt arra összpontosítottál, hogy mi hiányzik az életedből, és milyen problémáid vannak, most irányt válthatsz. Rájöhetsz, hogy mi mindened van már most is, és végre hálás lehetsz mindezért.”

Az Őszinteségtől a Háláig…

Hát lássunk hozzá, gyűjtük össze, hányféle ajándékkal halmoz el az életünk! Haladóknak egy olyan lista összegyűjtését ajánlom, ami a neheztelésből, bizonytalanságból vagy kihívásból vezet a Hála felé.

• Mi nem tetszik, mi zavar a fizikai testemben? Lehet-e olyan nézőpont, ahonnan ez a tulajdonságom értéknek látható? Hogyan járul hozzá az életemhez, mire tanít ez?
• Kire neheztelek, akivel nap mint nap találkozom? Mit tesz/nem tesz/mond? Lehet-e olyan nézőpont, ahonnan ez értéknek látható? Hogyan járul hozzá az életemhez, millyen tanítást köszönhetek ennek?
• Melyik hivatalra/intézményre/hivatalnokra, politikai pártra/vezetőre neheztelek? Mit tesz/nem tesz/mond? Lehet-e olyan nézőpont, ahonnan ez értéknek látható? Hogyan járul hozzá az életemhez, millyen tanítást köszönhetek ennek?
• Mi bajom van az időjárással, a környezettel, a gazdasági/politkai élettel… Hogyan teremthetek ebből valamit, ami javamra válik, fejlődésre ösztönöz, lelkesít? Lehet-e olyan nézőpont, ahonnan ez értéknek látható? Millyen tanítást köszönhetek ennek?

Életünk során gyakran hangoztatjuk a hibákat, hiányosságokat – és csak azokat – talán ezzel igyekszünk motiválni magunkat és másokat a tanulásra. Ismeretlen szerzőtől származik a moondás, hogy „A bölcs az áldásait számlálja, a bolond a problémáit.” Kipróbálhatjuk, hogyan lelkesít, és mennyi energiával tölt fel annak tudatosítása, hogy mi mindenért lehetek hálás! Ünnep a Hála-lista öszegyűjtése, kellemes meglepetéseket tartogat áldásaink számlálása!

Jónai Éva Hava