"Itt kaptam valamit..." - visszajelzések

Találkozásom és kapcsolatom az EMK-val

            Több évvel ezelőtt hallottam először az Erőszakmentes Kommunikációról. Akkoriban olvastam Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak, illetve az Így is lehet tanítani című könyveket, és nagyon megtetszett ez a módszer. S mivel pedagógus vagyok, szerettem volna erről többet is tudni, s ezt a tudást saját magam és tanítványaim életében is hasznosítani.

            Azonban úgy hozta az élet, hogy ez a vágyam csak néhány évvel később, 2013 őszén kezdett valóra válni. Egy akkreditált pedagógus képzés keretében ekkor jutottam el Jónai Éva Hava EMK-s tanfolyamaira. Előtte semmit sem hallottam arról, hogy hogyan zajlanak ezek a napok, ezek az együttlétek, így számomra minden meglepetés volt. Ezeknek az alkalmaknak mindig volt egy kerete, menete, amely biztonságosan összefogta a tevékenységünket, a gyakorlásokat, azonban ezen belül a témát mindig az adott helyzet, a megoldásra váró problémát pedig a jelenlévők aktuális szükségletei nyújtották.

Ily módon úgy tudtunk tanulni, hogy miközben lépésről lépésre elsajátítottuk a módszert, közben saját magunkon, saját életünkön dolgozhattunk, fejlődhettünk.

Amikor reggelente összegyűltünk a közös munkálkodásunkhoz, a csoportban mindig voltak ismerősök, és teljesen ismeretlenek is. Azonban az aznapi munkacsoport Hava segítségével egy pár perces csendben egymásra figyelő igazi közösségé alakult, amely innentől egy közös energiamezőben élt és dolgozott egészen a nap végéig. A közös energia, a támogató figyelem és a megfelelő technikák hatására mindenki sikeresebben oldotta meg azokat a problémáit, melyekkel eddig hiába próbálkozott.

Amikor a harmadik alkalommal találkoztunk, 2013 novemberében, akkor egy számomra nagyon emlékezetes, fontos és tanulságos dolog történt velem, ami az egész további életemre hatással volt, de a párkapcsolatom alakulására mindenképpen meghatározó lett. Párokban dolgoztunk, szerepjátékot játszottunk. Az volt a feladat, hogy egy számunkra fontos szituációban képzeljük el magunkat azzal a személlyel, akivel valamilyen megoldandó problémánk van.

Azt kellett elképzelnünk, hogy most én magam személyesítem meg a számomra problémát jelentő embert, aki pedig a játékban a párom, ő engem fog megjeleníteni. Úgy gondoltam, hogy ebben a játékban én és a férjem közötti, több hete húzódó konfliktusunkat fogjuk eljátszani, mivel az eddigi többszöri próbálkozás hatására sem oldódott meg. Gyakorlatbeli partneremmel kezdetben énüzeneteket küldtünk egymásnak. Már ez is nagyon érdekes volt, hiszen ezt most egy olyan helyzetben tettük, ami a valóságban nem szokott előfordulni. Bele kellett képzelnem magam a férjem helyébe, az ő gondolkodásmódjába, érzelemvilágába. Be kell vallanom, nem volt könnyű. De az sem volt könnyebb, amikor játékbeli partnerem jóvoltából magamat láthattam, hallhattam külső szemlélőként. Kezdtem magam egyre inkább kellemetlenül érezni, de tanulságos volt. Így, hogy bele kellett élnem magam a férjem szerepébe, meg tudtam adni neki a kellő figyelmet, észre tudtam venni a szükségleteit, és azt, hogy milyen erőforrásra van most szüksége. Világossá vált számomra, hogy miért nem jutottunk megoldásra több héten át a köztünk lévő vitás helyzetben: mindketten csak magunkra figyeltünk, mindketten megértésre és támogatásra vágytunk a másiktól, de ezt nem adtuk meg egymásnak, így egy helyben toporogtunk.

Miután erre rájöttem, szerepcsere következett. Most ismét én lehettem én, és játékbeli partnerem alakította a férjemet. Így módomban állt új tudásom fényében ezúttal más megközelítésben megpróbálni megoldani a köztünk lévő nézeteltérést. Alkalmaztam a tanfolyamon tanult lépéseket és hasznosítva azokat a tapasztalatokat, melyeket „ férjem bőrébe bújva” szereztem, ezúttal másképp beszélgettem a férjemmel, illetve az őt alakító partneremmel, mint ahogy hosszú évek óta szoktam. Nem rohantam le saját igazamat bizonygató érvekkel, vagy éppen mentegetőzésekkel, hanem elkezdtem meghallgatni a férjemet értő figyelemmel. Néha összegeztem, amit mondott. Így, hogy hagytam szóhoz jutni, ki tudta fejezni érzelmi szükségleteit, és hogy milyen erőforrások kellenének neki. Nem volt könnyű végig rajta tartani a figyelmemet, többször is bele-belecsúsztam abba, hogy megmagyarázzam neki, hogy miért nem jó, nem fontos, butaság, feleslegesség amit gondol, amit érez. Szerencsére tapasztalt – játékbeli – partnerem minden alkalommal visszaterelgetett a figyelem állapotához. Így többszöri nekifutásra bár, de hajlandó voltam megérteni a szempontjait, és elfogadni azt, hogy számára ezek épp olyan fontosak, mint számomra az enyémek, még akkor is, ha az ő nézeteivel én nem értek egyet.

Rájöttem, hogy biztosítanom kell számára a szabadságot az enyéimtől különböző nézeteihez, nem erőltethetem, hogy azonos véleményen legyen velem, és tiszteletben kell ezt tartanom, még akkor is, ha ez nehéz nekem.

Játékbeli partnerem megkért, hogy amikor hozzá beszélek, próbáljak úgy fogalmazni, szólni, hogy közben teljesen úgy érezzem, mintha azt valóban a férjemnek mondanám. Ezt én meg is tettem, és a beszélgetésünk végén még köszönetet mondtam a férjemnek, és elsoroltam, hogy mi mindenért vagyok neki hálás.

Nagyon elfáradtam a gyakorlat végére, de megnyugodva tértem haza.

Otthon azt tapasztaltam, hogy amikor legközelebb olyan szituációba kerültünk, amelyben régen vitatkozni szoktunk, férjem most feltűnően megértően és kedvesen viselkedett, hogy szinte nem is ismertem rá.

Némi gondolkodás után megértettem, hogy mindazok a szavak, amelyeket a tanfolyamon, szerepjátékbeli partneremnek mondtam eljutottak valódi férjemhez is. Ennek most már négy hónapja, de többé nem újult ki közöttünk ki ez a konfliktus, úgy tűnik sikeresen megoldódott.

Számomra ez bizonyítékul szolgált arra, hogy egy közös energiarendszerben élünk, amelyben mindannyiunk tudatalattija szoros kapcsolatban van egymással. Így férjem tudatalattija megértette azokat a szavakat, amiket a tanfolyamon mondtam, s tudatalattijaink közreműködésével helyreállt közöttünk a harmónia.

Eddig is nagyon hittem az EMK hatékonyságában, hiszen ezért akartam közelebbről megismerkedni vele. Ez a tapasztalat azonban bizonyított és a biztos tudással ajándékozott meg.

Azóta férjemmel a kapcsolatunk sokat javult. De a vele átélt pozitív tapasztalatokat kamatoztathatom más területeken is.

Jó hasznát veszem a munkahelyemen: gyerekekkel, szülőkkel, kollégákkal kapcsolatosan. Jobban oda tudok figyelni másokra, mások igényeire, és a saját igényeimet is jobban észreveszem, és képes vagyok kinyilvánítani azokat. Tanítványaimnak is folyamatosan felhívom a figyelemét a konfliktuskezelés új módjaira.

Úgy érzem új tudásom birtokában, új látásmódommal egy békésebb és eredményesebb világra nyithatok ablakot, amitől nagyon boldog vagyok!

Köszönöm az iskolámnak, hogy lehetővé tette, hogy eljuthassak erre a tanfolyamra.

Köszönöm Jónai Éva Havának, aki rengeteg tapasztalattal, elkötelezetten, nagy hozzáértéssel és bölcsességgel, saját élete példájával tanítja mindezt, és sok szeretettel, türelemmel vezetgetett be minket ebbe a számunkra eddig ismeretlen világba!

P. T. Mariann

Budapest, 2014. március 1.