Találkozásom és kapcsolatom az EMK-val

            Több évvel ezelőtt hallottam először az Erőszakmentes Kommunikációról. Akkoriban olvastam Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak, illetve az Így is lehet tanítani című könyveket, és nagyon megtetszett ez a módszer. S mivel pedagógus vagyok, szerettem volna erről többet is tudni, s ezt a tudást saját magam és tanítványaim életében is hasznosítani.

Tovább olvasom »

Jelenlét és Szeretet mint létforma a hétköznapi életben…

11 évnyi jóga gyakorlás, hallgatás és olvasás után, ezen a szemináriumon történt, hogy a Szeretetet mint létformát tapasztaltam meg, és nem pusztán egy érzést valaki felé. Ezen kívül, több mint 7 éve olvasom és hallgatom Eckhart Tolle tanítását, ám most először volt, hogy tudatosan megéltem a jelenlétet és és valóban be tudtam hozni az életembe. A szeminárium után egy olyan tehertől éreztem magam felszabadulva, amit valószinűleg régóta hordozok.

Egy este…

Kedves Hava!
Meg szeretnék osztani veled egy tegnap esti élményt, amely szorosan összefügg a tréninggel.
Szóval még tegnap este történt egy varázslatos dolog.

Hogyan működik az EMK az életemben… és hogyan játszunk az ÉLETKEREKÍTŐ kártyákkal…

A fiam óvodájában hallottam először az EMK-ról, láttam az ÉLETKEREKÍTŐ kártyákat, és mivel éppen továbbképzést kerestem, örömmel olvastam a honlapotokon, hogy akkreditált képzést tartotok.

Az első alapozó képzésen nagyon meglepődtem, nem csupán azért mert másra számítottam (konflikuskezelés, drámajátékok…), hanem mert úgy éreztem egy másik világba csöppentem… maradandó élmény volt!

Tovább olvasom »

Ördögh Ottó: reflexiók, azaz eddigi tapasztalataim az EMK-val

Az Együttmûködô Kommunikációt négy hónapja ismerem. Az elmúlt idôszakban egyaránt beszámolhatok közérzetem javulásáról, önbizalmam erôsödésérôl, valamint rövidebb-hosszabb visszaesésekrôl. Közérzetjavulásom oka leginkább a másoknak és önmagamnak adott empátiából fakad, visszaeséseim pedig a régi gondolkozási sémáimba való visszatérésekbôl.

Tovább olvasom »

Ungerné Jáger Edina, óvónő írása

Kedves Hava!

A 2012 február közepén tartott EMK tanfolyamon vettem részt, és most szeretnék röviden néhány esetet leírni.
Óvodában dolgozom óvónôként. Elôször nehezen tudtam elképzelni, hogy hogyan fogom majd tudni használni ezt a módszert ezzel a korcsoporttal, hiszen 4-6 éves gyerekekrôl beszélünk, akik sokszor nehezen fogalmazzák meg érzéseiket, koruknál fogva sincsenek tisztában bizonyos fogalmakkal. De tudatosan kezdtem figyelni magamra és a gyerekekre, hogy melyik az a szituáció, amikor mégiscsak helyet kaphatna az EMK. Tovább olvasom »

Guttyán Anikó, kecskeméti pedagógus feljegyzései

EMPÁTIA és EMK játékok

Nagy reményekkel érkeztem az Erőszakmentes, Együttműködő Kommunikációs tréningre, mivel tanítóként szükségét érzem a szemléletváltásnak az oktatásban és az alternatív módszereknek úgyszintén. Tovább olvasom »

EMK-levelezéseim

Egy pedagógus írja:

Az egyik csoportban az előző órákon projektmunkát végeztünk. Az elkészült egyéni projekteket készülünk felragasztani egy csomagolópapírra, hogy az osztályterem falára feltegyük. Az egyik fiú a legelején közölte:

Diák: Én nem akarom, hogy a projektemet feltegyük.
Tovább olvasom »

Kedves Hava, küldök Neked egy képet a tavasz gyöngéd hírnökeivel és hozzá egy ölelést!
Megnéztem az új honlapot, gratulálok hozzá!
Kerestem is rajta egy verset, amit nagyon rég küldtél nekem, nekem már nincs meg, viszont a hozzá kapcsolodó érzések megmaradtak bennem.:) Valahogy így hangzott: amikor ajándékot adok neked, a te örömöd az én ajándékom…

Szeretettel, Adél
2010. március 2.

“Kincset találtam!…”

Tele vagyok élménnyel, pozitív energiával a mai nap után. Nekem fantasztikus volt ez a nap. Nagyon várom a holnapot, hogy a kollegák milyen élményeiket fogják elmondani. Még egyszer nagyon köszönök mindent, várom a további találkozásokat. Továbbra is úgy gondolom Kincset találtam!

Bartókné Piller Magdolna, Pusztaszabolcs 1. sz. Zsiráfóvoda, 2009 március 11.