"Itt kaptam valamit..." - visszajelzések

Guttyán Anikó, kecskeméti pedagógus feljegyzései

EMPÁTIA és EMK játékok

Nagy reményekkel érkeztem az Erőszakmentes, Együttműködő Kommunikációs tréningre, mivel tanítóként szükségét érzem a szemléletváltásnak az oktatásban és az alternatív módszereknek úgyszintén. Az osztályomba 4 magatartászavarral küzdő kisgyermek jár. Közülük ketten nagyon erős gyógyszereket is szednek, mivel többször volt már rohamuk, sőt egy alkalommal egyiküket végül mentő vitte el az iskolából, mert ön- és közveszélyessé vált. Egyszerűen csillapíthatatlan volt, és öt felnőtt sem tudta lefogni. Pedig akkor még csak 8 éves volt. Emiatt folyamatosan kutattam olyan módszerek után, amivel a konfliktushelyzeteket jól lehet kezelni.

Annak ellenére, hogy még fél évvel ezelőtt is minden nap hatalmas küzdelem volt számomra néhány gyerek magatartása miatt, mára már eljutottunk addig, hogy végighallgatják egymást a beszélgető-körben, nem vágnak közbe, és kezdenek nyitni egymás felé. Már nem mindennapos a verekedés és az agresszív viselkedés. Talán már próbálják elfogadni egymást és azt, hogy nem vagyunk egyformák. Úgy érzem ez óriási eredmény ennél az osztálynál.

Mióta elkezdtem az erőszakmentes kommunikáció játékvezetői továbbképzését és teszteltem a gyerekeken nap, mint nap a játékokat, azóta az osztály megtanult együtt játszani. Az elmúlt tanévben teljesen hiábavaló volt minden fáradozásom bármiféle játékot illetően. Bármilyen új játékkal próbáltam megismertetni az osztályt, kudarcba fulladt minden a magatartásuk és ellenségeskedésük miatt. A többi nevelő is mindig erről panaszkodott.

Ami hatalmas sikerélmény volt számomra, hogy egy ilyen új módszerrel sikerült elérnem néhányszor, hogy a két leginkább magatartászavaros gyermek ne kapjon rohamot. Ez adott erőt, hogy folytassam, amit elkezdtem. Egyikükre nagyon nehezen lehet bármilyen dologgal hatással lenni. Ő teljesen bezárkózik, ritkán hajlandó megnyílni, míg a másik kisfiút azért sokkal hamarabb megérintik a dolgok.

A legnagyobb problémám az volt, hogy időnként ezek a gyerekek borzasztóan agresszívvá váltak és ezzel megrémítették társaikat. Volt olyan alkalom, amikor végre az erőszakmentes kommunikáció kérdései és módszerei segítségével elmondta az ideges kisgyerek az egész osztály előtt, hogy mi zaklatta fel ennyire, majd mikor lehiggadt kissé, akkor társai is egyesével elmondták neki, hogy ők mit éreznek (mennyire megijednek, félnek, stb.) amikor ő így viselkedik. Végül mindkét oldalról képesek voltak empátiával reagálni egymás reakcióira és ezzel feloldottuk a helyzetet. Őszintén örülök, hogy ekkora eredményt sikerült elérnem ezzel a módszerrel!

EGÉSZSÉGHÉT

Nagy élményben volt részem, mivel iskolánkban én szervezem az egészségheti programokat. Sikerült a kollégákkal megbeszélnem, hogy az egészséghéten, tegyünk lelki egészségünkért is, így bele tudtam fűzni a programba az Együttműködő Kommunikáció önismereti és közösségépítő játékait. A kollegáknak már tartottam korábban bemutató foglalkozást a saját osztályommal. Tetszett nekik a módszer, ezért nem volt nehéz meggyőzni őket annak hatékonyságáról. Így minden alsós osztályban tartottam foglalkozásokat.

Először is megismertettem a gyerekeket néhány egyszerűbb (névmemória, érzés-erőforrás memória, érzés-posta és activity) játékon keresztül a kártyákkal. Érdekes volt látni számomra, hogy még a pici elsősök is, akik még nem tudnak olvasni, milyen ügyesen megjegyezték a kártyák nevét az ábrák segítségével. A gyerekeknek nem okozott gondot, hogy átálljanak az Erőszakmentes Kommunikáció játékaira. Gyorsan egymásra tudtak hangolódni a lélegző nevek segítségével. Könnyen ment számukra, hogy őszintén kifejezzék magukat. Ami már nehézséget okozott, hogy végigvárják, amíg a másik elmondja amit szeretne, és ne kritizálják egymást. A párkereső (érzés-erőforrás) játék alatt igazán megnyíltak a gyerekek. A “Közhangulat”, a “Jerikó falai” és a “Érintéses (cica simogató, körberajzoló és angyal-simogató)” játékok végére viszont láthatóan sokkal empatikusabbak lettek és rengeteget jelentettek ezek a játékok a közösségformálás szempontjából.

A negyedik osztályban a “Pattogatott kukorica” nevű játék volt a kedvenc, a harmadikban az érintéses játékok tetszettek a gyerekeknek legjobban, a kisebbek számára pedig az “Angyal-simogató” játék volt magával ragadó.

Összességében a gyerekek a foglalkozások végére nagyon nyitottá és együttérzővé váltak és egyre pontosabban be tudták azonosítani, hogy egy-egy szituációban milyen erőforrásra van szükségük.

Érdekes volt látni, hogy mindegyik osztályközösségben különbözőképpen reagáltak a gyerekek az egyes játékokra, ugyanakkor végül megnyíltak és mertek beszélni az érzéseikről.

Guttyán Anikó (Kecskemét)