"Itt kaptam valamit..." - visszajelzések

“Ha te lennél ott…?”

Kedves Hava! Szeretném megosztani Veled az örömömet. Húsz év szünet után december óta újra tanítok! Az elmúlt években gyakran éreztem úgy (gyerekeim iskoláztatása kapcsán), hogy ha a tanárok ismernék az emk-t, sok “kezelhetetlen” gyerek válna kezelhetővé, sikeressé az állandó elmarasztalás helyett. Közben a kisördög folyton azt kérdezte bennem: „ha te lennél ott, te képes lennél másképp csinálni?”

Most lehetőségem nyílt kipróbálni. Nagyon készültem rá, nagyon szeretnék “nem ártani”. Aggódtam, mert még csak ismerem a zsiráf-nyelvet, de nem beszélem igazán. Úgy látszott, a Magasabb Intelligencia bízik bennem, mert kaptam egy 15 fős félosztályt, akikhez a kollégák nem szeretnek bemenni tanítani, s ennek rendszeresen hangot is adnak. Rögtön biztosítottak is részvétükről és együttérzésükről.

Nincs könnyű dolgom. A matek tanárt gyakran háttérbe kell szorítanom magamban. Ahogy sejtettem: 15 szeretni való kamasz rengeteg megbántottsággal, bezárkózva, minden ellen lázad. Az első napokban minden óra után annak örültem, hogy “még nem rontottam el a kapcsolatot velük”. Néha kapok erről visszajelzést gyerektől, szülőtől egyaránt. Közben nagyon vágytam arra is, hogy tudjam: az iskolaigazgató nem bánta meg, hogy “zsákbamacskát vett velem” (húsz évvel ezelőtt volt kettő év gyakorlatom). Áprilisban nézte meg két órámat az iskola vezetése. Az igazgató azt mondta, úgy érzi, hogy “az osztály lenyugodott”, s bár nyolcadik második félévében le szoktak állni a tanulással a gyerekek, most erre sem lehet panaszunk. Még azt is mondta, hogy szerinte ebben nekem is részem van, mert megszűnt a matematikával kapcsolatos frusztráció, s személyemben olyan pedagógust kaptak, aki elfogadja őket.

Ezek a mondatok nagyon nagy boldogsággal töltenek el. Úgy érzem, az emk-nak még csak az alapelveit tettem magamévá, a nyelvét még a tréningeken is akadozva beszélem, a mindennapokban pedig szinte sehogy — de ezek szerint érdemes próbálkozni!

Drága Hava, köszönök mindent. Mielőtt megismertelek, csak azt tudtam, hogy hogyan nem szeretném élni az életemet, örülök, hogy most módom van megtanulni azt, ahogy szívesen folytatom.

Szeretettel: T. D. Judit, Budapest, 2009. máj. 11.